Köszöntök Mindenkit!


Nyíri Eszter Stiga vagyok, diplomás óvónő, amatőr író.

Ezen a blogon találjátok írásaim egy részét - novellákat, gondolatokat, mini-regényeket -, megjelent műveimet és "írói" világom főbb eseményeit, történéseit.

(Használjátok a címkéket!)



Oldalt elérhetitek az alblogjaimat

(Full Moon - Twilight fanfiction, Renesmee és Jacob szerelmének varázslatos története;

Tündérmesém - Anne, egy cseppet sem hétköznapi, nyüzsgő fiatal nő meséje, aki a távoli, ködös Angliában kergeti álmait és a lehetetlennek tűnő szerelmet;

BackStage - a Sacckával közösen komponált sztori, mely egy musicaliskola mozgalmas, színes életébe enged betekintést).



Ha erre jártok és kis világom elnyeri tetszéseteket, hagyjatok nyomot magatok után!



Jó olvasást, keltsük életre a mesét!



Stigu _@/”




2010. december 30., csütörtök

Karácsonyi Tündérmesém fejezet



Sziasztok!


Meghoztuk a Karácsonyi Tündérmesém/frantic fejezetet (kicsit megkésve, de töretlenül)! :)

A történet blogján találjátok.

Ezzel együtt szeretnék mindenkinek sikerekben gazdag, szerelemmel teli új esztendőt kívánni! Teljesüljön minden féltett, rejtett álmotok! :)



Plusz még mindig várok kérdéseket a Beszélgetősarokba; remélem, nem feledkeztetek meg róla. :)



Pusz: Stigu








_@/"

2010. december 26., vasárnap

Ajándék a Full Moon-on - Karácsonyi novella :)



Sziasztok!


A Full Moon-ra is megérkezett a Karácsonyi meglepetés, egy kis novella Nessie és Jake első Karácsonyáról. A címe: HÓFÖDTE KARÁCSONY.

Jó olvasást hozzá! És hagyjatok véleményt, ha tetszett! :)





Még egyszer Boldog, Békés Ünnepet!









_@/"

2010. december 25., szombat

Új Tündérmesém fejezet! :)

Sziasztok!


Meghozta a Jézuska az új Tündérmesém fejezetet, szám szerint a másodikat. 24 oldal lett, úgyhogy kávéstul tessék a gép elé ülni. :D


A kommentekre ugyanaz vonatkozik, mint az előzőnél: ha legalább 10 vélemény érkezik, akkor felteszem (végre) a kiegészítő, meglepetés novellát. :) De csak akkor... :D


Remélem, hogy elnyeri a tetszéseteket, nagyon sok munkánk van benne.



A fejezet valószínűleg kicsit érthetetlen lesz egymagában, mindenképp Aby frantic love-jával együtt olvasandó!



További kellemes ünneplést nektek! :)









_@/"

2010. december 24., péntek

Boldog, Békés Karácsonyt! - Karácsonyi Novella



Sziasztok!


Szeretnék mindenkinek Boldog, Békés Karácsonyt kívánni!

Remélem, hogy jól telik az Ünnep! :)


Karácsonyi ajándék gyanánt csak írásokkal szolgálhatok, de remélem, hogy azért örültök neki... Nah, azért nem egyszerre. :) Minden nap érkezik valamelyik blogra valami kis karácsonyi szösszenet.

Ma ide, a főblogra teszem fel a novellapályázatra küldött (és nem bekerült) karácsonyi novellát.



Még egyszer Nagyon Boldog Karácsonyt!





Jéghideg Karácsony




A barna hajú nő nagyot sóhajtva ült le a befűtött nappali kanapéjára. Unottan kapcsolta be a televíziót; tudta, hogy semmi kedvére valót nem fog találni. Szenteste volt, ilyenkor csak a már százszor látott, elcsépelt karácsonyi filmeket adják le újra, amik tele vannak tipikus, banális fordulatokkal és boldog befejezéssel. Csakhogy ő saját magán tapasztalta, hogy a boldog befejezés sokszor elmarad. Ha minden úgy lenne, mint ezekben a filmekben, most nem üldögélne egyedül, a szétrombolt életén keseregve.

A házban semmi sem utalt ünnepi hangulatra; karácsonyfát már évek óta nem állított, a házra nem aggatott színes, villogó égőket, még egy árva szaloncukrot sem lehetett találni. Csupán egyetlen gyertyát gyújtott az elvesztett szerettei emlékére.
Kikapcsolta a zajos készüléket, aztán csak hallgatta a szoba néma csendjét. Benne is ilyen csendesség lakozott. A magány oly’ megszokott társává vált már, hogy fel sem tűnt neki, ahogy sötét karjaival megint átölelte. Nem is akart tenni ellene semmit.

Megitta a maradék borát, aztán úgy döntött, kimozdul kicsit a lakás szűkös falai közül. Az ablakon kinézve látta, hogy a hó nagy pelyhekben hull még mindig, ahogy reggel óta teszi. Melegen felöltözött, hogy legalább a kinti hideget ne érezze, ha már a belsejében úgyis fagy tombol. Nem volt semmi, ami felmelegíthetné a lelke jégvirágait, amik évek alatt egyre vastagabbá, egyre kacskaringósabbá váltak.

Mikor kilépett az ajtón, szinte alig érezte a különbséget a benti és a kinti hőmérséklet között. Az utcákon egy teremtett lélek sem volt, amin nem lepődött meg. Elvégre Szenteste mindenki a szerettei körében ünnepel.
A fehér, kopár táj híven tükrözte azt, ami benne élt: egy levelek nélküli, félig halott fát, amely arra vár, hogy megérkezzen végre a tavasz, és újra rügyet bonthasson. De a benne élő tél nagyon hosszúra nyúlt, és félő volt, hogy elpusztít mindent a kemény hideggel.

Betévedt a közeli parkba, ahol pár gyerek játszott elmélyülten. Vidáman, önfeledten dobálták egymásra a hógolyókat, magas hangon kacagva fogadták a találatokat. A látvány összeszorította a szívét. Ha az élet kevésbé kegyetlen vele, most ő is ilyen boldog lehetne.
Percekig figyelte a kipirult arcú gyerekeket, mintha saját magát akarná még jobban kínozni. Bár fájt neki a kép, nem bírt elszakadni tőle. Most először érezte úgy, hogy újra nevetni szeretne, újra vidám szeretne lenni.

Aztán a gyerekek abbahagyták a játékot, és elindultak a nagy vaskapu felé, ami mellett megállt. Valószínűleg várták már őket otthon a karácsonyi vacsorával. Anélkül haladtak el mellette, hogy figyelemre méltatták volna; mintha csak egy árnyék lenne. De az egyikük mégis visszafordult pár lépés után. Biztos a parkban felejtett valamit – futott át a nő agyán. Igazán meglepődött, mikor a szeplős arcú kisfiú megállt előtte, és felé nyújtotta a kezét. Ahogy jobban megnézte, észrevette, hogy egy piros-arany papír lóg ki az ujjai közül.
Tétován nyúlt érte.
- Boldog Karácsonyt! – mosolygott rá a fiú, ahogy a nő elvette tőle a lámpafényben csillogó szaloncukrot.
- Neked is! – felelte döbbenettől elhalkult hangon.
A gyerek visszaszaladt a többiekhez, akik a sarkon vártak rá. Még sokáig bámult utánuk; akkor is, mikor már rég nem látszódtak.


Évekkel később újra a kezébe került az a csillogó, piros-arany papír, ahogy azóta minden karácsonykor. Már fakó volt, az idő rajta is nyomot hagyott. Ahogy az egykor magányos nőn is. Ez a kis régi emlék volt az utolsó, amit feltett a feldíszített, kivilágított fenyőfára. De az egyik legfontosabb emlék.
Ahogy hátrébb lépett, hogy megcsodálja a fát, mély lélegzetet vett, ettől pedig bekúszott az orrába a majdnem kész ünnepi vacsora színes, meleg illata. Aztán meghallotta a kulcs ismerős csörgését az ajtó zárjában.
Mosolyogva várta a belépőket. A magas, sötét hajú férfi letette a karjából a loknis, szőke kislányt, és lágyan megcsókolta a nőt. Közben a kislány a szoba közepére szaladt, és csillogó szemekkel figyelte az óriási, díszes fenyőt, majd csilingelő kacagással visszafordult a felnőttek felé.
- Anya, nagyon szép lett a Karácsonyunk!







_@/"

2010. december 2., csütörtök

Kommentelj a Blogokért!



Sziasztok!


Új felhívást szeretnék intézni hozzátok!





"Ezzel a kis képpel szeretném felhívni mindazok figyelmét, akik vagy hasonló helyzetben vannak, mint én magam (azaz, nem díjazzák a munkájukat kritikával) vagy csak elegük van abból, hogy nem tudnak elolvasni egy-egy fejezetet, mivel nincs meg az elegendő komment határ.
Arra kérek mindenkit, akinek van saját blogja, hogy tegye ki ezt a képet az oldalára, és tüntessünk az ellen, hogy az általunk szerkesztett és rengeteg munkával fenntartott blogjainkat ne kelljen felfüggeszteni, szüneteltetni vagy éppen bezárni! Bírjuk rá a névtelen és nevüket felvállaló olvasóinkat arra, hogy egyetlen percet rászánjanak még az idejükből arra, hogy kritikájukkal javítsák a blog fejlődését."

/Szozsa914 (Zsani)/


Szóval harcra fel!! Mindenki kommenteljen, ha valami jót olvas! Akár névtelenül, akár névvel, akár csak 1-2 szót, akár kisregényt! :) Ezzel a mi munkánkat, erőfeszítéseinket is megtisztelitek. És a személyes fejlődésünket is elősegítetek, hogy egyre jobb és jobb műveket olvashassatok.


Puszi nektek: Stigu


Ui.: Holnap novellás-kötet bemutató!!! Nagyon izgatott vagyok már miatta... :D

A hétvégén pedig Abyvel fejezetgyártás. :))









_@/"

2010. november 25., csütörtök

Újabb FM novella - E.J. átváltozása



Sziasztok!


Végre helyreálltak (helyrehoztuk) a háttérképeket a blogokon. :) Nagyon örülök neki, mert már eléggé pipa voltam, hogy mi lesz itt most. De megint lehet nézegetni a szép képeket. :D


Nos, ami fontosabb:

Újabb Full Moon novella érkezett, a címe: Új nemzedék


A novella E.J. első átváltozását, bevésődését dolgozza fel. Remélem, hogy elnyeri a tetszéseteket. :)


Ehhez kapcsolódóan várok vélemény formájában ötleteket, hogy mit, milyen háttértörténeteket szeretnétek olvasni még a Full Moon-ból, mert kifogytam az ötletekből. De ha nektek van még olyan, ami égető hiányt okoz a lelketekben, akkor nyugodtan írjatok, hogy mire vagytok kíváncsiak, és ha megfog az ötlet, akkor azt is megírom. A véleményeket várom ide, vagy a Full Moon-ra is (de akár Facebookra, vagy a chatboxba, vagy e-mailben is írhattok).



Ezen kívül még mindig várom a véleményeket, hogy érdemes-e megnyitnom a "Beszélgetősarkot".
Szerintem a történetekkel kapcsolatban elég sok kérdés lehet, pl. ehhez az új novellában biztos vagyok, hogy lesznek sötétebb foltok. :)

Szóval várom a lelkes kezeket a magasba... :)



Nem is szaporítom tovább a bejegyzést; jó olvasást a novellához, és várom a véleményeket!


Pusz: Stigu



P.S. A Tündérmesém első fejezetéhez még olyan 4 vélemény kellene, hogy feltegyem a kiegészítő novellát. Hajrá, hajrá!!









_@/"

2010. november 23., kedd

Aposztróf Kiadó Novelláskötet - DIMENZIÓK



Sziasztok!



Nos, háttér még mindig nincs. Hétvégéig várunk, hogy hátha befejezik a karbantartást a Képhoston, aztán ha nem, akkor valami áthidaló megoldás után nézünk.


Viszont a jó hír, hogy megvan az Aposztróf Kiadó novelláskötetének a címe, amiben az én egyik novellám is benne lesz (és Abyé is). :) A címe: Dimenziók


Itt meg lehet lesni, ha valaki kíváncsi rá:

http://www.aposztrof.hu/hu/novellapalyazat




Egy kicsit a frissekről:


Az E.J.-s novella kész van már. Egyenlőre megvárom, amíg a hátterek helyrejönnek, és csak utána teszem fel. De akkor rögtön, mert az írás már rögtön-feltehető állapotban van. :)


A Vérvörös szerelem felrakásával szerintem megvárom a szünetet, hátha akkor már fogtok írni nekem rá véleményt, mert lesz rá időtök. :)


Sajnos a Tündérmesémhez nem érkezett még elegendő számú vélemény (eddig 5 jött, még kb. 5 kellene...), úgyhogy egyelőre nincs még kiegészítő novella, pedig egy szép, túlfűtött kis iromány... :D



Lenne még egy kis közvélemény kutatásom, hogy kit érdekelne egy BUROK novella?? Én mindenképpen meg fogom írni, már csak Aby miatt is, meg azért is, mert nagyon szeretném.

Nem tudom, hogy itt lenne-e rá érdeklődő, olvasta-e valaki a Burkot, hogy feltegyem-e ide?


Plusz még mindig érdekelne, hogy az Interaktív beszélgetősarkot megnyissam-e?

Aki nem tudja, miről lenne szó:

Írnék egy bejegyzést KÉRDÉSEK-VÁLASZOK címmel ide a Főblogra, ahová hozzászólás formájában mindenféle kérdést fel lehetne tenni a történetekkel kapcsolatban (frissek, mi-miért-hogyan?, bármi olyasmit, ami izgatja a fantáziátokat).
Én pedig napi-kétnapi rendszerességgel (ahogy ráérek) válaszolnék rájuk, sőt talán még 1-2 plusz érdekességet is leírnék.

http://stigabiga.blogspot.com/2010/11/interaktiv-kerdes.html



No, holnap HP és a Halál Ereklyéi premier éjfélkor. :) Már alig várom. :)


Legyetek jók, ha tudtok; szerezzetek be téli csizmát, mert a hétvégén elvileg jön a hó! :)

Pusz: Stigu









_@/"

2010. november 16., kedd

Tündérmesém ELSŐ fejezete!



