the host - Burok novella - Jared-Melanie - Az utolsó nő és az utolsó férfi

Sziasztok!


Kicsit megkésve, de végre meghoztam a saját írású Burok novellát. :) A kis részlet a fordított rész után játszódik, mikor Melanie már felébredt, és beavatta Iant is a változásokba.

Remélem, hogy tetszeni fog. Várom nagyon a véleményeket (a fordításhoz is)!! :)


Jó olvasást!


Ui.: kérdéseket még mindig várok a Beszélgetősarokba.

Burok

Az utolsó nő és az utolsó férfi

„Amikor úgy néz rád valaki, mintha te lennél az utolsó csoda a Földön, az a szerelem.”

Lassan, elgondolkozva sétálok végig az elhagyatott, lilás-barna alagutakon. Szokatlan még, hogy megint én irányíthatom a testemet. Kényelmesen kiélvezem hosszú, ruganyos lépéseim ismerős ritmusát, az érzést, ahogy a tüdőm megtelik friss oxigénnel, ahogy a bőrömet végigsimítja a meleg levegő. Nem tudom, meg fogom-e valaha újra szokni, hogy én irányítok. Hogy oda mehetek, azt csinálhatok, amit akarok.

Még mindig hihetetlennek tűnik, hogy minden rendben van. Rendben lesz. Hogy Vanda hamarosan ismét köztünk lesz.

Egyikünk számítása sem jött be. Mikor reggel a nagyteremben elmondtuk a többieknek, hogy mi történt, hűvösen, de barátságosan fogadtak. A legtöbben már megszokták ezt a testet, a testemet, akik pedig ellenségesek voltak Vandával, nem tudták ilyen hamar feldolgozni, hogy én mostantól én vagyok.

Jamie hozzám lépett akkor, és aggodalmasan kémlelte az arcomat. Némán figyelte a szemem, mely soha többé nem csillan ezüstösen. Nem mertem közelebb lépni, féltem a reakciójától. De ő egy pillanattal később meglódult, és szorosan átölelt.

Aztán Jamie-vel és Jareddel visszamentünk a kórterembe Vandához. Jamie végig a jobb kezemet szorongatta, ahogy mindig; Jared kényelmes mozdulattal ölelte át a vállam a másik oldalon.

Doki és Kyle folyamatosan próbálták Jodit felébreszteni – Kyle egyre elkeseredettebb volt. Ian az egyik priccsen ült, és elmerengve nézegette Vanda tartályát, amit még mindig a karjaiban tartott. A szabad kezével néha megcirógatta a szobameleg fémet, mintha Vanda arcával tenné ezt.

Jamie-re néztem, aztán a fejemmel Ian felé intettem. Jamie közelebb ment hozzá, majd megérintette az ezüst tartályt. Ian ránézett és hagyta, hogy az ujjai végigsimítsanak a fémen, de nem engedte ki a kezéből. Ahogy azt sem hagyta, hogy én vigyázzak Vandára, míg elvégzi a halaszthatatlan dolgait.

Mind a hárman az ágy köré gyűltünk, majd elmeséltem Jamie-nek mindent, amit a testem börtönébe zárva éltem át. Jared némán, figyelmesen hallgatott, gyakran megérintve, megsimítva az arcomat, a vállamat, a kezemet.

Késő délután lett, mire mindent elbeszéltem nekik. Jamie hasa hangosan korgott már addigra, úgyhogy elindult valami ennivalót szerezni mindannyiunknak. Jared furcsa arckifejezéssel pattant fel mellőlem, hogy elkísérje. Tudtam, hogy valami más áll a háttérben és nem a teljesen felesleges segítségnyújtás. Megbeszéltük, hogy a szobánkban találkozunk majd nemsokára.

Mikor elhagyták a kórtermet, Ianhez fordultam, és megpróbáltam kihúzni belőle, mégis milyen testet szeretne Vandának, de még mindig teljesen érdektelen volt e témában. Nem foglalkoztatta különösebben, hogy milyen formában, csak hogy visszakapja őt.

Tűnődésemet az szakítja félbe, hogy megérkezek a szerteágazó folyosók elé. Kiválasztom balról a harmadikat, és remegő lábakkal elsétálok a hetedik ajtóhoz.

