Sziasztok!
Hoztam egy újabb meglepetést, ha már a Full Moon novella ilyen szörnyen lassan készül (ellenben remélem, hogy nagyon jó lesz és tetszeni fog nektek).
Egy csak egy cseppnyi kis történet, feladatra-képre született, de úgy érzem, elég jó lett ahhoz, hogy ne maradjon megosztatlan. :)
További szép, télmentes napokat! :)
A mozdulatlanná dermedt, jéggé fagyott tájon nem lehetett felfedezni az élet legapróbb nyomát sem. Ameddig a szem ellátott, mindent beborított a napok óta hulló kristályos csapadék, a hósipkás jéghegyek métereket emelkedtek, mire a puha felhők megunták a munkát és más vidékekre vonultak. Az örökké zöldellő, barátságtalanul szúrós fák roskadoztak a rájuk esett súly alatt, az ágaik végén csüngő jégcsapok halk, angyali dallamot csilingeltek a szikrázó ezüstöt fúvó szélben.
Az egyik parányi barlang mélyéről meleg, barátságos fény szűrődött ki. Bent, a külvilág számára láthatatlanul, pöttöm emberkék sürögtek a lobogó örömtüzek körül. Egyes manók sietős léptekkel hordták a csillagfényből szőtt zsákokat a – hozzájuk képest – hatalmas üsthöz, ott aztán csillogó szárnyú lények töltötték át tartalmukat a kondérba. A szivárvány ezernyi színében pompázó különös anyag olykor felbugyogott, máskor kőkeménységűre dermedt.
A barlang bejáratának közelében izgatott asszonyság rótta céltalan köreit; kerekded alakján hullámzott bő, aranyszínű ruhája, arca kipirult a bosszankodástól, zöld szeme mérgesen villant.
– Ezek az átokverte medvék! Soha nem érnek ide időben! – dúlt-fúlt morcosan, és újra kipillantott a fagyos fehérségbe. – Így megváratni ezt a drága gyermeket!
A barlang másik végében angyali arcú kislány aludt a puha szalmával felszórt kövön. Vonásain földöntúli béke ragyogott, cseppnyi ajkait elnyitotta az álom.
Pár perc múlva a haragos asszony meghallotta az érkező állat vidám bődülését.
– Na végre – sóhajtotta barátságossá enyhülő tekintettel. – Készítsétek a fényt! Ébresszétek fel a drágát! – parancsolta a hozzá röppenő tündéreknek.
A villámgyorsan felkeltett, hosszú útra felkészített manógyerek átvette a teletömött, aranyló táskát, aztán szó nélkül kilépett a fehér medvebocshoz, s nehézkesen felült a hátára.
Némán tették meg a meredek hegyoldalhoz vezető távot. Az aprócska lány felnézett a felhőtlen, csillagos égre, a messzeséget kémlelte, majd határozottan bólintott.
– Itt jó lesz – súgta a jegesmedvének.
Kinyitotta a puttonyt, belemarkolt a szivárványos porba, és felszórta a sötét mennyboltra, hogy más is megcsodálhassa a varázslatos sarki fényt.
_@/"
Szijja!
VálaszTörlésAby felolvasta nekem és már akkor is nagyon tetszett! Gyönyörű, édes és nagyon illik az "utókarácsonyi" hangulatomhoz. :)
Nagyon ügyi vagy! :)
Cupp:
Atyus
Szia Stigum!
VálaszTörlésEz gyönyörűségesen szép lett, kedves, bájos kis szösszenet. :)Csodás a tájleírás, az egész egy aranyos kis mese. Nagyon jól esett olvasni.
Szerintem is nagyon ügyes vagy!
Puszi: Judit
Sziasztok!
VálaszTörlésÖrülök, hogy tetszett nektek ez a kis karácsonyi egyperces. Nekem is lett tőle egy kis karácsonyi feelingem, ha már karácsonykor nem annyira sikerült... :))
Pusszancs, köszönöm, hogy írtatok!
Stigu _@/"
Aranyos történet, nagyon illik a képhez :)
VálaszTörlésSzia Vic!
VálaszTörlésÖrülök, hogy tetszett. :)
P: Stig _@/"