Sziasztok!


VÉGRE!!! VÉGRE!!! VÉGRE megérkezett a Tündérmesém első fejezete!!! :))

Nem akarom másokkal mentegetni magam, mert én is nagyon-nagyon lassan írtam meg a fejezetet... :) De most itt van! :) Lehet olvasni! :)


Aby Frantic Love-ját is tessék olvasni hozzá, mert ugye együtt az igazi! :))


A következő fejezet ígérem, hamarabb fog jönni, csak most én is szeretnék még 1-2 novellát befejezni, és Aby is vizsgázni, szakdolgozni, stb. fog, de próbálunk emberi időben összehozni valamit. Annyira sokat biztos nem kell majd várni, mint az első fejezetre. :)



Ezen kívül még mindig érdekelne a véleményetek az INTERAKTÍV BESZÉLGETŐSAROKKAL kapcsolatban... már páran jelezték, hogy érdekelné őket, de az elindításához még elég kevésnek érzem a "jelentkezőket".

Szóval valamilyen formátumban, akárhol JELEZZETEK, hogy tudjak dönteni róla! :)



Közben készül már az új F.M. novella, E.J. történetecskéje. Kissé lassan haladok vele, de biztosan. :D




Jó olvasást a Tündérmesémhez, és várom a véleményeteket! :))



Pusz: Stigu








_@/"

2010. november 13., szombat

Életjel - Emlékeztető



Sziasztok!


Csak gondoltam, kiírok még egyszer 1-2 dolgot, tuti, ami tuti.


A novelláskötettel kapcsolatban: ma estig várok még visszajelzést, ha valaki (az eddig jelzőkön kívül) szeretne kedvezményesen a novelláskötethez jutni (2.300.- helyett 1.500.-), amiben benne lesz az egyik novellám, valamint Aby egyik írása is szerepel benne. Amúgy a kötet 272 oldalas és 57 novella kapott benne helyet. Én nagyon izgatottan várom, hogy milyen lesz. :)


A másik - ami miatt eléggé szomorú vagyok, mert én nagyon jó ötletnek tartottam -, hogy nem nagyon érkeznek visszajelzések az INTERAKTÍV BESZÉLGETŐSAROK ügyéhez. Nagyon kevesen szóltak, hogy ők szeretnék, pedig én olyan szívesen csinálnám.

A hó végéig várok még, hogy hátha jön még 1-2 véleményecske, és akkor eldöntöm, hogy érdemes-e belevágni, vagy sem.


Ha valaki nem tudná, miről is van szó, beírom még egyszer:

Írnék egy bejegyzést KÉRDÉSEK-VÁLASZOK címmel ide a Főblogra, ahová hozzászólás formájában mindenféle kérdést fel lehetne tenni a történetekkel kapcsolatban (frissek, mi-miért-hogyan?, bármi olyasmit, ami izgatja a fantáziátokat).
Én pedig napi-kétnapi rendszerességgel (ahogy ráérek) válaszolnék rájuk, sőt talán még 1-2 plusz érdekességet is leírnék.


Ezen kívül, amit talán páran észrevettek már, hogy minden blogra, a jobb felső kvadránsba kitettem egy "AKTUALITÁSOK" fülecskét. Ide mindig ki fogom írni, ha valamelyik oldalon van valami újdonság, új bejegyzés, bármi mozgás.


És kicsit a frissekről:


Elkészült a Vérvörös szerelem című, 3 részes miniregény, ami a Twilight egyik vámpírpárosáról szól. Viszont úgy gondolom, hogy várok kicsit a felrakásával, mert az oldalon eléggé pangás van, úgyhogy feleslegesnek tartom csak azért feltenni, hogy fent legyen, és ne olvassa senki. Ergo akkor fog majd felkerülni, ha látom, hogy jár erre valaki, és érdemes.
Egy-két ember, akik tényleg nagyon hűséges olvasók, láthatták már, mert ők elég gyakran érdeklődtek iránta, és gondoltam, akkor tényleg kíváncsiak.
/Ehhez még annyit, hogy szeretném, ha TG-rajongó dobna nekem egy e-mail, ha szeretné elolvasni, és akkor átküldöm neki, mert ő is mindig lelkesen érdeklődik, csak a véleménynél nincs címe./


Készülget egy új FM novella is, ami E.J. és az új generáció életében ad egy kis bepillantást, csak sajnos elég lassan haladok vele. De remélem, hogy a héten (vagy nagyon maximum a jövő hét elején) be tudom fejezni.


Várom a visszajelzéseket...


Pusz mindenkinek, élvezzétek ezt a szép, őszi (???) időt! :)

Stiga










_@/"

2010. november 7., vasárnap

Aposztróf Kiadó Novelláskötete



Sziasztok!


Mint már írtam (párszor), az Aposztróf Kiadó által hirdetett pályázaton én is jól szerepeltem (és Aby is), és bekerül az egyik novellám a december 3-án megjelenő kötetbe. Ezzel kapcsolatban lenne egy kérdésem.

A kiadó olcsóbban kínálja a kötetet a megjelenés napján tartott ünnepi eseményen a szerzőknek. Így ott 2.300 forint helyett 1.500 forintért lehet megkapni a kötetet.
A kérdésük az, hogy mennyi példányra tartok igény, hogy biztos elegendő darabot hozzanak ki.

Az én kérdésem tehát, hogy kit érdekelne a kötet ezen az olcsóbb áron?! (800 forintot lehet spórolni!:) )

Aki szeretne így olcsóbban hozzájutni, írjon kommentet ide, vagy a chatbe, vagy akár facebookra nekem, és akkor annyi példányt tudok kérni. 14-ig kell visszajeleznem, úgyhogy mondjuk 13-ig várom tőletek a visszajelzést. :)


Nagyon szép jövő hetet nektek.

Puszi: Stigu


P.S. A "beszélgetősarok" ötletére is várom még a véleményeket.








_@/"

Atyus Scrapblogja - Játék



Sziasztok!

Atyus, barátnőm és dizájnerem játékot hirdetett a scrapblogján, a rendszeres olvasók igen magas száma végett. :)

Én is indulnék... :) A játék leírása itt olvasható: http://atyusscrap.blogspot.com/2010/10/jatek-kedves-olvasoimnak.html


Akinek van kedve, nézze meg a feltételeket és nevezzen, még van egy kicsi idő (13-ig).


Puszi nektek: Stigu








_@/"

2010. november 6., szombat

INTERAKTÍV KÉRDÉS



Sziasztok!


Egy érdekes ötlet pattant ki a fejemből, ahogy azon agyaltam, hogy hogyan lehetne egy kicsit interaktívabbá, pezsgőbbé tenni az oldalt.

Szóval az ötlet: Írnék egy bejegyzést KÉRDÉSEK-VÁLASZOK címmel ide a Főblogra, ahová hozzászólás formájában mindenféle kérdést fel lehetne tenni a történetekkel kapcsolatban (frissek, mi-miért-hogyan?, bármi olyasmit, ami izgatja a fantáziátokat).
Én pedig napi-kétnapi rendszerességgel (ahogy ráérek) válaszolnék rájuk, sőt talán még 1-2 plusz érdekességet is leírnék.

Persze, mindezt csak akkor, ha van rá igény a részetekről. Én nagyon szeretnék egy ilyen kis interaktív "beszélgetősarkot", de csak akkor van értelme, ha nem csak magamban beszélgetek majd. :)

Szóval szeretném, ha ide, vagy a chatbe, vagy bárhová jeleznétek, hogy érdemes-e megcsinálnom, van-e érdeklődő a dologra (remélem, hogy lesz... :) ).


Várom a véleményeket! :)

Puszi: Stigu









_@/"

2010. október 31., vasárnap

Újabb Full Moon novella - Leah és Embry



Sziasztok!


A Full Moon blogján olvasható egy újabb kiegészítő novella, a címe: "Együtt... örökre..."

Azért ide is belinkelem: http://fullmoon-stigabiga.blogspot.com/2010/10/novella-egyutt-orokre.html


Ez a kis történet Leah és Embry szerelméről, bevésődéséről szól, remélem, hogy tetszeni fog nektek. Én nagyon imádtam írni. :D


Közben már írom a Vérvörös szerelmet, remélhetőleg a hétvégére kész leszek az első részével. :)


Puszi nektek: Stigu



P.S. Véleményeket még mindig várok... :)







_@/"

2010. október 27., szerda

Életjel - Aposztróf novellapályázat, Frissek



Sziasztok!


Nos, épp itt az ideje egy kis helyzetjelentésnek :)

A tegnapi nap folyamán megszületett az Aposztróf Kiadó által hirdetett novellapályázat eredménye.
A díjazottak között nem vagyok, de ma este megérkezett az e-mail, hogy az egyik novellám bekerül a december 3-án megjelenő novelláskötetbe. :)

Úgyhogy nagyon nagy most az örömöm. A kötet címét nem tudni még, de ha meglesz, azt is kiírom. :)
Köszönöm mindenkinek, aki biztatott és szurkolt.

A másik 2 novellát, ami nem került be, hamarosan felteszem a blogra, remélem, elnyeri a tetszéseteket. :)


Aztán a másik fontos dolog, hogy kész a Tündérmesém első fejezete!!!, már csak Abyre várok, hogy ő is meglegyen, és együtt tehessük fel, szóval már csak kis idő kérdése, hogy beinduljon a dolog. :)


Ezen kívül a hosszú hétvégén nekilátok a "Vérvörös szerelem" című miniregénynek, ami James és Victoria szerelmi története lesz. Három fejezetesre tervezem, és remélem, hogy még az idei évben a végére érek. Nagyon fogok vele igyekezni.


Plusz már írom a Full Moon újabb kiegészítő novelláját, ami most már tényleg a Leah - Embry szösszenet lesz, "Együtt... örökre..." címmel.


A hétvégén érdemes lesz majd erre fele kukkantgatni, hátha van friss. :)



Addig is kitartás mindenkinek, élvezzétek az egyre hidegebb őszt (én már előbányásztam a téli sapkámat...). Nemsokára jön a forralt bor és sült gesztenye időszak, én nagyon várom már! :)


Pusz mindenkinek: Stigu







_@/"

2010. október 10., vasárnap

Full Moon novella és Életjel

Sziasztok!


Az első és legfontosabb hír: újabb kis kiegészítő novella került fel a FULL MOON történethez. Ezt az FM blogján olvashatjátok.

Címe: Renesmee és a Farkas

A novella a Merengő Twilight-kihívására készült, amin Abyvel együtt vettem részt.

Azért belinkelem ide is: http://fullmoon-stigabiga.blogspot.com/2010/10/novella-renesmee-es-farkas.html



Nos, ami azt illeti, van más hír is. :) Végre lezárult életem egy igencsak sok nehézségét okozó része... megvan a nyelvvizsga!!! Úgyhogy hamarosan kezemben lesz a diplomám is. :)

Ez most nagyon nagy könnyebbséget fog jelenteni, mert legalább ezzel nem kell tovább foglalkoznom. Lezárult a tanulás korszak, és több időm marad majd az írásra (remélem).


Pluszban annak a komoly novellapályázatnak is vége, amin indultam (szintén Abyvel). Ezt a pályázatot az Aposztróf kiadó hirdette, és ha a szakmai zsűri is úgy akarja, akkor valamelyik (netán több) művünk is meg fog jelenni nyomtatásban, egy novelláskötet formájában. Drukkoljatok, hogy így legyen. Eredmény október 26-án lesz. Majd informállak róla titeket. :)


És akkor most kicsit a TÜNDÉRMESÉMről. Hát, az új fejezet sajnos nem lett kész a hétvégére, ahogy remélem, mert nagyon sok dolog közbejött, ráadásul az ovi is eléggé leszív még agyilag. De remélem, hogy a jövő hét közepére tudok végre valamit hozni nektek, mert már borzalmasan szégyellem magam a rengeteg idő miatt, amit várni kell a frissre. Főleg, hogy a történet egyre elevenebb, egyre színesebb, egyre részletesebb a fejemben, és szinte üvölt, hogy írjam már meg azokat a jó kis jeleneteket.

Szóval próbálok nagyon sietni, remélem, hogy végre összeszedem magam. :D


Ezen kívül van jó pár projekt, ami megírásra vár.

A következő nagyobb írás egy James-Victoria fic lesz. Egy 3 részes kisregénynek tervezem, szerencsére ez is kezd összeállni a fejemben, és karácsonyig megpróbálom megírni az egészet.

Az FM kiegészítő novellákat is próbálom összehozni, kettő biztos már van: a sokat emlegetett Leah-Embry, és E.J. átváltozása és bevésődése. Ezen kívül szeretnék írni Nessie Dél-amerikai utazásáról, de az nem tudom, hogy idén sikerül-e még.

A Burok novella (Jared-Melanie) is érkezni fog, amint újra kiolvastam a könyvet (most angolul éppen, és kb. a harmadán túljutottam már). Ez is még ebben az évben várható. :)


És mindezeken kívül még két titkos meglepetéssel készülök nektek karácsonyra (tudom, hogy messze van még, de akkor sem fogom elmondani :D ). Azok mindenképpen időben jönni fognak, hogy az ünnepek alatt is legyen olvasnivaló. :)


Nah, nem is szaporítom tovább a szót. Falevélhullásban gazdag, esőmentes őszt mindenkinek! :)


Pusz: Stigu







_@/"

2010. szeptember 15., szerda

Novella - Amikor a remény meghal

Sziasztok!


Hoztam egy vadonatúj, de talán részleteiben ismerős novellát... a zombis/Lilianes másik szemszögét, Benjamin gondolatait, érzéseit.

Remélem, hogy elnyeri a tetszéseteket, véleményeket szívesen várok! :)

Jó olvasást!