A szoba bejárata előtt nincs ott a smaragdzöld spanyolfal, ahogy számítok rá. Odabent megpillantom Jaredet, aki az egyik matracon ül. A másikon két tálca étel, de nem tudnám megmondani, pontosan mi. Csak Jared mosolygós arcára vagyok képes figyelni. A szeme sarkában ott ülnek az évek óta jól ismert nevetőráncok.

Most először leszek kettesben vele, mióta felébredtem a saját testemben. Várom és egyben félek is kicsit ettől a pillanattól. Közelebb lépek a matrachoz. Jared nem mozdul; türelmesen várja, hogy leüljek az ágyra, mellé.

- Jamie még eszik? – kérdezem bizonytalan hangon. Nem tudom, mitől van a gyomromban ez a furcsa reszketés. Hisz évek óta társak vagyunk Jareddel. De a legutóbbi találkozásunk óta olyan sok minden megváltozott. Ő is, és én is.

- Jamie épp áthurcolkodik Ianhez – adja meg a választ.

Meglepetten nézek bele barna szemeibe, melyekben ezerféle érzelem kavarog. Óvatosság, bizonytalanság, egy kis félelem és rengeteg vágy. A pillantása felidéz bennem egy réges-régi emléket.

Éppen ugyanilyen volt a tekintete azon a forró éjszakán, mikor először adtuk meg magunkat a szerelmünknek.

Jared napok óta különösen viselkedik. Mióta visszatértünk a legutóbbi portyázásból. Ő is beismeri, hogy valamit titkol, de nem hajlandó beavatni, bárhogy is próbálom meggyőzni. Azt mondja, meglepetés. Csakhogy nem igazán szeretem a meglepetéseket; azt hiszem, eléggé érthető okok miatt.

Jamie békésen szuszog a kanapén, mikor Jared hozzám lép, megfogja a kezem és kivezet a házból. A tenyerem lángol, ahol a bőrünk érintkezik.

Elsétálunk az élénkzöld kis nyárfacsoportig. A Hold fénye sejtelmesen világítja meg a sötét, puha pokrócot, melyet gondos kezek igazgattak el a földön, az egyik fa tövében. Kérdőn pillantok Jared felé.

- A múltkor… – kezdi hezitálva. – Mikor kint jártunk, sikerült szereznem valamit. – A sötétség ellenére is jól látom, hogy mélyen elpirul a napbarnított bőre alatt. Vajon mit szerezhetett, ami így zavarba hozza? Pár másodpercnyi szünet után választ kapok ki nem mondott kérdésemre. – Aminek a segítségével teljesíthetem egy régi vágyunk.

Még mindig nem vagyok biztos benne, hogy miről beszél, de nem ad további magyarázatot. Helyette hozzám lép, egészen közel. Az egyik kezével megérinti az enyémet, majd ujjaival tüzes mintákat rajzol a karomra, egészen a vállamig. A másik keze az arcomra simul, miközben puha ajkait az enyémekre tapasztja. A csókunk heves, mint mindig. A testem izzik, ahogy még egy lépést tesz és egészen hozzám simul. Még két réteg anyagon keresztül is éget.

Az ajkai egyre erőteljesebbé, türelmetlenebbé válnak. Lecsúsztatja őket az államon át a nyakamra, majd tovább a vállamra.

Meglepődök rajta, hogy ilyen heves és ilyen messzire megy; általában neki kell leállítania engem, mikor túlságosan elragad a hév az ölelkezésünk közben. Most én tolom el magamtól őt.

A szemében ott a vágy és az értetlenség.

- Jared, miért teszed ezt velem? – kérdezem tőle suttogva. – Miért akarod, hogy a saját máglyámon égjek el?

Elmosolyodik, a szeme sarkában megjelennek a ráncok.

- Nem ezt tervezem, Mel. Én magam akarlak hamuvá égetni.

Újra a számra hajol. Miközben forrón csókol, váratlanul felkap és a plédre fektet. Az ajkai és a kezei bejárják a testem szabadon lévő centimétereit, mintha tényleg az lenne a célja, hogy lángra lobbantson.

Mikor minden elérhető bőrfelületet végigcsókol, felültet, és lehúzza rólam a könnyű nyári pólót. Elakadó lélegzettel nézi a feltáruló testemet, a szemében egyértelmű csodálat csillan. A meleg, sivatagi szellő lágyan simít végig a bőrömön. A pillanatnyi szünet alatt kitisztul annyira az agyam, hogy rákérdezzek erre az egészre.

- Jared, mégis mi változott most?

