Köszöntök Mindenkit!


Nyíri Eszter Stiga vagyok, diplomás óvónő, amatőr író.

Ezen a blogon találjátok írásaim egy részét - novellákat, gondolatokat, mini-regényeket -, megjelent műveimet és "írói" világom főbb eseményeit, történéseit.

(Használjátok a címkéket!)



Oldalt elérhetitek az alblogjaimat

(Full Moon - Twilight fanfiction, Renesmee és Jacob szerelmének varázslatos története;

Tündérmesém - Anne, egy cseppet sem hétköznapi, nyüzsgő fiatal nő meséje, aki a távoli, ködös Angliában kergeti álmait és a lehetetlennek tűnő szerelmet;

BackStage - a Sacckával közösen komponált sztori, mely egy musicaliskola mozgalmas, színes életébe enged betekintést).



Ha erre jártok és kis világom elnyeri tetszéseteket, hagyjatok nyomot magatok után!



Jó olvasást, keltsük életre a mesét!



Stigu _@/”




2011. december 29., csütörtök

Karácsonyi szösszenet



Sziasztok!



Hoztam egy újabb meglepetést, ha már a Full Moon novella ilyen szörnyen lassan készül (ellenben remélem, hogy nagyon jó lesz és tetszeni fog nektek).
Egy csak egy cseppnyi kis történet, feladatra-képre született, de úgy érzem, elég jó lett ahhoz, hogy ne maradjon megosztatlan. :)


További szép, télmentes napokat! :)








A mozdulatlanná dermedt, jéggé fagyott tájon nem lehetett felfedezni az élet legapróbb nyomát sem. Ameddig a szem ellátott, mindent beborított a napok óta hulló kristályos csapadék, a hósipkás jéghegyek métereket emelkedtek, mire a puha felhők megunták a munkát és más vidékekre vonultak. Az örökké zöldellő, barátságtalanul szúrós fák roskadoztak a rájuk esett súly alatt, az ágaik végén csüngő jégcsapok halk, angyali dallamot csilingeltek a szikrázó ezüstöt fúvó szélben.
Az egyik parányi barlang mélyéről meleg, barátságos fény szűrődött ki. Bent, a külvilág számára láthatatlanul, pöttöm emberkék sürögtek a lobogó örömtüzek körül. Egyes manók sietős léptekkel hordták a csillagfényből szőtt zsákokat a – hozzájuk képest – hatalmas üsthöz, ott aztán csillogó szárnyú lények töltötték át tartalmukat a kondérba. A szivárvány ezernyi színében pompázó különös anyag olykor felbugyogott, máskor kőkeménységűre dermedt.
A barlang bejáratának közelében izgatott asszonyság rótta céltalan köreit; kerekded alakján hullámzott bő, aranyszínű ruhája, arca kipirult a bosszankodástól, zöld szeme mérgesen villant.
– Ezek az átokverte medvék! Soha nem érnek ide időben! – dúlt-fúlt morcosan, és újra kipillantott a fagyos fehérségbe. – Így megváratni ezt a drága gyermeket!
A barlang másik végében angyali arcú kislány aludt a puha szalmával felszórt kövön. Vonásain földöntúli béke ragyogott, cseppnyi ajkait elnyitotta az álom.
Pár perc múlva a haragos asszony meghallotta az érkező állat vidám bődülését.
– Na végre – sóhajtotta barátságossá enyhülő tekintettel. – Készítsétek a fényt! Ébresszétek fel a drágát! – parancsolta a hozzá röppenő tündéreknek.
A villámgyorsan felkeltett, hosszú útra felkészített manógyerek átvette a teletömött, aranyló táskát, aztán szó nélkül kilépett a fehér medvebocshoz, s nehézkesen felült a hátára.
Némán tették meg a meredek hegyoldalhoz vezető távot. Az aprócska lány felnézett a felhőtlen, csillagos égre, a messzeséget kémlelte, majd határozottan bólintott.
– Itt jó lesz – súgta a jegesmedvének.
Kinyitotta a puttonyt, belemarkolt a szivárványos porba, és felszórta a sötét mennyboltra, hogy más is megcsodálhassa a varázslatos sarki fényt. 










_@/"

2011. december 25., vasárnap

BOLDOG KARIT! - Új Dimenziók novella: VÁGTA



Sziasztok!


Kicsit megkésve, de legalább bejegyzés formájában: BOLDOG KARÁCSONYT MINDENKINEK! :)

Ajándék gyanánt hozom nektek az Aposztróf Kiadó Új Dimenziók című antológiájában szereplő novellámat, a Vágtát.