Ui.: A két novella együtt élvezhető igazán. Az első itt olvasható:

http://stigabiga.blogspot.com/2010/07/novellak-vegso-pillanat.html






Amikor a remény meghal





A homályos, kusza álmomba szép lassan kezdett beszivárogni a valóság; a halkan csobogó víz, aztán a szobában matatás szinte nesztelen, de mégis megébresztő zaja.
A tudatom egyre jobban kiélesedett. Éreztem az ágyban, magam mellett azt az édes virágillatot, ami mindenhová elkísérte, a teste még langyos helyét a lepedőn, de Őt magát nem.

Hunyorogva ránéztem az óra élesen világító számlapjára. Hét múlt – ahogy én ismerem, még nem indult el. Csukott szemmel kutattam utána.
- Itthon vagy még, Lilian?

Válasz nem érkezett, de hallottam csendesen lopakodó lépteit, majd a fülemnél megéreztem meleg, mindenemet felkavaró leheletét.
- Még egy csókot akartam lopni az én daliás lovagomtól, mielőtt elmegyek.
Elmosolyodtam, miközben telt, édes ajkai végigsimítottak az enyémen; a szokásos reggeli, lopott csókunk. Ez aranyozta be minden napomat, amit – ha csak kevés ideig is, de – külön kellett töltenünk.
Aztán felpattant, és hallottam, hogy magas sarkai koppannak a parkettán.

- Legyen szép napod! – kiáltott vissza az ajtóból.
Morcosan mordultam fel erre; esélyt sem hagyott rá, hogy egy órácskára még visszaaludhassak.
Öt perc hiábavaló forgolódás és szemhéjbámulás után kikeltem az ágyból, hogy nekikezdjek a mai napnak.

Miközben bekapcsoltam a vízforralót és a laptopomat, eszembe jutott a szerkesztőm tegnapi, kissé paprikás levele. Egy hete nem küldtem egyetlen oldalt se, úgyhogy ma már muszáj lesz írnom valamit, különben egy újabb hétig hallgathatom a siránkozását, hogy megint neki kellett magyarázkodnia a főszerkesztőnél.

Amíg vártam a teavízre, gyorsan fogat mostam, és magamra kaptam valami elfogadható ruhát – jelen esetben egy erősen kopott farmert egy kinyúlt pólóval. Lilian nem szerette, ha délután, mikor hazaér, még mindig pizsiben flangálok.
Ráöntöttem a jó kis Earl Grey teafűre a tűzforró vizet, aztán letelepedtem a gép elé. Írás előtt még rá akartam nézni az e-mailjeimre, de megcsörrent a telefonom. A kijelzőn Lilian neve villogott, úgyhogy gyorsan felvettem.

- Drágám, mit hagytál megint itthon? – kérdeztem mosolyogva. Szokása volt, hogy elfelejtett dolgokat, még annak ellenére is, hogy mindent feljegyzett a noteszébe.
- Ben, figyelj rám! Nagyon fontos, hogy higgy nekem! – szólt bele furcsán remegő szavakkal. Még sose hallottam ezt a hangot tőle. – Tudod, hogy ilyennel sose viccelnék – egy hosszú pillanatra elhallgatott, ami csak fokozta a születendő aggodalmamat. Mi a csuda történhetett?! – Egy zombi van a metrón, és halomra öldösi az embereket.

Az agyam elsőre fel sem fogta, amit mondott, annyira irracionálisnak tűnt az egész. Viszont ismertem ezt a teljesen megalapozatlan, teljesen kitörölhetetlen paranoiáját a zombikkal kapcsolatban, és hogy ezzel tényleg nem tréfálna.
- Most komolyan beszélsz?
- A legkomolyabban – válaszolta, és úgy is hangzott. – Úgyhogy kérlek, zárkózz be alaposan, és ne akarj hősködni! Vigyázz magadra!
A szavai felzaklattak. Ha van még esély, csak egy picinyke remény, akkor most rögtön indulok, és megmentem őt bármitől. Csak tartson ki addig!
- Lilian, ugye nem fogsz…? – nem bírtam folytatni. Mintha attól félnék, ha kimondom, azzal valósággá teszem ezt a szörnyű képet. Ennek nem szabad megtörténnie… nem veszíthetem el Őt.
- De, nemsokára engem is megöl – szipogta halkan bele a telefonba. A hangjában fájdalom és belenyugvás csengett. – Ahogy mindenkit a metrón – ezután hosszú másodpercekig hallgatott. Aggódni kezdtem, hogy talán már vége is, de aztán újra megszólalt. – Szeretlek.

Ez a szó mindig égette a lelkem, amikor csak kimondta, de a lángnyelvek helyett most fagyos jég fonta körbe a szívem.
A szememből kicsorduló könnyek fojtogatták a torkom, pedig gyorsan akartam válaszolni, hogy még biztosan hallja.
- Én is szeretlek. Nem akarom, hogy meghalj! Hogy ne legyél nekem! – nyögtem bele a készülékbe.
- Én sem. De már késő bármit is tenni.

Felelni akartam a szavaira; megnyugtatni, hogy nincs igaza, még nem késő, még van remény, de ez hazugság lett volna. És élete utolsó perceiben nem akartam hazudni neki.
- Vigyázz magadra! – hallottam újra kérlelő, halk hangját. – Szeretlek.

Egy pillanat alatt elöntött a pánik. Nem lehet így vége! Nem lehet vége!
- Lilian! Én is szeretlek! Ne hagyj itt! Lilian! – üvöltöttem bele a telefonba, de senki nem felelt, csak pár másodperccel később a ritmusosan ismétlődő búgás… Bontották a vonalat.
Rámeredtem a kijelzőre, de nem láttam belőle semmit a könnyeimen át.

Aztán, mint egy őrült, megpróbáltam újra hívni Őt, de egy kedves női hang közölte, hogy „a hívott szám pillanatnyilag nem kapcsolható”.
Pedig muszáj, hogy beszéljek vele, hogy belenevessen a csendbe, és azt mondja, csak egy kegyetlen, durva tréfa az egész. De a vonal ismét nem élt.

A sarokba hajítottam a telefont, ami koppanva esett szét, ahogy a fal megállította.
Az agyam nagyjából felfogta a felfoghatatlant – hogy Lilian, életem egyetlen szerelme nincs többé –, de a szívem tagadott. Már csak azért is, mert annyira abszurd volt az egész történet… zombik.
Ez csak egy buta kitaláció, rémmese. Nem bírtam elképzelni, ahogy nemlétező, dühöngő szörnyek kószálnak és szedik áldozataikat szerte a világban…

Villámgyorsan felpattantam a székről, és a Tv távkapcsolójáért nyúltam, hátha mondanak benne valamit. De a készülék minden csatornán csak szürkén zúgott.
Visszaültem a géphez, miközben újra letöröltem a kicsorduló könnyeimet. Az adásszünet még nem bizonyíték semmire! Lehet, hogy csak a melegtől meglazultak a kábelek, vagy elállítódott a tetőn a parabola – próbáltam magam győzködni, hogy nincs semmi baj. Ez még nem jelenti azt, hogy tényleg itt a világ vége.

Az internet még élt; a program rögtön behozta a leveleimet, de rájuk se hederítettem. Helyette egy híroldalt kerestem, hátha találok valamit.
Az oldal legtetején vérvörös, hatalmas kiírás fogadott: „Mindenki zárkózzon be, és ne menjen az utcákra!”
A figyelmeztetés nem izgatott túlzottan; nem pattantam fel, hogy elreteszeljem az ajtót.

Lejjebb görgettem, el a villogó betűkről, a folyamatosan frissített eseményekre.
„A hadsereg már készíti a lények elpusztításának és a lakosság evakuálásának tervét”; „A ’zombik’ az utcákon szedik áldozataikat”, és hasonlók. Egy-egy helyen képeket is mellékeltek a véres, torz arcú szörnyekről.
Legalul pedig a következő hír fogadott: „Támadás a metrón – kegyetlen brutalitás.”

Bele se tudtam kezdeni a szövegbe, mert a fájdalom elemi erővel terített le. Kizárólag egyetlen gondolat lüktetett az agyamban – igaz. Igaz az egész… Lilian nincs többé…

Nem tudom, mikor kerültem le a székről a hűvös parkettára, és mennyi ideig hevertem ott zokogva. A lelkem jegessé fagyott, az elmém üresre égett. Elképzelhetetlennek tűnt, hogy Nélküle folytassam tovább a létezést. Hogy este úgy feküdjek le, hogy Ő nincs mellettem, hogy reggel ne az Ő csendes készülődésére ébredjek.

Aztán nagy nehezen felkeltem a földről, hogy belefeküdjek az üresen tátongó ágyba, de értelmetlennek tűnt az egész. Lilian már soha nem heveredik le oda mellém.
Helyette inkább az ajtó felé indultam. Ahhoz túl gyáva lettem volna, hogy a saját két kezemmel vessek véget az életemnek, de ahhoz nem, hogy kilépjek a fenevadak közé, és hagyjam, hogy ők tegyék meg, amire én képtelen vagyok.
Már ha egyáltalán tényleg ott vannak kint – még mindig hihetetlennek tűnt, hogy ez megtörténhet. Zombik… mintha egy rossz, „C” kategóriás amerikai horror válna valóra.

A lépcsőházban teljes némaság honolt. Az itt lakó emberek valószínűleg még az igazak álmát aludták, vagy már meghaltak. Esetleg olyan szerencsétlen szerencsések, mint én, és valahogy értesültek a kinti eseményekről, aztán jól bezárkóztak.

Ahogy a lépéseim döngtek lefelé, újra elfogott a gyász.
Lilian folyton sietett a lépcsőkön, mintha fizikailag képtelen lenne lassan, vagy akár csak normális tempóban haladni.
A könnyek megint elöntötték a szemem; azon imádkoztam, hogy a homályos látásom miatt félrelépjek, lezuhanjak a szelíd mélységbe, és kitörtem a nyakam, hogy minél előbb vége legyen minden kínnak, de persze senki nem hallgatta meg szótlan esdeklésem.

Sikeresen leértem a földszintre, ahová már eljutottak a külvilág borzalmas zajai. Kintről rémült sikolyok és vad, állatias hangok szűrődtek be, mintha nem is a nagyváros közepén lennék, hanem valami érintetlen, elszabadult vadonban.

Mikor a kapuhoz indultam, élesen láttam magam előtt Lilian helytelenítő tekintetét, csalódott arcát. Azt kérte, vigyázzak magamra, ne hősködjek. Végül is, amit tenni készülök, nem hősködés… egyszerűen csak halálvágy.

Leráztam magamról a bűntudatot az utolsó, arcomon végigfolyó könnyekkel együtt, és közelebb léptem az egyetlen akadályhoz, ami még elválasztott a megváltó, biztos semmitől. Ami bennem élt már, de azt akartam, hogy rajtam kívül is létezzen.
- Szeretlek, Lilian – suttogtam bele ebbe a semmibe.

Aztán meglódítottam a nehéz vaskaput, hogy megéljem utolsó, már egyedüli vágyam… a halált.







_@/"

2010. szeptember 13., hétfő

Első Full Moon novella



Sziasztok!


Megszületett az első kiegészítő novella a Full Moon-hoz, amit a történet alblogján olvashattok is. Nessie-Jake párosítású kis szösszenet lett, 18-as karikás tartalommal, úgyhogy ennek tükrében kezdjetek csak bele :)


Nemsokára jön egy újabb novella is ide, a zombis iromány folytatása, Benjamin, az álomszuszék barát szemszögéből.


A hétvégén pedig megpróbálom megírni az első rendes Tündérmesém fejezetet, remélem, hogy a nyelvvizsga után sikerül jó haladnom vele, és a jövő hét elején fel is tudom tenni a fejezetet. Drukkoljatok nekem! :)


Addig is puszi nektek. Komizzatok a novellához! :)

Stigu






_@/"

2010. szeptember 9., csütörtök

Merengős Kihívás



Sziasztok!


Ismét indultam egy pályázaton, ezúttal csapaton belül, de írom a részleteket :)

A pályázatot a Merengő hirdette, és 3 különböző csapat színei alatt lehet versenyezni: Vámpírok, Vérfarkasok, Volturi.
Nos, azt hiszem nem okozok meglepetést, hogy a Vérfarkasok csapatába csatlakoztam be :)

A pályaműveket a farkasokhoz kellett kötni, és mindenki kapott egy Crosst, amivel vegyíteni kellett a történetet. A Crossok: mese, más kultúra, sorozat, legenda, Harry Potter, múltbeli történelmi kor, fantázialény.
Azt nem árulhatom el, hogy én melyiket írtam, de lehet találgatni, miután elolvastátok a történeteket.
Ja, és mellesleg Aby is velem szenvedte végig az írás könnyedén nehéz perceit :) Szóval az ő történetét is olvashatjátok, szintén a Farkasok zászlaja alatt.


Az elkészült művekre szavazni lehet, és KELL! :)

A szavazásnál nagyon fontos, hogy CSAK BEJELENTKEZETT Olvasók szavazhatnak, 3 szempont alapján 1-10-ig (Cross: A fandomok keresztezését jelöli, hogy azok mennyire simulnak egymásba. Vagyis a beépítés és felhasználás pontszáma, hogy mennyire lett az adott crossover teljesítve; Kidolgozottság: Magába foglalja a mű részletességét, felépítettségét, hogy mennyire kerek egész a történet. Van-e az olvasása után hiányélmény, valamint ide számolandó a könyv- illetve karakterhűség mértéke is; Összélmény: Egyértelmű, a szubjektív benyomás olvasása után.)Tehát három pontszámot kell egy történethez adni.

!!! Valamint hogy az adott Cross MINDHÁROM történetére szavazni KELL, ugyanis csak akkor érvényes a szavazat!!!


Jaj, és a legfontosabb!!! A született művek itt érhetők el:

http://www.fanfic.hu/merengo/viewuser.php?uid=11204



Mindenkinek nagyon jó olvasást!






_@/"

2010. szeptember 7., kedd

Apró novella - Emlékül Pötyinek

Sziasztok!