Ő rám mosolyog, és gyorsan megmagyarázza. – Bár nem ünnepeltük a szülinapodat, akárhogy is számolom, már nagykorú vagy – mutat rá. A monoton, egyforma napok tengerében teljesen elfeledkeztem erről. – És a portyán találtam valamit, ami a másik problémánkat is kiiktatja. – A farmerja hátsó zsebéből egy kis, négyzet alakú tasakot húz elő, és a pokrócra dobja. – Nincs sok, úgyhogy takarékoskodnunk kell velük.

További szó nélkül újra megcsókol. Mikor az ajkai lefelé indulnak rajtam, a gondolatok végleg megszűnnek bennem. Már csak Jared teste és a sajátom létezik, ami lassan felemésztődik az érintései, a csókjai alatt. Én is végigsimítok a forró, napbarnított bőrén, érzem az ujjaim alatt, ahogy az izmai táncolnak.

Az első pár, tétova mozdulat után felbátorodok, és a számat is belevonom az érzéki játékba. Ajkaimmal végigsimítom a bőrt a nyakán, megcsókolom a vállát, beleharapok a mellkasa kemény izmába. Ő viszonozza a hevességem. A testem mindenhol lángol, nincs már olyan porcikám, ahol ne érezném az érintése tüzes nyomát.

Mikor tovább haladok lefelé a testén, hallom, hogy a nevemet morogja. Újra végigfektet a pokrócon, és láthatom a felettünk ragyogó milliónyi csillagot. A sötétlő űr végtelenségét. A hátam, a fenekem és a combom alatt a puha anyagot érzem, alatta a föld kemény egyenetlenségét. Rádöbbenek, hogy már teljesen meztelen vagyok. Nem emlékszem, mikor kerültek le rólam a ruhák. Mikor vetkőztetett le.

Ahogy fölém hajol, eltakarja előlem a szikrázó égitesteket. A szeme aggodalommal teli.

- Mel, biztos, hogy…?

- Biztos – válaszolom ellentmondást nem tűrve. – Csak rád vágyom, Jared – suttogom a fülébe, majd a fogaim közé csippentem a fülcimpáját.

Újra megcsókol, és közben érzem, hogy elhelyezkedik a lábaim között. Aztán egyetlen határozott mozdulattal belém hatol.

Egy nagyon apró fájdalom pattan az ölemben, de egy pillanattal később mindent felemészt a kéj.

Jared lassan, de erősen mozdul bennem. A kezei az enyémeket keresik, és mikor megtalálja, mindkettőt a fejem fölé szorítja, és összefűzi az ujjainkat. A szájával újra és újra bejárja az ajkaim és a vállaim közötti útvonalat, folyamatosan lángokba borítva a bőrömet.

Az egész testem ég, ahogy minden levegőt kiszorítva magunk közül egymáshoz simulunk. A nyögéseim keverednek az ő vad, mély morgásával. Mennyei hang, ami a legmélyebb, legrejtettebb pontomig végigbizserget.

A külső forrósághoz egy belső, egyre növekvő tűz társul. Ismét felnézek a csillagfénnyel teleszórt, fekete égre, majd pár pillanattal később érzem, hogy a kéj örvénye magával ragad, és én az Univerzum részévé válok.

Aztán Jared megmerevedik, és egy, az eddigieknél hangosabb morgás kíséretében csatlakozik hozzám a végtelenbe.

- Úgy gondolta, talán jobb szeretnénk kettesben lenni – magyarázza tovább Jamie költözködésének okát.

- Értem – suttogom vissza neki.

Ahogy tüzetesebben megfigyelem az arcát, észreveszem, hogy a bal oldalán a zúzódás sötétebb, mint hajnalban. Bűntudat önt el, amiért olyan kegyetlenül bántam vele, ahelyett, hogy végighallgattam volna. Lassan, óvatosan kinyúlok felé, és finoman, a bőrét alig érintve megsimítom a kékes-lilás foltokat. Elmosolyodik, és az arcával közelebb bújik a tenyeremhez.

Mikor végül elhúzom a kezem a lángoló érintkezésünkből, mélyen a szemébe nézek. – Jared, el… elmeséled, hogy mi történt veled, amíg távol voltam? – kérem tőle halkan. Ő már hallhatta az én történetemet, én is szeretném ismerni az övét. Hogy mit érzett, mikor nem tértem vissza, és mikor újra megjelentem. Mikor rájött, hogy még létezem. Mindent.

