Kedves Olvasók!
Mindenkinek áldott, békés, boldog és szeretetben gazdag Karácsonyt kívánok! :))
Ha az ünnepi vacsora, ajándékbontás, karácsonyi filmnézés közepette van egy nyugodt percetek, fogadjátok tőlem szeretettel ezt a kis mesét! :)
A téltündér
meséje
Hol volt, hol
nem volt, messzi-messzi tájakon, hol ember még sosem járt, volt egy bűverejű
erdő. Ebben az erdőben csupa varázslatos lény lakott, teljes békében,
egyetértésben.
Itt éltek az
évszakok szépséges tündérei is: Jarmila, a tavasz elhozója, Florina, a nyár
őrzője, Nerina, az őszi esők parancsolója és Galina, a tél megidézője. Az ő
feladatuk volt, hogy az évszakok mindig a megfelelő időben váltsák egymást, tél
után tavasz virradjon, a nyarat elmossa az ősz.
Történt ám
egyszer, hogy a várva várt tél csak nem akart megérkezni: eltelt a november, de
az első fagyok elmaradtak, december idusán túl is még enyhe, egészen őszies
időjárás uralkodott. A tavasz-, a nyár- és az ősztündér csodálkozva járta a
mágikus erdőt, bámulták a fákon pompázó sárga, barna, rőt leveleket, hallgatták
a lépteik nyomán zizzenő avart, holott talpuk alatt már a hónak kellett volna
ropognia.
– Mi lehet
vajon Galinával? – töprengett Nerina, aki ugyan örült, hogy az ő szép, színpompás
évszaka ilyen soká’ elhúzódik, de mégiscsak furcsállta a késést. – Nem szokta
ellustálkodni a feladatait; mindig úgy kell rászólni, hogy ne fújassa ideje
korán a jeges szeleket.
– Nem tudom,
de több mint gyanús a dolog – felelte Jarmila, azon aggódva, hogy így majd a tavasz
jötte is kitolódik.
– Keressük
meg, hátha csak elfelejtette, hogy már itt az idő – javasolta az aranyszőke
Florina, bár mind sejtették, egy kis feledékenységnél komolyabb baj
történhetett.
Keresztül-kasul
kutatták az ezerszínű erdőt, bejárták az elejét, a végét, végigrepülték jobbról
és balról is, végül egy ősöreg, vastag törzsű platánfa tövében találtak rá
társukra. A téltündér egészen mély szomorúságba merülve gubbasztott a száraz
avarban, arcán fénylő nyomot hagytak a bánatos, ezüst könnycseppek.
– Csakhogy
megvagy! Már mindent tűvé tettünk érted! – kiáltott fel Jarmila, és lehuppant a
sírdogáló Galina mellé.
– Mi nyomja
háborgó szívedet? – faggatta szelíden a megfontoltabb, figyelmesebb Nerina,
miközben megsimogatta a búskomor tündér ezüstszőke haját. – Hol késik a tél?
Galina
felnézett rájuk, aztán lesütötte szemét. Szinte suttogva válaszolt:
– Nem tudok
varázsolni.
– Mi-micsoda?
Hogyhogy? – döbbent meg a nyár tündére.
– Nem működik
az erőm. Képtelen vagyok hópelyheket készíteni, irányítani a felhőket,
parancsolni a szélnek. Semmi sem megy. Idén nem lesz tél – sóhajtotta
elkeseredetten.
– De… nem
maradhat ki egy évszak. Mindre szükség van!
– Akkor sem
tudok varázsolni.
– Galina,
történt valami? Kell, hogy legyen oka ennek a szörnyűségnek. Mondd el, mi a
baj! – győzködte az őszvörös hajú tündér.
– Igazából ez nem
is olyan nagy gond – rázta meg a fejét. – Az embereknek úgysincs rám szükségük.
– Ezt meg
miből gondolod?
– Hallottam
őket, mikor álmodtam: nem szeretik a nagy hideget, a jeget, a havat, hogy
örökösen beázik a cipőjük, és kesztyűt kell hordaniuk.
– Viszont a
növényeknek kell a tél – próbálta vigasztalni a tavasztündér –, muszáj
pihenniük kicsit, mielőtt újjászületnek.
– Különben is,
olyan csodaszép a havas, holdsütötte táj – győzködte Florina is.