Ma reggel, sajnálatos módon meghalt a kutyusom, Pötyike. Eléggé letört a dolog, úgyhogy kicsit megviselt állapotban vagyok. :(

Este gyorsan billentyűzetet ragadtam, és született egy kis novella, amit neki ajánlanék. Nos, ő nem így végezte, nem is volt már fiatal (10 éves múlt), de az ő szenvedéseit nagyon fájdalmas lett volna számomra megírni, úgyhogy csak ennyit bírtam.

Nyugodjon békében!





Emlékül



A szürke világ kitágulni látszott, ahogy felfedezte az épp megfelelő méretű szakadást a kerítés egyik sarkában. Egy ideig még fontolgatta, hogy vajon tényleg sikerül-e, aztán nekilendült, hogy a frissen nyert szabadság új horizontokat tárjon fel előtte.

A csaholó kölyökkutya vidáman ugrált, mikor maga mögött hagyta a piros tetős, fehérre meszelt falú házikót, amit ő mindig fekete-fehérnek, unalmasnak látott.
Követte szimatát, ami új, eddig sosem érzett illatokat fogadott most be: a patak mellett nyíló vadvirágok kusza, édes zamatát, az arra járó állatok testének kipárolgását, melyek összevegyültek egymással, mégis ő mindet külön-külön is tudta érzékelni. Jól el is véste mindegyiket az agya mélyére; most már örökre emlékezni fog rájuk, és bárhol újra felismeri majd őket.

Aztán a lába vitte tovább, egyre távolabb az otthontól. De nem aggódott. Tudta, hogy az illatok alapján akármilyen messziről képes lesz hazatalálni, csak erősen kell majd koncentrálnia. Az otthon sose vész el.

Ahogy mélyen beszívta az édes, párás levegőt, egy új, intenzív illat csapta meg az orrát. Közeli volt, friss és mélyen gyökerező, génekbe épült ingert gerjesztett benne. Az ősi vadászösztönt. Még ízlelgette a szagot, kereste a lehetséges forrását, mígnem hang is társult a csábító lényhez… egy halk, incselkedő nyávogás.
Az előre várt siker megrészegítette, és ettől gondolkodás nélkül vetette magát a „vad” után.

A préda megrettent, és gyors menekülésbe kezdett, de az ifjú vadász nem hagyhatta, hogy a zsákmány megszökjön. Persze nem akart ő rosszat annak a védtelen kis állatnak, de a vére parancsoló szavának nem tudott ellenállni.

Körültekintés nélkül kergette tovább a szökevényt, amíg egy éles hang ki nem tisztította a hajsza dübörgő lüktetését a füléből… hosszú, hangos tülkölés, amilyet még sose hallott.

Egy pillanatra még szemébe hatolt a bénítóan tündöklő fény, aztán már csak a mindent elborító fájdalmat érezte. Mintha a teste minden porcikáját egyszerre érné egy kínzó, gyötrelmes súly, mely kiszorítja belőle a levegőt, a vére minden cseppjét, a húsa minden kis izomrostját… az összes életet belőle.
De ez is csak egy pillanatig tartott. Utána nem maradt más, csak a megnyugvás, a tisztító tűz, mely kiégetett belőle minden szenvedést.

Aztán újra látta maga előtt a kis, piros tetejű kunyhót, olyan színpompásan, mint eddig még soha.







_@/"

2010. szeptember 1., szerda

Novella - Élni, vagy élni hagyni

Sziasztok!

Újabb novella pattant ki a fejemből, amit már jó párszor beharangoztam itt.


De előtte szeretnék még egy novellát a figyelmetekbe ajánlani, ami nekem lett írva :)

Ez egy Felix - saját szereplős történetecske Aby tollából. Én nagyon imádom, főleg a "saját szereplő" miatt :))

Itt olvashatjátok a novellát:

http://lawofallabove-abigel.blogspot.com/2010/08/gyilkos-osztonbol-elsopro-szenvedely.html




És akkor most jöjjön pár szó az én novelláról: ezt az írást ABYnek ajánlom, ugyanis az alapötlet miatta pattant ki a fejemből, és tény és való, hogy az írónő nagyrészt róla van formázva.

Remélem, hogy nektek is legalább annyira fog tetszeni, mint neki.

És nagyon örülnék, ha az elolvasása után hagynátok pár szót nekem. Köszönöm! :)




Élni, vagy élni hagyni



Margareth feszülten ült a konyhaasztalnál, a laptopja képernyőjére meredve. Most épp távol maradt a mesevilág, nem jöttek a gondolatok, üresek voltak az érzelmek.
Körülötte kiürült kávésbögrék és összegyűrt csokoládépapírok hevertek mindenfelé, és figyelték órák óta tartó szenvedését.
- Jeremy! Kérlek, segíts már! – törte meg a szoba csendjét követelőzve.

Ekkor olyasmi történt, ami még a legvadabb álmaiban sem fordult meg soha a fejében.
- Itt vagyok. Mondd, mit szeretnél!? – szólalt meg mellette egy mély férfihang.
Margareth-ben megfagyott a vér, a teste lemerevedett. Ahogy lassan odaemelte a pillantását, némán, döbbenten kerekedtek el a szemei.
Jó párat pislogott, de a jelenés nem akart eltűnni.

Aztán a férfi megunta a szótlan bámulást, és bosszúsan felsóhajtott.
- Most akkor segítsek, vagy ne? – kérdezte türelmetlenül.

Margareth még mindig nem hitt a szemének. El nem tudta képzelni – pedig színes fantáziával áldotta meg az ég –, hogy az egyik főszereplője mit keres az ő konyhájának a kellős közepén!?
- Te…? – hebegte a sötét hajú, ragyogóan kék szemű férfinak.
- Igen, mi van velem? Hívtál, úgyhogy most itt vagyok. Kezdjünk már neki!

- Jeremy, kérlek ne légy ilyen tahó! – szólalt meg egy női hang a másik oldalán. – Még fel sem fogta, mi folyik itt. Ne sürgesd!
Margareth a hang irányába fordult, de már meg sem lepődött, amikor meglátta a másik szereplőjét, Gretát. A sötétvörös hajú nő kedvesen mosolygott rá.
- Örülök, hogy így élőben is találkozunk.
- Élőben? – pattant fel rémülten a székből az írónő.
- Na jó, az talán kicsit túlzás, hogy élőben. Nem vagyunk hús-vér lények – magyarázkodott Greta gyorsan, ahogy látta kitalálója ijedelmét.
- Sajnos – tette hozzá Jeremy. – Pedig milyen jó lenne, ha lenne saját testünk – lépett oda szerelméhez, szomorú csillogással a szemében.

- Még csak ne is gondolj ilyenekre, te ficsúr! – dörmögött egy újabb mély hang a sarokból.
- Nagyszerű, megérkezett a féltő bátyus is – sóhajtott morcosan a sötét hajú férfi.
- Peter! – kiáltott fel Greta, majd a testvére nyakába ugrott. – Hát te is…?
- Csak nem gondolod, hogy egyedül hagylak ezzel a…
- Elég már! – üvöltötte el magát Margareth ingerülten. – Nagyon köszönöm, hogy itt vagytok, de nem lennétek kicsit halkabbak?! Így nem tudok írni.

Mindhárman odafordították a fejüket; a nő már újra az asztalnál ült, és az ujjai vadul táncoltak a billentyűzeten. Pár percig nem hallatszott más, csak a betűk halk koppanása, de aztán Jeremy nem bírta tovább.
- Akkor… maradhatunk? – kérdezte bizonytalanul.
- Persze. Csak tanuljatok meg viselkedni és csendben lenni! – kérte őket mosolyogva.



--*-*--



A hetek szelíd gyorsasággal teltek el, miközben Margareth gondolatai égi magasságokban szárnyaltak. Már több mint a regény felét megírta, aminek mind ő, mind a kiadó őszintén örült.
A három szereplő pedig lassacskán megbékélt egymással, és igaz barátai lettek a fáradhatatlan írónőnek. Szinte mindig nála lebzseltek, és a mindennapos létezésükkel remek ötletekkel látták el őt.

Aztán egy este minden megváltozott.
Margareth úgy döntött, aznap már nem ír többet, így pihenésképp leült a Tv elé, hogy kicsit leépítse az agyát.
A kapcsolgatás közben megakadt a szeme valamin: egy gyönyörű, napsütötte, homokos tengerparton, ahol egy szőke nő, és sötét hajú barátja süttette magát. A kép valamiért megfogta, így aztán azon a csatornán maradt.

De nem sokkal később megbánta, mert a film hatására szörnyű gyanú fogalmazódott meg benne…



Másfél hétig bírta a bizonytalan tépelődést, míg végül rávette magát, hogy orvoshoz forduljon. Rögtön a legjobb specialistához ment, mert valahol mélyen belül érezte, hogy nagy baj van.

Ahogy helyet foglalt a barátságos, napsárga szobában, még jobban elöntötte a félelem; itt most vagy bizonyossággá válik, amitől tartott, vagy komplett idiótának nézik, és kap egy szép kis beutalót a gyogyóba.

A középkorú, enyhén őszülő férfi lendületesen lépett be az irodájába, majd felé nyújtotta ápolt, finom kezét.
- Jó napot! Dr. Barton vagyok, de szólíts nyugodtan Michaelnek. Én hívhatlak Margareth-nek? – kérdezte, miközben átfutotta a nő bejelentkezési lapját, amin az adatait és a régebbi komolyabb betegségeit is fel kellett tűntetnie.
- Természetesen – válaszolta kissé félszegen.
- Pontosan mik a panaszaid? – nézett rá az orvos vizsgálódó szemekkel.
- Írónő vagyok, és… nos, a szereplőim kiléptek a fejemből. Pár hete kezdődött – magyarázta. – Először azt hittem, hogy csak túl élénk a fantáziám. De nemrég néztem egy kórházas filmet, amiben a nő látta a halott szerelmét, aztán kiderült, hogy agydaganata van. És arra gondoltam, talán nekem is ezért… jelentek meg a karaktereim.
- Rendben. Ennek is megvan a lehetősége. Van esetleg másmilyen tüneted is? Roham, izomgyengeség, aluszékonyság, egyensúlyzavarok, szédülés, fejfájás, hányinger, látászavar?
- Nem rémlik. Bár… érzem az illatukat. Ez lehet tünet?
- Elképzelhető.

Az orvos feljegyzett pár sort a kartonjára, aztán újra ránézett.
- Először majd elvégzünk egy ideggyógyászati és egy szemfenék-vizsgálatot. Ha megvannak az eredmények, és szükséges, akkor jöhet a CT. Holnap délelőtt be tudnál jönni ezek miatt?
- Igen – bólintott a nő.
- Rendben. Délután van szabad időpont a röntgenbe, úgyhogy be is írnálak, hogy biztos legyen hely – nézett bele az előjegyzési naptárba a számítógépen.

Margareth ismét némán bólintott, miközben magában nem tudta, miért is imádkozzon: hogy találjanak valamit, vagy hogy ne.



--*-*--



Másnap, késő délután kissé remegő lábakkal ült fel a műanyag vizsgálati asztalra.
- Nem kell félned – tette a doktor a kezét bíztatóan a vállára. – Semmit nem fogsz érezni. A gép mindössze előre-hátra fog veled csúszkálni, és közben az agyad szeletkéiről készít csinos kis képeket a röntgensugár. Feküdj le! – Margareth eleget tett a kérésnek. – A nővér folyamatosan bent lesz veled. Én a másik szobából figyellek az ablakon át. Végig hallani foglak, és mikrofonnal tudok válaszolni.
- Rendben – bólintott a nő, most már kicsit nyugodtabban.
- Annyit kérnék még, hogy próbálj nagyon mozdulatlan lenni! Tiszta képpel könnyebb dolgozni.
- Oké.

Michael átsietett a szomszédos helyiségbe, aztán pár másodperc múlva hallotta őt a hangszórón keresztül.
- Jó, akkor kezdhetjük! Margareth, az asztal mindjárt elindul alattad, és a gép alá visz.

Tényleg az történt, amit a férfi mondott, és hamarosan már a műanyag boltívet látta maga fölött. Szerencsére a szerkezet elég tágas volt, így nem tört rá pánikroham. A gép nagyon halkan dolgozott, szinte észre sem vette, mikor állt le, csak akkor kapcsolt, amikor újra hallotta a doktor megnyugtató hangját a vizsgálóban.
- Margareth, most is látsz valakit a nővéren kívül? – kérdezte a szereplőire célozva.
- Nem – válaszolta csendesen, minél kevesebbet mozogva.
- Ide lehet hívni valahogy őket? Nem tudom, hogy működik ez a dolog. De szeretnék pár képet úgy is, hogy az agyad azon része aktív.
- Rendben, megpróbálom.

Margareth erősen koncentrált rájuk: Jeremy ragyogó kék, olykor nevető, olykor bosszúsan villanó szemeire, Greta állandóan mosolygós arcára, Peter folytonos morgolódására…
És egyszer csak ott voltak mellette.
- Minden rendben van, drágám? – kérdezte a fiatal nő aggodalmas hangon.

Margareth csak bólintott, és bíztatóan rájuk mosolygott.
Peter közelebb lépett hozzá, hogy megszorítsa a nő vékony kezét.
- Megvannak – mondta furcsán szomorú hangon, majd hallotta, hogy a gép újra zúgni kezd.



--*-*--



A következő délután félelemmel vegyes izgatottsággal várta a férfit az irodájában. Már kezdte megszokni a barátságos kis helyiséget.
Az orvos gondterhelt arccal lépett be, de Margareth reménykedett, hogy ez nem az ő esete miatt van.
- Elnézést a késésért – kezdte Michael –, csak konzultáltam pár kollégával is. Több szem többet lát.

A nő nem válaszolt, csak biccentett egyet annak jeléül, hogy figyel rá.
- Nos, sajnos mind úgy látjuk a felvételeken, hogy ez bizony daganat lesz – mondta részvéttel a hangjában. – Viszont a jó hír, hogy úgy tűnik, csak egyetlen tumor van, ami nem szűri be a környezetét, és tökéletesen eltávolítható sebészi úton. Még azért pár vizsgálatot el kell végezni: csinálnánk angiográfiát, biopsziát és gerinc…
Margareth a doktor szavába vágott.
- Ha megműtenek, el fognak tűnni a szereplőim?
- Nagy valószínűséggel igen. A tumor nyomhat agyi idegeket, ami okozhatja a hallucinációkat.