Látom rajta, hogy eltűnődik. Talán azon, hogy hol kezdje a mesét.

Mélyet sóhajt, aztán belevág.

- Mikor Chicagóban elkaptak, az egész világ darabjaira tört bennem. – A hangja fájdalmasan cseng, még ilyen sok idő távlatából és a boldog befejezés tudatában is kihallani, hogy mennyire megviselte a veszteség.

Tökéletesen emlékszem az utolsó együtt töltött éjszakánkra.

- Se a menny, se a pokol nem választhat el tőled, Melanie – ígéri nekem, majd a szavait forró csókkal pecsételi meg.

A vörös napkorong közben lebukik a horizont mögé, sötétségben hagyva a szinte élettelen tájat. A testem izzik, ahogy Jared végigsimít a karomon, a nyakamon, az arcomon, mindenemen. Mintha a Nap az én belsőmben égne tovább. Az ajkai szinte felfalják a bőrömet, a húsomat, és nem hagy mást maga után, mint egy ziháló, parázsló valamit, ami egykor én voltam.

Mégis, érezni a mozdulatainkon, a csókjainkon, hogy ez most más. Mindketten félünk a jövőtől, attól, hogy el kell válnunk egymástól. Szorosan tartjuk a másikat, miközben hosszan simul egymáshoz, egymásba a testünk. Jared újra és újra végigjárja a kezével minden porcikámat, mintha az emlékezetébe akarná vésni az összes vonalat, ívet. És én is ezt teszem. Miután mindketten elérjük a beteljesülést, még sokáig pihenünk egymás karjaiban.

Látom Jared elsötétülő szemein, hogy valószínűleg ő is erre az utolsó éjszakára emlékezik.

Egy perc hallgatás után folytatja. – Ha nem kellett volna Jamie-re vigyáznom, gondolkodás nélkül utánad megyek, és valahogy… akárhogy, de kihozlak onnan. – A hangja dühös, remegő élén hallani, hogy komolyan gondolja. Megtette volna. – Mikor megmutattam Jamie-nek az üzenetedet és felfogta, hogy nem jössz vissza többé… – Elhallgat, mintha nem tudná, hogyan is fejezze ki mérhetetlen gyászukat. De nincs szükség szavakra; pontosan ismerem az érzést. Mikor Jeb azt mondta nekünk, hogy a számomra legfontosabbak nem értek ide soha, megtapasztaltam a legmélyebb fájdalmat, ami csak létezik. – Akkor sírt először előttem.

Ahogy hallgatom, alattomos könnyek szöknek a szemembe és hangtalanul végigfolynak az arcomon. Jared kinyúl, és letörli a nedvességet a bőrömről; ahol az ujjai hozzám érnek, ismét tüzes minták égnek belém. Mint mindig.

- De megmondtam, hogy semmi sem választhat el minket – suttogja a fülembe, miután az ölelésébe von. Sejtem, hogy az érzelmei túlcsordultak és szüksége van a testi kontaktusra, hogy elhiggye, tényleg itt vagyok. Én vagyok.

- Se a menny, se a pokol – lehelem vissza, és kezemet a tarkójára csúsztatom. Az ujjaimmal kitapintom az új, vékony kis sebhelyet, amit a megszállók gyógyszereivel készítettek. Doki tökéletes munkát végzett.

Jared észreveszi az érintésem, és eltol magától. Megfordít, majd elsöpri a hajam a nyakamról. Már egész szépen kezd visszanőni, de még nem a régi. Végighúzza a kezét a halványrózsaszín vonalon, aztán megcsókolja.

Bármennyire is jól esik az érintése, még nem hagyhatom, hogy a tűzbe rántson. Hallani akarom az egészet.

Visszafordulok felé. – Folytasd, kérlek! – nézek rá elszántan, és tudja, nem engedek addig, míg mindent el nem mond.

- Mikor eléggé megnyugodtunk, felkutattuk Sharont és Maggie-t. A megtalálásuk egyszerűbb volt, mint a meggyőzésük – mosolyodik el az emléken.

- Jamie mesélte a kardot – nevetek fel én is. Mindkettőnknek jót tesz ez a pillanatnyi jókedv. Úgy tűnik, lassacskán visszatér a régi Jared, aki sose komoly, szinte mindig mosolyog, hogy azok a ráncok a szeme sarkában még mélyebbé váljanak. Örülök, hogy nem veszett el teljesen.