Galina tűnődve
nézett végig az egyre sötétedő erdőn. Összedörzsölte hűvös tenyereit, majd
szétnyitotta és várt. De a hópihék nem varázsolódtak elő. Csüggedten hunyta le
szemeit.
– Nem sikerül.
A három tündér
tehetetlenül nézte a reményvesztett negyediket.
– Aludjunk
egyet, hátha jót tesz a mágikus erődnek! – javasolta Nerina.
Mind
leheveredtek a puha avarba. Egymás kezét szorongatva csakhamar elszenderedtek,
és rendkívüli álmot láttak.
Egy alkonyuló
faluban gyerekek sétáltak hazafelé, kezükben, vállukra akasztva használatlan
korcsolyák himbálóztak.
– Igazán
befagyhatna végre a tó! – csattant fel elégedetlenül egyikük. – Se hó, se jég,
milyen tél ez?!
– Én már
szánkózni akarok! – dohogott a mellette sétáló kisfiú.
– Én is –
nézett fel az eddig gondolataiba merült lányka. – Apa megígérte, hogy
kikocsikázunk a szánon, de ilyen időben nem lehet. Itt a téli szünet, és semmi
jót nem tudunk játszani.
– Nekem
nagypapa azt mondta, hogy a karácsony is fekete lesz idén. Ő pedig nem szokott
tévedni.
– Remélem,
most az egyszer mégis. Igazi, hófehér ünnepet szeretnék!
– Én is! Én
is! – válaszolták kórusban a többiek.
A titokzatos erdőben
lassan ébredezett a négy tündér.
– Látod,
Galina, igenis szükség van rád! – mosolygott Jarmila, és világoszöld, üde tekintete
felragyogott.
A téltündér
bólintott, aztán bátortalanul összesimította tenyereit. Széttárt kezei között
nem egy, hanem milliónyi szikrázó hókristály kavargott.
– Újra tudok
varázsolni – suttogta boldogan, de egy pillanat múlva ismét elkomorult. – Viszont
bármennyire is sietek, karácsonyig már képtelenség telet csinálni. Pedig milyen
jó lenne örömet szerezni a gyerekeknek.
– Esetleg, ha
mi is segítünk… – tűnődött el az aranyszőke Florina. – Én pompás viharfelhőket
tudok bűvölni, neked csak meg kell töltened őket hóval.
– Mi pedig
Jarmilával vad szeleket kavarhatunk, hogy lehűljön a levegő – tervezte tovább
Nerina –, és ha elkészülnek a felhők, azokat is a helyükre küldjük.
A négy tündér
serényen munkához látott, és három nap, három éjjel dolgoztak megállás nélkül.
Az ősz- és a tavasztündér nemsokára egészen fagyosra lehelte a világot, aztán
közösen beterítették az eget a puha, fehér fellegekkel.
Hajnalban,
miután mindent elintéztek, már csak egy apróság maradt hátra: Galina leült a
platánfa tövébe, lehunyt szemmel erősen koncentrált. Bűbájának hála az összes
felhő egyszerre végighasadt, és a magasból hullani kezdett a megszámlálhatatlan
sok hópihe.
Ekkor a négy
barát végre megpihenhetett. A zúzmarás avarra ledőlve rögtön meg is lepte őket
az álom.
A vidám
gyerekek már kora reggel a tónál játszottak, a korcsolya és a fakutya sebesen
siklott a jégen, a csilingelő kacagás messzire szállt.
A
legszemfülesebb kislány hamarosan észrevette a karácsony reggelére megérkező első,
csillogó, kristályos hópihét.
_@/"
Szia Stigu!
VálaszTörlésMind a két mese nagyon tetszik, aranyosak, szerethetők. :)
Úgy látszik mindenféle műfaj megy.
Szóval, csak így tovább, tudod, kell a mesekönyvetek! :):):)
Puszi
Szia!
TörlésIgen, most a mesék eléggé előtérbe kerültek az életemben, pedig a kezdek kezdetén (az első mese születésekor) nagyon ódzkodtam tőle, úgy éreztem, nagyon nem fekszik. :) Mondjuk (szerintem) nem is lettek gyerekbutító, egyszerű kis mesék, talán valami kis mondanivaló, "tanulság" is van bennük.
Majd nemsokára (úgy tervezem) felteszem azt a verset mesét is, amit az oviba írtam, karácsonyi műsor gyanánt (ne gondolj valami komolyságra, a rímek azért eléggé kacskák olykor meg egyszerűek). :D
Pusz: Stigu _@/"