A férfi tovább magyarázta a daganat elhelyezkedését és fajtáját, de Margareth semmit sem fogott fel belőle. Csak arra tudott gondolni, hogy ha kiveszik a tumort, azzal együtt Jeremyt, Gretát és Petert is eltávolítják az életéből.
Megszokta már, sőt szerette őket. Hetek óta együtt töltötték a mindennapjaikat. Elképzelhetetlennek tűnt, hogy ne legyenek vele.

Gondolatait egy aggodalmas hang szakította félbe.
- Margareth, jól vagy?
Meglepetten nézett fel a doktorra.
- Igen, persze – bólintott, miközben megpróbálta összeszedni magát, és a férfira koncentrálni. – Csak kicsit elkalandoztam.
- Ez teljesen érthető – nyugtatta meg halkan. – Az előbb azt javasoltam, hogy nézzünk időpontot a további vizsgálatokra is!
- Én… nem… nem biztos, hogy szeretném a műtétet.
- Margareth, tudom, hogy ez most rémisztő a számodra, de az életed múlhat a beavatkozáson. A felvételekről úgy tűnik, teljesen eltávolítható a daganat. Viszont kezelés nélkül súlyos agykárosodáshoz, sőt halálhoz is vezethet ez a most még pici tumor.

A nő zaklatott tekintettel nézett fel rá.
- Mennyire… mennyire sürgős a műtét? Kaphatok egy kis időt… hogy mindent átgondoljak?
- Természetesen – bólintott megértően Michael. – Ne haragudj, hogy siettetlek, de minél előbb kivesszük, annál jobbak az esélyek.
- Értem. Nem fogom sokáig húzni, csak…
- Nem kell magyarázkodnod! – szorította meg a nő asztalon fekvő, kissé remegő kezét. – Hívjak neked egy taxit?
- Nem, nem szükséges. A közelben lakom, majd hazasétálok. Addig is… kiszellőzik a fejem.
- Rendben – mondta a doktor, majd felállt a székéből. – Hívj, ha bármilyen kérdésed van, vagy ha döntésre jutottál.

Margareth bólintott, aztán kisétált a szobából, majd a klinikáról.
Az utcára kiérve érezte, hogy a mellkasát szorító nyomás megszűnik. Próbálta száműzni a fejéből a betegséggel kapcsolatos gondokat, és inkább meglátni az élet apró csodáit: a virágzó, rügyező fákat, a délről visszatért, csicsergő madarakat, a parkban rohangáló, vidám gyerekeket és szerelmesen andalgó párokat.

Viszont amikor hazaért, a félelem és a fájdalom újult erővel, váratlan hevességgel tört rá.
Könnytelen, néma zokogás rázta a testét, miközben lehanyatlott a nappali hideg csempéjére.
Aztán megérezte maga mellett a többiek jelenlétét. Ahogy felnézett, meglátta Gretát, aki szintén a szürkéskék kockákon térdelt.

- Margareth, ne aggódj, meg fogsz gyógyulni! – bíztatta a szokásos, meleg mosolyával.
- Nem… nem miattam. Veletek mi lesz?!
- Ugyan már, most nem mi számítunk – csattant fel Jeremy élesen –, hanem te! Hogy újra egészséges légy!
- És a ti életetek? – vitatkozott vele a nő. – Miért teremtettelek titeket, ha most a halálotokat is én okozom?!

A három szereplő néma pillantást váltott.
- Ha te nem léteznél, mi sem lehetnénk – magyarázta csendesen a vörös hajú nő, miközben ragyogó, ezüstszínű könnycsepp folyt végig az arcán. – És ha te nem leszel, mi sem leszünk.
- Így is meghaltok – indultak meg Margareth könnyei is.
- Nem halunk meg! – rázta Peter tagadóan a fejét. – Benned tovább fogunk élni, még ha nem is látsz majd minket.
- Nem akarlak titeket elveszíteni! – nézett bele a sötétbarna, nedvességtől csillogó szemekbe.
- Sose fogsz – válaszolt neki Peter teljes bizonyossággal.



--*-*--



Kevesebb, mint két hét múlva már minden vizsgálatot elvégeztek Margareth-en, ami szükséges volt a műtéthez. A beavatkozás előtti este pedig beköltözött a klinikára.
Ezen rövidke idő alatt a három barát végig vele volt, egy pillanatra sem hagyták el. Ki akartak használni minden egyes percet, amíg együtt lehetnek.

Aztán felvirradt a nagy nap reggelje. Margareth-et izgatottság járta át; a műtét sikeressége felől kétsége sem volt – Dr. Barton az egyik legjobb idegsebész, és nagyon jó teamet gyűjtött maga köré.
De ő a barátaiért aggódott; hogy velük mi lesz? Látja-e majd őket, miután felébredt?

Közben egy nővér sétált be hozzá a szobájába.
- Jó reggelt! – köszöntötte mosolyogva. – Előkészítenélek a műtétre.
Már megszokta a sürgő-forgó kórházi alkalmazottakat maga mellett. Michael minél hamarabb el akarta végezni a beavatkozást, így szinte minden napját bent töltötte valamilyen vizsgálaton.
A nővér megmérte a lázát, a vérnyomását és a pulzusát, ugyanazokkal a rutinos mozdulatokkal, amelyekkel előző este is végezte a dolgát.

Mindeközben Greta, Jeremy és Peter a szobában lebzseltek.
A szőkésbarna hajú férfi vágyakozva pillantgatott a televízió felé, de ettől az még nem akart bekapcsolni; a páros elmélyülten beszélgetett kicsit távolabb húzódva.
Margareth érezte a torkában gyűlő gombócot, a szemében születő újabb könnycseppeket, de igyekezett úrrá lenni rajtuk.

Szerencsére a nővér ekkor újra odalépett hozzá.
- Most jön a legnehezebb része – kezdte, még mindig mosolyogva. – Leborotválom a műtéti területet.
Egy kis sávban ollóval rövidre vágta a haját, aztán kopaszra borotválta. Mikor végzett, egy darab gézbe csavarva odaadta neki a levágott, sötétbarna tincseket.
- Egy kis veszteség – jegyezte meg halkan, majd kisétált a szobából.

Az írónő szíve összeszorult ezekre a szavakra.
Nem az egyetlen vesztesége…



A beavatkozás előtt fél órával még egy kör rutinvizsgálatot elvégeztek rajta, aztán betolták a fémesen ragyogó helyiségbe. A három, számára fontos „ember” végig vele tartott.
Miután átfeküdt a műtőasztalra, Peter a jobb kezéért nyúlt. Margareth most először érezte a tapintását, a bőre melegét.
Nem tudta eldönteni, ez vajon az érzelmi sokk miatt van, vagy csak beképzeli a férfi érintését; esetleg a tumor hatása ez is.
Mindenesetre nagyon jól esett neki.

- Ne aggódj, Margareth! Minden rendben lesz – ígérte neki Greta, miközben a másik oldalához lépett, és az ő langyos, puha ujjai is megérintették a vállát. – Egyet azért szeretnék kérni tőled!
A nő csak bólintott, jelezve, hogy hallgatja a kívánságát.
- Boldog befejezést írj nekünk! – mondta szelíd, halk hangon.
Margareth elmosolyodott, de közben egy könnycsepp csordult ki a szeme sarkából, és lefolyt a halántékán át a hajába.

Jeremy az asztal keskenyebb részéhez állt, a fejéhez. Végigsimított az arcán, aztán egy óvatos csókot lehelt a homlokára.
- És ennek a nagy meláknak is írj valami jó nőt! – súgta neki mosolyogva. – Olyan egyedül van.
- Nagyon szeretlek titeket – mondta alig hallhatóan Margareth.

A következő pillanatban az altatóorvos lépett oda hozzá.
- Amíg tízig elszámolok, csendben el fog aludni. Jó éjszakát, álmodjon szépeket! – tette az arca elé a műanyag maszkot, amelyből az altatógázt lélegezhette be.

- Egy…
A pillantását belefúrta Jeremy ragyogóan kék, tiszta szemébe.
- Kettő…
Greta aggodalmas, de melegséget sugárzó arcára nézett.
- Három…
Peter sötétbarna, mély tekintetét kutatta, majd miután megtalálta, lecsukódtak a pillái.



--*-*--



Kezdte visszanyerni a tudatát. Halványan érzékelte, hogy a napsugarak kívülről melegítik a szemhéjait, csiklandós érzést hagyva maguk után.
Lassan nyitotta fel a szemét.
A hirtelen jött fényességben először nem látott semmit, de egy rövid idő után hozzászokott a világossághoz. Tekintetét végighordozta a bútorokon, a hatalmas ablakokon, amelyeken át beömlött a kora reggeli, még erőtlen napfény.

Az első gondolata az volt, hogy sikerült. Életben van.
Aztán egy furcsa érzés kezdett növekedni a tudata hátsó zugában… mintha valami hiányozna.
A következő pillanatban élesen áramlottak vissza agyába az elalvás előtti utolsó képek: a három alak, akik az ágya körül álltak, és bíztatóan néztek rá…

Szemei lázasan kutatták őket, de a szobában nem várt rá más, csak a magány és a csend.









_@/"

2010. augusztus 7., szombat

TÜNDÉRMESÉM - Nyitás és Prológus

Sziasztok!


Fontos esemény történt ma: MEGNYITOTTA KAPUIT A TÜNDÉRMESÉM BLOGJA!!!

Szóval ezen a címen: http://myfairytale-stigabiga.blogspot.com/ elérhető a történet, és olvasható a Prológus.

Ezúton kérnék mindenki, hogy ha elolvasta, meg jól megnézegette a dizájnt, akkor hagyjon pár szót, hogy tetszett-e, amit látott, olvasott, stb. Nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre. :)


A történet (mint ahogy azt már biztos sokan tudjátok) Anne Horváth életéről szól, aki összeismerkedik valakivel, aki gyökeresen megváltoztatja az életét, kiforgatja a napjait a normál, nyugodt kis körforgásából, és olyan dolgokat indít el, amiket soha nem gondolt volna.

És egy nagyon fontos dolog: a történet nem lesz magányos!! Ugyanis Aby írja Anne legjobb barátnőjének, Claire-nek a történetét. A kettejük sorsa több szálon is összefonódik, és mivel nagyon-nagyon jó barátnők, folyamatosan kontaktusban vannak. Tehát a történetek között rengeteg átfedés lesz, és ezért a két sztorit "kötelezően ajánlott" együtt olvasni! :)
Mi folyamatosan komoly egyeztetésben vagyunk, hogy ne legyenek eltérések, és hogy minden szépen passzoljon egymáshoz. :) Remélem, hogy sikerülni fog. :)

Aby történetének a címe: Eszeveszett szerelem, és itt érhető el:

http://franticlove-abigel.blogspot.com/

(Amúgy a bannerja kint van a TM oldalán is, legfelül.)


Nah, hát most nem szaporítom tovább a szót, jó olvasást! :)


Pusz: Stigu










_@/"

2010. augusztus 6., péntek

FRISS

Sziasztok!


Az FM blogjára felkerült az EPILÓGUS!!!

Jó olvasást hozzá, és így az utolsó fejezetecskéhez hagyjatok egy komit nekem, hogy tetszett-e (ez is, meg az egész is)!?


Köszönöm mindenkinek, akik végigkövette Nessie és Jake történetét...


"De ennek a mesének, itt, most vége van.
Ilyenkor álmodni szokás."

/Szilágyi Domokos . Mese- mese- mese - mese/



És akkor most egy kis vidámság is az édes-szomorú érzésekhez: hamarosan, nagyon hamarosan elkezdődik a TÜNDÉRMESÉM! :)
Most már csak egy icipicit kell várni, és nekiindulok annak is. Én nagyon várom már, remélem, hogy nem csak én :D


Na, és most tessék menni olvasni! :)


Pusz: Stigu






_@/"

2010. augusztus 3., kedd

Full Moon friss - UTOLSÓ FEJEZET

Sziasztok!

A Full Moon blogján fent van a friss, legújabb és egyben utolsó fejezet.
Ezen kívül már csak egy epilógus lesz, amit igyekszek még a héten feltenni.

Viszont öröm a bánatban, hogy a hétvégén úgy néz ki, beindul végre a Tündérmesém, és ha minden jól megy, megnyitom a blogját is. :)


Ezen kívül tervezgetek már egy új novellát is, ami egy írónőről fog szólni; többet egyelőre nem árulok el róla :)


Jó olvasást! És kérnék sok véleményt, hogy milyen lett ez az utolsó fejezet (legalább most, a végén írjatok nekem)!



Üdv: Stigu






_@/"

2010. augusztus 1., vasárnap

Novellapályázat - Ha elhagysz, veled mehetek? - novella

Sziasztok!

Nos, lezárult Carrie novellapályázata.
Helyezést sajnos nem értem el, de nagyon örülök, hogy részt vettem benne, és megírtam Edwardot :)

Gratulálok minden helyezettnek!!!

A részletes eredményt itt nézhetitek meg:

http://carrie-palyazat.blogspot.com/

Remélem, Carrie nem haragszik meg, ha beillesztem, amit írt a novelláról, de nagyon jól estek a szavai:

"4.novella – Stigu

Már végre tudom, hogy mi hiányzott a New Moon-ból! Már teljes a kép, és egyszerűen imádtam ezt a novellát! Olyan mesterien bántál a szavakkal, mintha Edward állt volna itt előttem, és ő maga mesélte volna el. Végre nincs hiányérzetem! Elmondhatatlanul hálás vagyok! Köszönet a novelláért!"


Na, és akkor most jöjjön a novella Edward pár Bella nélkül töltött hónapjáról.

Jó olvasást hozzá!




Ha elhagysz, veled mehetek?