- Miután nem akartak többé levágni, megmutattam neki a régi fényképalbumot, és közösen nagyon gyorsan rájöttünk a megfejtésre. Maggie ugyanúgy gondolkodik, mint Jeb.

- Mondtam, hogy mind bolondok – szakítom meg a történetét.

Jared még egy szikrázó mosolyt küld felém, majd a vonásai elkomorulnak. – A barlangban újra ránk zuhant a gyász. A hónapok észrevétlenül elszálltak, de a fájdalom és a bűntudat nem csendesült. Végig magamat hibáztattam… Ha veled mentem volna, ha együtt csináljuk… – A hangja megtörik, ahogy a régi kín és önvád felelevenedik. A kezeire simítom a sajátjaimat, hogy érezze, itt vagyok vele. – Jobban kellett volna vigyáznom rád.

- Egyikünk sem tudhatta – nyugtatom meg halkan, de szinte nem is figyel rá.

- Úgy tűnt, soha, semmi nem lesz már szép. Az összes öröm meghalt. – Képtelen tovább folytatni. Türelmesen kivárom, amíg összeszedi magát, és újra beszélni kezd. – Amikor Vanda megjelent itt, a te testedben, rögtön tudtam, hogy nem te vagy az.

- Ahogy Ian tudta, hogy Vanda már nincs bent – jegyzem meg.

- Pontosan. – Egy pillanattal később rájön, hogy elárulta magát. – Úgyis tudtad – vonja meg a vállát, aztán folytatja. – Hihetetlenül kettős érzés volt; a tested visszatért, de úgy hittem, te nem. Legszívesebben kitéptem volna belőled az agyadhoz forrasztott parazitát. Mégsem hagyhattam, hogy megöljék – hogy megöljenek. Meg kellett védjelek, bármi áron, pedig tudtam, az nem te vagy. Gyűlöltem Vandát, aki elrabolta a testedet, és megölte a tudatodat. Mégsem tudtam megtenni. Az olyan lett volna, mintha téged ölnélek meg. Lehetetlen.

Egy hosszú pillanatig az arcomat fürkészi, majd a tenyerével megsimítja a régi, már százszor elfelejtett és megbocsátott pofon helyét. – Nem tudtam, hogy… – próbál magyarázkodni, de leintem. A fizikai fájdalom semmit sem jelentett.

Elgondolkozva bólint, aztán tovább mesél.

- A legrosszabb az volt, hogy az agyam felfogta, hogy nem téged látlak a mozdulatok mögött, nem te rettegsz tőlem, de a szívem nem fogadta el. Bármilyen apró remény megfogant bennem egy-egy szörnyen ismerős megnyilvánulásotokra, csírájában igyekeztem elfojtani. Egyszer éppen elég volt elveszíteni mindent. És Jamie-t is meg akartam óvni a hazug reményektől. Nem tudom, honnan gondoltam, hogy itt bármi titokban maradhat. Ezen kívül egyáltalán nem bízhattam Vandában; az idegenek mindent akartak, mindenáron.

Emlékszem, hogy nagyon sokáig én sem bíztam benne.

- Hosszú ideig hittem benne, hogy Vanda csak egy eltökélt Hajtó, aki megszerezte az emlékeidet és kifundált egy ravasz tervet. Ha az érzelmeim nem vakítanak el annyira, rögtön rájövök, hogy semmi értelme a paranoiámnak. – Elmosolyodik, ahogy visszaemlékszik a hajnalban mondott szavaimra. – A paranoia nem mindig jön jól. – Vesz egy mély levegőt. – Közben szép lassan felőrlődtek az idegeim. Azt hiszem, ha még egy napig ott gubbasztok a raktárban, valami meggondolatlanságot csináltam volna. De Jeb mindig is nagyon ügyesen tudta manipulálni az embereket. Nem sejtettem, hogy mire készül; arra gondoltam, ő is belátja, hogy könnyebb lesz mindenkinek – főleg nekem – a testedbe bújtatott idegen nélkül. A beszerzés közben gyakran eszembe jutott, hogy vajon él-e még Vanda, vagy már végzett vele valaki.

Rémlik, hogy mi is ezen töprengtünk, mikor Jared elment. Hogy meddig húzzuk nélküle, melyik lesz az utolsó perc.

- Igyekeztem előre felkészülni, hogy már nem fogom a barlangban találni, mikor visszatérünk. Nem fog tovább kínozni a látványa. – Tart egy lélegzetvételnyi szünetet, és közben végig az arcomat figyeli.