„Változunk, és mégsem változunk. Bölcsek leszünk, de gyarlók maradunk. Csak emberek vagyunk, akármeddig húzzuk. Ez benne a csoda és az átok.”
/Kárhozottak királynője/




Egy poros kis padlásszobában ültem egymagamban – már ha nem számítom a körülöttem nyüzsgő apró élőlényeket –, és vártam, hogy a jelenés újra megkísért-e. Azt reméltem, hogy ha elszökök előle, akkor végre nyugtom lesz, és nem akar majd folyton arra csábítani, hogy visszatérjek. De sejtettem, hogy ebben is tévedek, ahogy oly sok mindenben vele kapcsolatban.
Ráadásul minden olyan gondolatom ellenére, amiben elutasítottam őt, szinte kívántam, hogy megjelenjen az én „szellem-Bellám”, ahogy elneveztem a megmagyarázhatatlan jelenséget.

Pár hónapja kezdődött az egész.
Még együtt voltam a családommal, bár csak fizikailag éltem velük, mert a tudatom egy másik helyen bolyongott. Nála.
Ekkor jelent meg először Bella. Áttetsző volt, halovány, mintha délibáb lenne, vagy egy kísértet. A nappalink közepén állt, és békésen mosolygott rám.
A többiek nem látták Őt; a gondolataik változatlansága legalábbis erre engedett következtetni. Valószínűleg kifejezetten csak engem akart kínozni. Pedig már eddig is természetfeletti erőfeszítéseket kellett tennem, hogy ne menjek vissza hozzá.

Borzalmasan kínzott a hiánya. Tudni akartam, hogy jól van-e, hogy sikerült-e túllépnie rajtam, visszatalált-e a megszokott életébe? De egy sanda gyanú azt súgta, hogy ha újra látnám, többé nem tudnék elszakadni tőle.
Erre most megjelenik ez a halovány hasonmás, és romba dönti a nehezen felépített elhatározásomat.

Olyan valóságosnak tűntek szerelmem fakó vonásai, mozdulatai, arckifejezése, még annak ellenére is, hogy áttetsző volt, mintha tényleg ő állna előttem, pedig tudtam, hogy ez lehetetlen.
Aztán az jutott eszembe, hogy vajon miért látom őt? Miért pont most? Kell, hogy legyen valami oka, amiért eddig nem kísértett, de most megjelent. Szívből reméltem, hogy nem történt vele semmi baj, és nem a szellemét, a testétől elvált lelkét látom.

- Minden rendben van velem, Edward, ne aggódj! – válaszolt a gondolataimra, mintha ő lenne képes mások elméjében olvasni, és nem én. – Csak szörnyen hiányzol.

Te is hiányzol nekem – válaszoltam neki magamban, nehogy a többiek meghallják. Már így is eléggé bolondnak tartanak, bár más-más okból.

Alice meg volt róla győződve, hogy úgyis kudarcot vallok, és hiábavaló minden próbálkozásom, hogy távol maradjak Bellától. Nem fogom kibírni – folyton ezt hajtogatta.
Rosalie viszont azt nem értette, hogy miért van rám ilyen hatással egy egyszerű ember-lány. Egyáltalán miért engedtem, hogy így behálózzon, amikor évek múltán úgysem lehet már velem. Valószínűleg csak az ősi női irigység beszélt még mindig belőle, amiért ő sose vonzott.

Ahogy meg akartam érinteni ezt a törékeny víziót, semmivé foszlott. Napokig tűnődtem rajta, hogy vajon csak az én elmém kreálta Őt, mivel annyira vágytam már rá, vagy valami más áll a jelenség hátterében.

Aztán egy jó ideig nem jött újra, nem mutatkozott az én szellem-Bellám, és kezdtem azt hinni, hogy bármennyire is lehetetlen, csak álmodtam az egészet. Viszont így, hogy láthattam Őt, még ha nem is a valóságban, a hiánya még jobban kezdett égetni, még fájóbbá vált.

Olyan voltam, mint egy céltalan élőhalott, aki csak kódorog az emberek, vagy jelen esetben vámpírok között. Nem volt miért élnem. Egyedül az tartott még ezen a világon, hogy tudtam, vagyis inkább reméltem, hogy Ő boldog.
Már biztos kihevert. Biztonságban van, távol a veszélytől, amit én jelentek számára.
Alice látná, ha nem így lenne. Hallottam a gondolataiból, mennyire igyekszik nem figyelni Forks-ra, de sejtettem, hogy ha nagy baj lenne, nem tudna megálljt parancsolni a látomásainak.

Mikor újra, másodjára is meglátogatott a kísértő szellem, jobban mellbevágott, mint először. A kép élesebbé vált, habár még mindig távol állt a valós látványtól. De Bella így is észvesztően gyönyörű volt. Ebbe a szépségbe most mély szomorúság vegyült.
Sokkolt az a fájdalom, ami az arcvonásain és a szeme fénytelen pillantásában látszott.

Fizikai kontaktust meg sem próbáltam kezdeményezni vele, nehogy eltűnjön.
Ismét csak gondolatok útján érintkeztem vele.

- Valami baj van, Bella?
Keserűen elmosolyodott, és megrázta a fejét.
- Csak fáj, hogy nem vagy itt velem.
- Jobb ez így neked. Normálisabb, biztonságosabb – súgta felé az agyam.
- Nem tudhatod – válaszolta vádlón.

És igazat kellett adnom neki: nem tudhattam. Sokszor eltűnődtem azon, hogy talán mégsem jobb így neki, talán szenved, és nem bír továbblépni.
Aztán mindig azzal próbáltam nyugtatni magam, hogy nem voltam én olyan jelentős az életében, hogy ne tudna hamar elfelejteni, mintha csak egy könnyed kis nyári románc lett volna, ami köztünk történt.
De azért a kétely apró, szívós magja el lett ültetve bennem, és megállíthatatlanul növekedett az ég felé.

Hányszor gondoltam rá, hogy visszamegyek, megszegem az ígéretemet, csak hogy azt a kis gonosz növényt megállíthassam, gyökerestül kigyomlálhassam. De aztán mindig győzött az a cseppnyi józanság, amim még volt, hogy nem játszhatom ki Bella bizalmát. Még ha ő nem is tudna a látogatásomról, akkor is becsapnám.
Így inkább megpróbáltam a helyemen maradni, de minden egyes új napot pokolként éltem meg nélküle és vele.

Végül, mikor már egyre gyakrabban láttam az én édes-keserű Szellemem, döntést hoztam.
Nem bírtam tovább a családommal maradni, és még több szenvedést okozni nekik.

Carlisle, Esme és Emmett amiatt volt búskomor, hogy engem ilyen állapotban talált nap, mint nap, Jasper pedig még át is élhette, amit én.
Ráadásul Alice szóban és gondolatban is folyton a saját véleményét szajkózta, hogy teljesen felesleges és hiábavaló, amit csinálok. Már nagyon untam.
Talán még Rosalie volt a legelviselhetőbb, bár úgy sejtettem, hogy az ő viselkedése mögött inkább a közöny áll, mint az együttérzés.

Így aztán fogtam magam, elbúcsúztam mindenkitől, és nekivágtam a világnak. Semmi felesleges ingóságot nem vittem magammal, még egy váltásruhát sem, egyedül a telefonomat.
Nem számított, hogy hová megyek, csak el innen, minél messzebbre a szeretteimtől, hogy végre visszatérhessenek a fajtánkhoz képest normális és boldog létezésükhöz.

Egy ideig Dél-Amerikában kóboroltam, távol az emberektől és minden civilizációtól, azt remélve, hogy itt nem fog kísérteni a fájó látomás. De azt hiszem, legbelül, tudat alatt vártam, szinte kívántam, hogy még ha csak haloványan is, de ismét láthassam.
És természetesen itt is megtalált.

- Ugye tudod, hogy nem tudsz elmenekülni! Nem futhatsz el a múltad elől! Az érzéseid elől!
- Miért nem hagysz békén végre? Miért akarsz elgyengíteni? – kérdeztem tőle durván, mérgesen, most már nem csak gondolatban.
Az esőerdő közepén úgysem hallotta senki, így hangosan szólhattam hozzá.

- Tényleg arra vágysz, hogy ne jöjjek többé? – látszott rajta, hogy nem vár választ, hisz tökéletesen érzi, mennyire várom mindig, hogy megjelenjen.
Nem is feleltem semmit, csak bámultam, amíg el nem tűnt.

Nem kellett sok idő, és ráuntam a dzsungelek egyhangúságára. Aztán ebben a dohos, poros padlásszobában kötöttem ki, valahol az öreg kontinensen.
Nem is reménykedtem már, hogy egy óceánnyi távolság gondot fog okozni a Szellememnek.

A félhomályos kis zugban motoszkáló állatok zaja elcsendesítette az elmémet, így nem is vettem észre először a mellettem álló ködös alakot.
- Edward – hallottam a nevemet, mire odakaptam a fejem.
Végtelen szomorúság hallatszott a hangjában, ahogy a szavakat kiejtette.
- Nem jövök többet.
- Miért? – kérdeztem kétségbeesetten. Nem bírnám elviselni, hogy örökre eltűnjön, hogy soha többé ne láthassam.
- Nem akarok többé szenvedést okozni neked. Nem akarlak kísérteni. Semmi értelme már – nézett rám bűnbánóan.
- Nem akarom, hogy elmenj! – a hangomba erőteljes könyörgés vegyült.
- Jobb lesz így neked, hidd el! – mosolygott.

A halovány jelenés közelebb lépett hozzám, majd leguggolt elém. A keze felém nyúlt, de még mielőtt megérinthette volna az arcomat, semmivé foszlott.
Ezzel pontosan egyidőben éreztem, hogy a mobilom rezegni kezd…







_@/"

2010. július 30., péntek

Életjel - Beszámoló az Abynél töltött hetecskéről

Sziasztok!

Nos, meg lett vala írva a beszámoló vala az egy hétről, amit Abynél töltöttem vala. :)

Inka beszámolóját itt olvashatjátok:

http://inkakanga.blogspot.com/2010/07/beszamolo-aby-blogtalijaroldolvassatok.html




Hétfő reggel összeszedtem egy türelmetlen Fummie-t a Népligeten, aki akkora már kétszer hívott, hogy hol vagyok, pedig totál időben voltam. :D Aztán felcsüccsentünk a buszra, és robogtunk le Székesfehérvárra. Én megpróbáltam fejezetet írni (FM-et), közben Fummie édesdeden bealudt. Mondjuk egyszer felriadt, és jól megijesztett vele. :) Amúgy Fummie olyan, mint egy kis mormota… bár, inkább olyan, mint egy farkas – képes bealudni bárhol, bármikor. :)
Aztán leértünk, Aby megjegyezte, hogy teljesen „Lindába” öltöztem (mellesleg tényleg). Ezen örömködtünk egy nagyot, aztán közben leérkeztünk Kőszárhegyre.

Abyvel megnéztük (majdnem végig) az Elisabeth musicalt, és őt is sikerült megfertőznöm Szilveszterrel. :) Közben Fumm aludt még egy kicsit (amit mellesleg meg tudok érteni, mert ő úgy jött le, hogy egy percet sem aludt éjszaka). Ja, és megismertem végre a farkaskutyust is, Luckyt, akit jól megdögönyöztem.
Énekeltem egy kicsit Atyusnak távban, mikrofonon keresztül.

Aztán megérkezett Terra is, ettünk, ittunk, megnéztük a Vampire Sucksot, utána meg végre mi is aludtunk. Ja, Aby már előtte is aludt, mert kissé elázott – és nem az esőben…



Kedden elég későn ébredtem, de éberen. :D Eszegettünk valami reggelit (arra már nagyon nem is akarok emlékezni, hogy mi volt – bundás kenyér), aztán Fummie-val megcsináltuk a kvíz-kérdéseket a talira, ami egy kicsit nehézre sikeredett, de nem baj. Mondjuk abban semmi pláne nem lett volna, ha azt kérdezzük, hogy milyen színű Bella haja, vagy hogy mi a családneve a vámpír-klánnak. Közben megnéztük a 3 filmet, meg az extrákat nagy vonalakban, hogy legyen ötlet a kérdésekhez.
Aby közben bőszen írt, mert persze megint le volt maradva saját magához képest.

Később megebédeltünk, ami nem volt teljesen problémamentes. Ugyanis épp a lépcsőn mentem, mikor meghallottam, mit fogunk enni, és muszáj volt tőle lefetrengenem az egyik fokra. A menü: rántott patisszon. :) És mellesleg nagyon finom volt… :D

Aztán este olvastunk Adminlét fénypontjait, amin nagyon nagyokat röhögtünk. Én közben megpróbáltam fejezetet gyártani, és majdnem sikerült is befejeznem. Együtt szültünk Nessie-vel. :) És most kivételesen nagyon jól ment az írás. Valahogy itt voltak velem, és segítettek látni, amit átéltek.

Utána, már hajnalban (fél négy fele) elkezdtük megnézegetni a jó eclipse-es jeleneteket, meg a Remember me hentergős jelenetét. Na, én itt csúsztam szét teljesen és végérvényesen… Azt hiszem, az éjjel (hajnalban) Robbal álmodtam és a szeplőkkel a hátán.



Szerdán aztán felvirradt a tali napja – mondjuk már akkor virradt, amikor végre ágyba kerültünk. :)
Elsőnek Inka érkezett. Hamar megkedveltem, főleg miután kiderült, hogy egy nagyon durva közös érdeklődési körünk van, a musical. Jót elbeszélgettünk a kedvenc színészeinkről, amíg Abyék bementek a többiekért. Aztán betoppant a társaság maradéka is, Zsuzsa, Judit és Atyus. Ajándékosztás, miegymás után meglett Aby régi verseskötete, amin nagyon jókat röhécseltünk – 14 éves volt, mikor születtek a csodásabbnál csodásabb költemények. :) Közben előkerült egy nagyon jó kép Robertről, amit sokáig, gyakran és hosszan nézegettünk… gyönyörű rajta a szeme; engem az fogott meg nagyon.

Aztán megkezdtünk a kvízt is, ami véleményem szerint nagyon jól sikerült, és a kérdések nehézségének ellenére nagyon ügyesek voltak a többiek. Az idézetes részeket például sokkal jobban és hamarabb kitalálgatták, mint amire én számítottam (elég nehéz mondatokat választottunk Fummie-val). Közben nekem az a drága ember – mit ember, kutya – okozott egy durva agyrázkódást, amikor beleverte a fejemet a pohárba. Igen, Jake, ez most a te hibád volt!
A kvíz után játszottunk „Ki? Kivel? Hol? Mikor? Hogyan? Mit csinál?” játékot, és jókat nevettünk a kijött mondatokon. Például:

Carlisle Jasperral a kutyaólban ebéd után nagyon fagyott kutyalábat nyalogat.
Nessie Edwarddal a háztetőn nagyfogyatkozáskor bepiálva molylepkét kerget.
Renesmee Alice-szel az űrben hányás után kutyapózban Jake-ről álmodik.
Esme Angelával a Mikulás szakállában szülés után guggolva olvassa a BD-t.
Kristen Lizzel a mocsárban, amikor cigánygyerekek potyognak az égből lubickolva filmet forgat.
Peter Jacksonnal a torony órájában holnapután kiskedden nyögdécselve szex-jelenetet forgat.
Jessica Emmettel a fenyőfa tetején hajnalban élénken üldözik a húsvéti nyuszit.
Alice Kristennel otthon a szalagavatójukon fül nélkül gulyáslevest eszik.
Renesmee Edwarddal ágyban éjszaka forrón, érzékien duettet énekel.
Rob Robbal a rókalyukban Bel Ami forgatása közben álmodozva énekel.
Rachelle Ashley-vel háztetőn hajnalhasadáskor ásítozva menstruál.
Mike Leah-val az erdőben, hajnalban érzékien lötyögnek egymásban.
Rob Taylorral a kertek alatt csillagfényes éjszakán elmélyülten oroszbalettozik.


Majd utána énekeltem a társaságnak, amitől eléggé féltem, mert nem szoktam nagyobb „tömeg” előtt énekelni, de csak egy hangyányit remegett a hangom. Főleg Aby kedvenceit énekeltem, meg azokat a dalokat, amiket Anne fog énekelni. :)

Aztán Abyvel kikísértük Zsuzsát a vonathoz, visszafele meg majdnem jól megszívtuk, mert nem volt buszunk haza, de szerencsére Terra eljött értünk egy darabig.
Otthon megint előjöttek Adminlét fénypontjai, és míg a többiek visítva nevettek, én ügyesen bealudtam a padlón. Kényelmes volt. :)
A nagy örömködés után felvonultunk filmet nézni (Vampire Sucksot és Covenantot), ami alatt én szolidan szunyókálgattam – akkor már nagyon fájt a fejem Jake merénylete miatt. Viszont az éjszaka leple alatt betámadtak a vérszívók, és durván megcsapolták a véremet. Nagyon nem esett jól…

Utána Terrával átvonultunk a másik szobába, és bedobtuk a szunyát (mellesleg akkor már hasadt a hajnal). Innentől pedig totális képszakadás. De asszem’ ezen az éjjen is Rob volt az álombeli látogatóm.



Csütörtökön 10 után keltünk (keltem) valamikor. Levánszorogtunk reggelizni tojásrántottát és tükörtojást. Megjegyzem: Jake undorítóan eszik, én pedig erősen Bellának éreztem magam a sok tojás miatt. :)
Utána egy picikét írtam – már az epilógust –, és még egyet énekeltem nekik, most musicaleket.

Aztán kikísértünk a társaság nagy részét (Judit, Atyus, Inka), és mindenkit felpakoltunk a megfelelő járműre. És most szerencsénk volt hazafelé, mert volt buszunk. Ráadásul az eső sem kapott el minket.
Itthon Dogmát néztünk Terrával, miközben Fummie mindenfélét nézett, Aby meg bealudt – a földön. :) Jól lehet aludni azon, én már előző este bemutattam.

Utána új titulust kaptam: én lettem Jake „Mini-me”-je. :) Igazán megtisztelő (remélem, lehetett hallani az íráson át is az iróniát)!
Közben útnak eresztettük Terrát, mindenféle jótanáccsal ellátva; például, hogy óvakodjon a „takonyfalóktól”.

Aztán Aby végre jósolt nekem, és elég érdekes dolgok jöttek ki, de nem szeretném őket most részletezni. :)


A pár nap alatt még Jake és Fummie között is valamennyire emberi viszony alakult ki… „Na, bravó!” :)



Sok puszi nektek lányok, örülök, hogy személyesen is megismerkedhettem veletek!
Végezetül pedig ne felejtsétek: „Senki senkivel nem szexelhet, mert akkor vérfertőzés!”, és vigyázzatok, nehogy végig legyetek nyalintva! :)



Stigu


Ui.: csütörtök éjszaka aztán váratlan látogatóm volt… nem részletezném… de azért jó volt :D







_@/”

2010. július 25., vasárnap

Életjel - A Főnix egyszer visszatér

Sziasztok!

Na, csak egy kis életjelet adok magamról, mielőtt azt hiszitek, hogy végleg elvesztem.

Mint a címben is olvasható, egyszer csak visszatérek majd :)
Most már írom a következő fejezetet gőzerővel (amennyire időm engedi), csak eléggé hosszú lesz, és most úgy érzem, hogy sosem érek a végére.
Ráadásul holnap elutazom, és feltehetőleg csak pénteken jövök haza, vagy még később. Gép és net lesz, csak idő nem tudom, mennyi jut majd bármire is :D

És most a legfontosabb:

Mindenkinek szeretném megköszönni, hogy sok támogató komit hagyott, mind-mind nagyon sokat jelentett nekem. Azt azért tudni kell, hogy ez a válság már érlelődött bennem egy ideje, most csak az utolsó cseppecskék értek el, és végül betelt a pohár. Talán épp ideje volt már a kiöntésnek.
Most úgy érzem, hogy kellett ez a hullámvölgy, hogy új erőre kaphassak. Mint mikor a Főnix elégeti magát, hogy aztán a hamvaiból új életet kezdhessen. Most úgy érzem, hogy ülök a kis hamudarabkákban, és készítem a lelkem, hogy újra szárnyalhassak.

Szerencsére úgy érzem, hogy Anne a fejemben nagyon intenzív, és nem fog hagyni nyugodni; folyton képekkel bombáz, úgyhogy muszáj leszek gyorsan haladni vele, mert már megőrjítenek ezzel a szépfiúval együtt. :) velük kelek, velük vagyok egész nap, velük fekszek, és néha az éjszakáimat is megszállják, szóval nagyon erőszakosak a drágáim :D ami nem baj, csak néha már skizónak és bolondnak érzem magam :) Remélem, hogy Abyvel hamarosan megkezdjük a tényleges munkát, és nem nyafizunk többet :)

A másik, amire szeretnélek emlékeztetni titeket, hogy még mindig tart a pályázat szavazása.
Csak hogy felfrissítsem kicsit az emlékeket:

A pályázatra a mű címe volt megadva: "Ha elhagysz, veled mehetek?" És az én művemet is olvashatjátok. Szerintem nem nehéz kitalálni, hogy melyiket írtam én, de ha vége a szavazásnak, akkor ide is kiteszem, és kíváncsi vagyok, hogy ráismertek-e?! :)

A blog, ahol a művek olvashatók, és ahol lehet SZAVAZNI!!!:
http://carrie-palyazat.blogspot.com/


Remélem, hogy a türelmetek bírja még egy kicsit, amíg rendbe nem jövök 100%-osan. Ígérem, hogy most már nem nyafizok sokat :D

Pusz: Stigu








_@/"

2010. július 20., kedd

Életjel - FM FRISS ???

Sziasztok!

Nos, sajnos úgy néz ki, hogy mégsem tudom tartani az ígéretemet a frissel kapcsolatban... sőt, azt sem tudom, mikor lesz friss.

Egy elég súlyos belső válság kellős közepén csücsülök, és ezt a karaktereim nem igazán szeretik, és nem hajlandók segíteni, ráadásul a Manó is mintha szabit vett volna ki.


A válság okairól nem sokat szeretnék mondani, mindenesetre a saját magamba vetett hitem rendült meg, és már fogalmam sincs róla, hogy van-e értelme írnom, sőt, hogy egyáltalán tudok-e írni, még ha csak egy kicsit színvonalasan is. Legalábbis az, hogy ennyire nem jelez vissza senki, számomra azt mutatja, hogy a dolog nem érdekes, vagy jó annyira, hogy szóra méltassák, akik esetleg elolvasták.
Ilyen állapotban pedig nem hiszem, hogy egyáltalán írnom kéne, mert nem bírnék most szerelmes, életigenlő, boldog fejezeteket gyártani.


Szóval a friss egyszer csak érkezik majd, ha sikerült kilábalnom ebből a mocsárból, amiben nyakig benne vagyok. Ha sikerül...



Stigu






_@/"

2010. július 12., hétfő

Novellák - A végső pillanat

Na, és itt a másik novella...

Ez egy kicsit 18-as korhatáros (na jó, a mai világban mondjuk 16-os), de nem erotikus, hanem horrorisztikus tartalom miatt :) Aki nem bírja a zombikat, bele se kezdjen :D

Várom a véleményeket, és ne felejtsétek, hogy az előző bejegyzés is egy novella, azt is tessék meglesni! :)

Jó borzongást! :)






A végső pillanat




Még az óra csörgése előtt felnyitottam a szemeimet. Már hozzászoktam a korai keléshez; volt rá elég időm. Lenyomtam a kis szürke gombot, hogy a készülék ne kezdjen el sípolni, míg én a fürdőben vagyok, ha már egyszer sikerült megelőznöm. Így legalább Bent sem ébresztem fel; aludhat még egy kicsit, mielőtt "munkába indul".

Az apró, kék csempés helyiségben gyorsan elvégeztem a szokásos reggeli teendőimet: fogat mostam, letusoltam és szolid sminket tettem fel az arcomra.
A hálóba visszalépve láttam, hogy életem értelme még mindig alszik.
Belebújtam az aznapra kikészített halványzöld, könnyű nyári ruhába. Ebben az iszonyatos melegben csak ilyen kis lenge holmikban lehetett megmaradni. Épp mikor felkaptam a fekete kistáskámat, és a kulcsomat kutattam benne, kezdett ébredezni Ben. Férfias keze átcsúszott az én oldalamra, majd mikor nem talált, résnyire felnyitotta a szemét, hogy az órára pillantson. Egy dörmögő sóhaj után visszacsukta pilláit.

- Itthon vagy még, Lilian? – kérdezte álomittas hangon.
Elmosolyodtam, miközben halkan közelebb osontam az ágyhoz. Aztán lehajoltam, és a fülébe suttogtam.
- Még egy csókot akartam lopni az én daliás lovagomtól, mielőtt elmegyek.

Az arcán megjelent az a féloldalas mosoly, amitől még ennyi év után is elgyengül a térdem.
Ajkaimat az ő forró, selymes szájára tapasztottam egy hosszú pillanatra, aztán már libbentem is az ajtó felé.
- Legyen szép napod! – kiáltottam még vissza Neki a küszöbről.

Miután kiléptem a kapun, mellbevágott a hőség, pedig még csak reggel hét volt. Mi lesz itt délutánra?
Gyorsan a sarki kávézó felé vettem az irányt, ahol kikértem a kedvenc tejeskávém, hozzá pedig egy csokis fánkot. Aztán levágtattam a metróhoz. Szerencsére a következő szerelvényre nem kellett sokat várni. Talán ma időben beérek – futott át az agyamon.

Ahogy fölszálltam, hely után kezdtem keresgélni a szememmel, de persze tömve volt a kocsi. Megálltam hát az egyik végébe, hátamat a festett burkolatnak vetve.
Amikor a vastag, nehéz ajtó döngve becsapódott, már nyúltam a táskámért, melyben a legújabb pénzügyi kimutatás lapult, de egy furcsa hang megállított a mozdulat közben.

A szerelvény másik végéből jött. Olyan volt, mint egy medve és egy vadmacska vonyításának keveréke.
Láttam, hogy a többi utas is csodálkozva kapja oda a fejét.
Rögtön észrevettem a görnyedt testtartású, szakadt alakot. Különös volt, hogy a divatos öltönye ellenére ziláltan nézett ki: a ruha lógott rajta, helyenként tépett volt és meglehetősen koszos. A szürke szöveten barnás-vöröses foltok éktelenkedtek.

Mindez egy pillanat alatt végigfutott rajtam. A következő másodperc pedig már a rémületé volt.
A férfi ismét morgott egyet, majd ráugrott a hozzá legközelebb álló emberre és a fogaival tépni kezdte a húsát.

A legnagyobb, és egyben legirreálisabb rémálmom öltött testet előttem, és csak egyetlen szó visszhangzott a fejemben: zombi.

Ahogy a férfi tovább szedte áldozatait, engem egyre jobban elöntött a jeges rettegés.
A többség megpróbált menekülni, de én csak kővé dermedve álltam a helyemen, miközben a tömeg a metró ezen részébe gyűlt.
Én már beletörődtem abba, amit ez a sok ember még nem akart elfogadni: mind meg fogunk halni.
Irracionális, félelmetes álmaimban gyakran átélhettem ezt a tehetetlen, reménytelen érzést, úgyhogy most régi ismerősként üdvözöltem.

Körülöttem nem lehetett mást hallani, csak sikolyokat, és a metró sivító hangját.
Az agyamban végigfutottak szeretteim arcvonásai, majd egy tisztább gondolat…
Viharos gyorsasággal előkutattam a telefonom a táskámból, melyet görcsösen szorongattam. Remegő kézzel kerestem ki a megfelelő számot, majd megnyomtam a hívásindítás gombot.
A telefon párat kicsöngött, aztán meghallottam édesanyám vidám hangját.

- Szia, kincsem, mondd!
- Anya! – ziháltam. Nem tudtam, hogy is kezdjek a mondanivalómhoz. – Ez most őrültségnek fog hangzani, de muszáj megtenned, amit kérek! Zárkózzatok alaposan be, húzzátok le a redőnyt, meg mindent, amit csak tudtok, és nézzétek a híreket! Ne mozduljatok ki! Valami nagy baj van – soroltam neki, ami csak eszembe jutott. – Nagyon szeretlek titeket. Apát és Jamie-t is.