Az egyik kezével kinyúl és letöröl egy könnycseppet. Észre se vettem, mikor kezdtek újra hullani. Aztán folytatja.

- Meglepődött és csalódott is voltam, mikor megláttam Vandát a konyhában, ahogy a többiek őt hallgatják. A legjobban az zavart, hogy úgy tűnt, Jamie-t is teljesen behálózta. Ettől féltem a leginkább. Azt gondoltam, csak ki akar használni egy manipulálható, hiszékeny gyereket. Mikor Jebbel együtt elmondták a hihetetlen teóriájukat, hogy te még mindig ott lehetsz valahol bent, eléggé… kiborultam. A jelek, amikről beszéltek, olyan egyértelműek voltak. Túl egyértelműek. És túl reménytelik. Mindennél jobban vágytam rá, hogy ez igaz lehessen, de nem akartam elhinni. Csak hazugság lehet az egész, átverés, amivel el akarja nyerni a bizalmunkat. Ezzel győzködtem magam. Éreztem, hogy ez megint fel fog emészteni, ha nem járok egyszer és mindenkorra a végére. Az a csók… – Bűntudat csillog a szemében.

A csókjai, melyeket úgy adott, hogy Vanda még bennem volt, engem is megviseltek. Hiába nekem szánta őket. De nem akarom újra felemlegetni; szívem szerint minél gyorsabban elfelejteném őket. Felé hajolok, de ő megrázza a fejét, és folytatja.

- Azt hittem, hogy talán a te emlékeid visszhangja miatt kutatott fel minket Vanda félelmet nem ismerve. Ha azt hiszi, megkaphatja, amire annyira vágyik, majd megmutatja az igazi arcát. Elmondja az igazi indítékait. Erre… ott voltál te. – Vesz egy mély levegőt, mielőtt újra beszélni kezd. – Ennél több bizonyítékot nem is kívánhattam volna, de még mindig nem mertem hinni benne. A fájdalom még nagyon élénk volt. Közben az sem tetszett, hogy Ian ennyire érdeklődik Vanda iránt. Főleg, hogy az a te tested és te is ott vagy. Nagyon nem tetszett – vigyorodik el. – Ráadásul Vanda, ha tudatlanul is, de bíztatta őt a viselkedésével. Vagy legalábbis nem utasította el.

Elcsodálkozok Jared éleslátásán. Persze, így utólag már könnyű.

- Elhiheted, hogy Vanda nem tudatosan bátorította. Sokáig még az se tűnt fel neki, hogy Ian vonzódik hozzá – mosolyodok el én is.

- Aztán szép lassan kezdtem elfogadni, hogy még élsz, és talán van rá mód, hogy valahogy visszahozzunk. – Az arca elkomorul, ahogy visszaemlékszik arra a véres napra. – Nagyot hibáztam akkor. Tudom, hogy ez nem mentség, de vissza akartalak kapni. Bármi áron. Csakhogy rossz irányból próbálkoztam.

Megremegek, mikor visszagondolok rá, milyen rossz volt abban a végtelen semmiben. Nem mintha emlékeznék; csak akkor jöttem rá, hogy kis híján végleg elvesztem, mikor Vanda újra öntudatra hívott. Aztán megrázom a fejem, hogy kiűzzem belőle a kellemetlen érzést.

- Azt hiszem, akkor voltam hajlandó először elismerni, hogy Vanda nem akar nekünk rosszat, mikor te eltűntél, de ő bármire képes volt, hogy megtaláljon – folytatja. – Megtehette volna, hogy a kisujját se mozdítja, vagy nem is szól róla és sosem tudjuk meg, hogy már egyedül van a testedben. De látszott Vandán, hogy vissza akar kapni téged. Szeret annyira, hogy ezért feláldozza a saját érdekét.

A könnyek újragyűlnek a szememben, és megállíthatatlanul folynak végig az arcomon. Jared felemeli a kezét, hogy letörölje őket, de meggondolja magát. Tudja, hogy a régiek helyére újak jönnek majd.