További magyarázkodás helyett kinyomtam a telefont, és keresni kezdtem a következő számot.
A sikolyok halkultak körülöttem – fogytak az emberek.
Ismét kicsöngött a készülék.

- Drágám, mit hagytál megint itthon? – szólt bele az olyannyira szeretett hang. Más esetben leszidom ezért a célzatos kérdésért, bármennyi igazságot is tartalmaz, de most az élete volt a tét.
- Ben, figyelj rám! Nagyon fontos, hogy higgy nekem! Tudod, hogy ilyennel sose viccelnék – vettem egy mély levegőt, hogy csillapodjon a hangom remegése. – Egy zombi van a metrón és halomra öldösi az embereket.

A vonal túlsó végén pár másodpercig csak némaság hallatszott; valószínűleg a mondataimat emésztgette.
- Most komolyan beszélsz? – kérdezte döbbenten. Tudta, hogy ilyeneket nem találnék ki szórakozásból.
- A legkomolyabban. Úgyhogy kérlek, zárkózz be alaposan, és ne akarj hősködni! Vigyázz magadra!
- Lilian, ugye nem fogsz…? – elcsuklott a hangja; nem bírta kimondani, amire gondolt.
- De – szipogtam –, nemsokára engem is megöl. Ahogy mindenkit a metrón.

Éreztem, ahogy a forró, sós könnyeim végigfolynak jéghideg arcomon.
- Szeretlek – mondtam neki. A szavaimból hallani lehetett, hogy már búcsúzkodom.
- Én is szeretlek – a hangjából éreztem, hogy sír. – Nem akarom, hogy meghalj. Hogy ne legyél nekem.
- Én sem – válaszoltam neki. – De már késő bármit is tenni.

Most jutott el a tudatomig, hogy már nem hallok sikolyokat, csak a hús és a csontok recsegő zaját, ahogy a szörny széttépi áldozatait.
Felnéztem, és láttam, hogy már csak pár ember van körülöttem. Őket megnémította a sokk, vagy a belenyugvás.

- Vigyázz magadra! Szeretlek – súgtam neki még egyszer, utoljára.
Leengedtem a telefont a combom mellé, és a véres, őrjöngő zombira néztem.
Ő rám kapta élettelen, fakó tekintetét.

Elmém megmaradt, józan foszlánya azt suttogta, valamit elfelejtettem. Lenéztem a kezemben tartott készülékre, és láttam, hogy a másik fél még mindig vonalban van. Reszkető ujjammal megnyomtam a kis piros gombot – semmi szükség rá, hogy hallja az utolsó sikolyaimat –, aztán újra feltekintettem a fenevadra…

Egyenesen bele a Halál szemébe.








_@/"

Novellák - A szeretet ereje

Sziasztok!

Meghoztam a beígért két novellát. Mind a kettő Twilight-tól független írás, a saját őrült agyam szüleménye :D

Ha van időtök, nagyon örülnék, ha komiznátok hozzá. Egyrészt azért, mert nem nagyon szoktam novellákat írogatni, de lehet, hogy rá fogok szokni, másrészt így talán visszajön egy kicsit az írói kedvem, ami most nagyon meg van csappanva... nem panaszkodás, vagy rémisztgetésképpen, de a hétvégén ott tartottam, hogy törlöm az összes blogom és történetem... aztán szerencsére kicsit helyre rázódtam, de még eléggé labilisnak érzem magam.

Ez az első novella a szeretetről, és az emberiségbe vetett hitről szól. Kissé vallásos jellegű, remélem, hogy senkit nem fogok megsérteni vele. úgy olvassátok, hogy ez is csak egy fikció... az igazságot senki sem tudhatja...és nem is kell tudni, a hit elég...






A szeretet ereje




„A kulcs, ami a mennyet nyitja,
a pokolba is jó fordítva,
a kulcs, ami a pokolba jó,
az igazából a mennyből való.”
/Kispál és a borz/




A két férfi elmerengve ült a park egyik régi, kopottas padján. Első ránézésre nem volt bennük semmi különleges. Mindketten életük derekán jártak, de még jól tartották magukat, hétköznapi, korukhoz illő ruhát viseltek. Csendesen kémlelték a parkon áthaladó embereket.
De ha jobban megnézné őket valaki, azonnal láthatná a szemükben lakozó évezredes, mély bölcsességet, ami átragyogta a reménytelen, szomorú csillogást.
Persze senki sem akarta jobban megnézni őket, erről gondoskodtak.

- Biztos, hogy ezt akarod tenni? Jól meggondoltad? – kérdezte a magasabb, vékonyabb férfi, miközben még mindig az elhaladókat kémlelte.
- Igen. Volt elég időm végiggondolni mindent. Nem látok más kiutat – felelte mély hangon a másik, majd egy fáradt sóhajjal még megtoldotta a válaszát. – Túl sokáig húztam így is.

A kérdező most ráemelte égszínű, ragyogó szemét a társára. Követelőző megvetés villant benne halványan.
- Miért teremtesz, ha utána elpusztítod őket?!
A másik is elszakította pillantását az emberek mit sem sejtő tömegéről.
- A kísérleteknek is véget vetnek, ha rosszul sülnek el. Talán már rég meg kellett volna tennem – magyarázta, aranybarna szemében szomorkás fénnyel.
- Szóval neked csak ennyit jelentenek?! – fújtatott az égkék szemű. – Egy rosszul sikerült kísérletet?! Kegyetlen vagy hozzájuk! Sose szóltál bele a dolgaikba, sose segítettél nekik, most pedig egyetlen villanással a semmibe küldenéd őket!? Ez így cseppet sem igazságos.

Szavai vádlón koppantak a némaságban, ami körbevette őket.
- Ezért voltál Te itt. Nekem soha nem ez volt a célom velük kapcsolatban. Én csak figyelni akartam. Te terelgetted őket, mintha gyámoltalan kisgyerekek lennének.
- Mert azok is. Még ha ők azt is hiszik, hogy milyen bölcsek – nézett vissza ellágyult tekintettel a sétálókra.
- Bezzeg amikor kegyetlenkednek, akkor eltűnik a gyermek belőlük.
- Nem, rosszul látod. Akkor a leginkább azok. Nem látják, hogy a tetteikkel mekkora fájdalmat okoznak. Pont, mint a vásott kölykök. Csak mennek a saját fejük után. De hát te teremtetted őket ilyenre.
- Én csak elindítottam a folyamatot, ne vádolj! Azt nem is sejtettem, hogy a végtelen szeretetből ez lesz.

Ismét szomorúvá és merengővé vált mindkettejük tekintete.
- Ezt egyikünk sem tudhatta – a kékszemű pár perc hallgatás után folytatta a másik meggyőzését. – Azért a szeretet is bennük van még. Amíg képesek szeretni, szerintem kár lenne véget vetni ennek.
- Azt hiszem, ez már túl kevés, hogy bármit is megváltoztathasson – felelt az érvekre lemondóan.

A magas férfi felpattant a padról, és idegesen lépett egyet előre, amitől a világ visszazökkent nyüzsgő, zajos önmagába. Vidám kacajok hangzottak fel a füvön ülő fiatalok felől, édes gyermeki sikoly csattant, ahogy a szökőkút vize ismét felfröccsent.

- Ne próbáld elhitetni velem, hogy te nem látod! – vádló szavai alig hallatszottak a zsivajban, ami körbevette őket. – Te vagy az Istenük, neked látnod kell a szeretetüket.

A barna szemű férfi is felállt a padról, bár ő lassan, megfontoltan tette mindezt. Meleg tekintetét végighordozta a népes embertömegen.
Természetesen látta… a fényes, ezüst kacskaringók sose voltak rejtve előle.

Most is rengeteg helyről indultak ki, hogy tekergőzve, levelet bontva összekapcsolódjanak egymással, majd egy kis idő múlva eltűnjenek a mélybe, a Föld lüktető, forró magjába, ahonnan eredetileg származtak. Vissza az éltető forráshoz.
Látta a kis hajtásokat az idős pár mellett, akik még ennyi év után is ugyanolyan igaz szerelmet éreztek egymás iránt, mint mikor még fiatalok voltak; látta a tinédzser lányból kifutni, ahogy megböki a barátját, és az előttük elszaladó kisfiú felé int a fejével, amitől a fiatal fiúból is fényes sugár indult útjára, ami egyre erősödött, ahogy végigsimított a lány gömbölyödő hasán. Látta a gyermekét ölelő anya mellett tekeregni ragyogó fényesen, kristálytisztán.
Látta mindenhol.

Mégis szomorkásan rázta meg a fejét.
- Akkor sem hiszem már, hogy ez elég lenne – sóhajtotta.

Az égkék szemű férfi mérgesen fújtatott, aztán nagy levegőt vett, hogy megnyugtassa magát.
- Gyere velem! Még egy valamit szeretnék mutatni neked, mielőtt kimondod az utolsó szót.

Egyetlen szempillantás alatt megváltozott a táj. Egy hatalmas, buján zöld erdőség terült el alattuk, melyet néhol megszakított az emberek lakta települések sárgás-pirosas, ezerszínű foltja. A fák között kékes-szürke út kacskaringózott fel a hegyekbe.
Ezen az eldugott úton egy sárga busz haladt kényelmes tempóban. Emberi szemmel nézve ugyanolyan hétköznapi volt, mint a park tömege. De az ő szemük mást is látott.

A mozgó jármű egy vastag, ragyogóan fényes ezüstsodronyt húzott maga után. A kiáramló szeretet gyönyörű, tiszta mintákat teremtett. Szemet kápráztató volt.

- Ez micsoda? – kérdezte döbbenten az Isten.
- Inkább kicsoda. Csak egy egyszerű fiatal nő. Szeretnéd látni?
- Igen.

A két férfi felbukkanása a buszon senkiben nem keltett félelmet. Nem látták őket.
A fiatal lány a jármű elejében foglalt helyet. Az ölében egy nyitott, négyzetrácsos füzet hevert, a kezében világoskék tollat forgatott. Miután leírt egy újabb mondatot, felnézett, és kibámult a mellette futó sűrű erdőre. Majd elmosolyodott, és visszafordult a papírhoz. A keze sebesen járt rajta, szépen ívelt betűi gyorsan betöltötték az oldalt. Ahogy az aljára ért, sietősen lapozott, és folytatta a kapkodó írást. Látszott rajta, nem akarja, hogy elvesszen a gondolat.
Mindeközben az ezüst ragyogás még fényesebb, még bájosabb lett.

A barna szemű férfi csodálkozva figyelte a lányt, majd a kacskaringós, vastag szálakat.
- Miért ilyen különleges? – kérdezte döbbenten.
A másik elmosolyodott.
- Gyönyörű érzelmekről ír: csodás szerelemről, mély hűségről, szülői szeretetről. Hitről és csodákról. És akik elolvassák, ők is átélik, ami a valóságban nem is történik meg. De bennük létezik – egy pillanatra elhallgatott, hagyta, hogy a szavai leülepedjenek. – Látnod kellene azokat is, akik elolvassák. Az ő szeretet-fényük majdnem ilyen erős lesz.

- Ez szinte hihetetlen – sóhajtotta az Isten. – Ilyen élénk szeretetet nagyon ritkán látni. Pedig egyedül van.
- Nincs egyedül. Régóta figyelem már. A szereplői benne élnek, a társai, a barátai. Persze vannak rendes, emberi barátai is, de ezek a nem létező társak mindig vele vannak. Sosincs egyedül.

A barna tekintetben mosoly villant.
- Hogy találtál rá erre a csodára?
- Először az egyik ismerőse tűnt fel, aki épp tőle olvasott. Már az ő fénye is nagyon szép volt. Mikor rájöttem, hogy mitől ragyog így, kutatni kezdtem utána, és hamar meg is találtam – nem titkolt büszkeség hallatszott a hangjában.
- Természetes, hogy megtaláltad. Az Ördög, aki sose alszik, ne lelne meg egy ilyen gyönyörű lelket.

A férfi a fejét csóválva nézett az Istenre.
- Tudod, hogy jobban szeretem, ha Fényt Hozónak hívsz. Az sokkal kevésbé félelmet keltő.
- A név nem változtat azon, ami vagy.
- Na persze – morogta a férfi, miközben a tekintete egy alig észrevehető árnyalatnyit sötétebbé vált. – Kár, hogy mindenki félreértelmez. De most nem ez a lényeg – folytatta türelmetlenül. – Mi a véleményed róla? – intett fejével a lány felé, aki továbbra is rendületlenül írta tele az oldalakat.
- Csodálatos, és tényleg gyönyörű lélek. Telve szeretettel – a barna pillantás még mindig fájdalmasan csillogott. – De nem hiszem, hogy ez változtatna bármin.

A Sátán fáradtan sóhajtott, és megdörzsölte az orrnyergét.
- Te adsz hitet nekik. Nem gondolod, hogy neked is hinned kellene bennük egy kicsit?
Az Isten lehajtotta a fejét egy pillanatra, majd újra ránézett a fiatal nőre, aki most letette a tollat és mosolyogva bámult ki az ablakon. Az ezüst fénysugár nem halványodott mögötte, a fejében a szereplők tovább élték kitalált életüket.

Aztán egy halk, rezzenő hang kiszakította a gondolataiból. Apró kezével kibányászta a telefonját a zsebéből, és a hívó fél láttán még jobban kiszélesedett a mosolya.
- Szia! – szólt bele a készülékbe. – Képzeld, Robert és Anne végre találkoztak! Nemsokára kész vagyok az első résszel!
A vonal túloldalán lévő barát válaszára a lány ajkai közül halk kacaj szaladt ki.
Annak ellenére, hogy az agyában már nem az éppen írt történet szerelmes pillanatai forogtak, az ezüstösen ragyogó, tekergőző fonál nem lett kisebb, vagy kevésbé fényes.

A barna pillantású férfi mélyet sóhajtott, majd belenézett az égkék szemekbe.
- Rendben, meggyőztél. Kapnak még egy esélyt…






_@/"