- Az a nap mindent megváltoztatott. Utána már mertem bízni benne. Mikor Vanda felvetette, hogy az ő gyógyszereik segíthetnek Jamie-n, rögtön nekikezdtem a tervezésnek. Nem akartam végignézni, ahogy meghal a karjainkban, miközben lenne még egy lehetőség, csak mi bizalmatlanok és önfejűek vagyunk, hogy éljünk vele. Mikor Vanda tényleg megcsinálta, és visszatért, meggyőzött, hogy hihetek neki. Azt gondoltam, minden könnyebbé fog válni, de csak nehezebb lett. Tudtam, hogy Vandával égi segítség pottyant az ölünkbe, de én téged akartalak. Hiába próbáltam meggyőzni magam, hogy így a legjobb, nekem nem az volt. Igyekeztem beletörődni a megváltoztathatatlanba, de nem ment. Szerencsénkre Vanda se törődött bele.

Ismét mélyen egymás szemébe nézünk, és egyikünk sem bírja tovább. Gyors, kapkodó csókot váltunk. Hamar elhúzódok – most már szeretném hallani a történet végét is. Jared érti a kívánságom, és folytatja.

- Eszemben se volt megakadályozni Vandát, de feltűnt, hogy valami nem stimmel. Csak egy lelket lehet olyan egyszerűen átverni, hogy Vandának is sikerüljön – nevet fel. – Olyan sok titkosnak szánt pillantást váltottak Dokival, hogy azon csodálkozok, más nem vette észre. Végig figyeltem, hogy rájöjjek, mire készül. Mikor meghallottam… – Elhallgat egy percre. Látszik, hogy keresi a megfelelő szavakat.

Azon tűnődök, vajon mennyire szerette meg Vandát mostanra. Furcsán erősen mar belém a féltékenység. Nem tudom kivárni, míg összerendezi a mondanivalóját. – Jared, te hogy… – Elakadok. – Mit érzel Vanda iránt?

Emlékszem, miket mondott neki a végsőnek hitt percekben. Mennyire gondolta komolyan? Csak meg akarta adni neki az utolsó kérését, vagy egyáltalán nem kellett hazudnia? Megcsókolta. Egyértelműen őt, és nem engem.

Jared nem lepődik meg a kérdésemen; úgy tűnik, számított valami hasonlóra.

- Szeretem Vandát – feleli egyszerűen. – Mi mást tehetnék. Visszaadta nekem az életem értelmét. Többször is. A saját életét kockáztatva elhozott ide, a barlangba, nem hagyta, hogy megszűnj létezni, és most visszaadta neked a tested. Nagyon sokkal tartozom neki.

A válasza csak félig-meddig elégít ki; ezt látnia kell az arcomon, mert sietve tovább beszél. – Viszont te vagy az egyetlen, akiért a szívem ég.

Tudom, hogy igazat mond, és nem kételkedem többé.

- Csodák vesznek minket körül, Mel. Visszakaptalak, miután végleg elvesztettelek. Soha többé nem hagyom, hogy így elbújj – mosolyodik el, majd elfekszik a matracon, és a mellkasára húz.

Bármennyire próbálkozok, nem tudok teljesen ellazulni. Annyi elintéznivalóm van még. Nem tűnik helyesnek, hogy amíg Vanda a tartályban vár, én élvezem az életet.

- Ne siettesd, Mel – súgja a fülembe. – Mindent a maga idejében.

- Tudom – sóhajtok fel. – De úgy hiányzik.

- Gondolod, hogy Jodi fel fog ébredni? – kérdi.

Megértem, hogy már a következő portyánkat próbálja megtervezni. – Nem tudom. A Gyógyító ennyi idő alatt már magához tért – válaszolom csüggedten. – Jodi eddig semmi reakciót nem mutat.

Jared szó nélkül bólint, majd egy újabb kérdést vet fel. – Hová menjünk új testért? Minél messzebbről kellene hozni, hogy még csak ne is gyanakodjanak, hogy az eltűnések összefügghetnek.

- Az jó lesz. Elautózhatunk az államok másik végébe. – Csak győzzem kivárni, teszem hozzá magamban.

- Hosszú addig az út, úgyhogy ki kell előtte aludnunk magunkat. – Bár nem látom, hallom, hogy mosolyog.

Oldalra fordít, és szorosan a hátamhoz bújik. Ahogy régen. Rövid idő múlva a lélegzete egyenletessé válik. Nem húzódok el az öleléséből. Nincs rá szükség, hogy lássam – biztos vagyok benne, hogy a mosoly ott ül az arcán.

Lecsukom a szemem, és várom, hogy a megnyugvást hozó álom engem is elragadjon.

Tudom, hogy minden rendben lesz. Amíg itt van velem.

_@/"