Ha valaki kíváncsi lenne rá nyomtatva is, a kötet megrendelhető a kiadó honlapján, ITT. :)


Még egyszer nagyon boldog Karácsonyt kívánok minden kedves olvasómnak! :)









Vágta



Boglárka csendes örömmel a szívében sietett a lovarda óriási kapuja felé, melynek egyik szárnya ütközésig tárva volt a látogatók és a dolgozók előtt. Már alig várta, hogy találkozzon boldogsága négylábú tárgyával.
A hatalmas birtokon nyüzsgött az élet: a karámokban fiatal oktatók vezették futószáron a pompás lovakat, melyek hátán jókedvű, izgatott gyerekek ültek, a távolban a gondnok gereblyézte össze a fákról lehullott sárga, vörös leveleket, a lovászok szorgosan végezték mindennapi dolgukat. Orrába bekúszott a szalma és a frissen vágott fű illata.
Miközben a fehérre meszelt, egyszintes épület felé tartott, visszaemlékezett arra a varázslatos napra, mikor először találkozott Milkával.
Kora nyár volt, a levegő gazdagon illatozott, a méhek vidáman döngicséltek körülötte. Ennek ellenére, vagy tán épp ezért, ő szomorúbb volt, mint valaha. Szíve vérzett, fájt a visszautasítástól, amit alig pár órája kellett átélnie; kiderült, hogy osztálytársa nem táplálja iránta azokat az érzelmeket, melyeket ő látni vélt. A fiú nem nevette ki, de nem is biztatta, hogy valaha is szerelmes lesz belé. Úgyhogy most millió darabkára tört labilis kis belső világa – ennek a tetején ücsörgött ő magányosan.
Hátát a fakerítésnek vetve figyelte a természetet, mikor az óriási állat mögé lépett és orrával finoman megbökte a vállát. Ijedten fordult hátra, és szembetalálta magát a ló hatalmas, barna tekintetével, amely feltűnően hasonlított a sajátjára. A paripa rezzenéstelenül figyelte őt, majd megszaglászta a simára csiszolt lécen nyugvó kezét. Bogi bátortalanul nyúlt a barna, selymes szőrrel borított homlok felé, és óvatosan átsimította a fehér foltot, ami megtörte egybefüggő színezetét. Ezzel elkezdődött máig tartó barátságuk.

Hamarosan elért az istálló tágas ajtajához, és belépett a szellős, napfényes épületbe. Odabent izgatottan horkantott egy ló; Bogi egyenesen hozzá sietett. A szépséges, sárga telivér a bokszból kikukkantva várta lovasát, türelmetlenségében a földhöz csapta egyik patáját. Mikor végre elért hozzá, igyekezett kiengesztelni: meglapogatta testmeleg, puha nyakát, közben másik kezével már a táskájában kutatott, és nyomban meg is találta az elrejtett meglepetést.
– Nézd csak, mit hoztam neked, Milka! A kedvenced – susogta a fülébe. Elővette a csillogó zöldalmát, és a ló elé tartotta, aki gyorsan, gondolkodás nélkül nyelte el az ízletes csemegét. A ragadós lé habozva folyt ki a száján.
A nő már készült elreteszelni az állás fa-fém ajtaját, mikor valaki az orra alá dugott egy világos, szőttes kötőféket.
– Nehéz lesz e nélkül – szólt rá a mellé lépő férfi.
– Kösz, Gergő! Nélküled elvesznék – vette el nevetve a szerszámot, majd besétált a lóhoz.
– Előkészítsem neked? – kérdezte a fiatal lovász kedvesen, miközben zöld szemei éhesen tapadtak a nőre. Végigfuttatta pillantását fényesen ragyogó csizmáján, izmos combjára feszülő lovaglónadrágján, sötétzöld, pántos felsőjén, és ismét felborult a lélegzete, mint mindig, mikor meglátta.
– Nem, szeretném én magam felnyergelni a lovam – rázta tagadón a fejét, majd sokatmondóan a férfire nézett.
– A lovad? – kérdezett rá Gergő felhúzott szemöldökkel.
– Igen. – A nő mosolya kiszélesedett. – Megvettem.
Régóta dédelgetett álma volt, hogy Milka az övé legyen, ne csak a ló, akit szinte minden szabadidejében meglátogat és megfuttat. Hosszú ideje gyűjtögetett, hogy egy nap megalkudhasson a kezesbárány angol telivérre. Ma elérkezett az a nap.
– Gratulálok, lótulajdonos lettél – nyújtotta felé jobb kezét a férfi. Boglárka hagyta, hogy tenyerük finoman összeérjen, majd némán élvezte a kézfejét csókoló ajkak meleg, puha érintését. A gyomrában apró pillangók születtek, amik izgágán ünnepelték saját létezésüket.
– Végre hivatalosan is összetartozunk – sóhajtotta boldogságtól elhalkuló hangon, miközben visszakérte kezét, és elkezdte kivezetni a kancát a bokszból.
– Mi mikor fogunk hivatalosan összetartozni? – A kérdés megtorpanásra késztette a nőt. Belenézett a csintalanul villanó szemekbe, majd váratlanul Gergő erős karjaiba vetette magát.
– Ez csakis tőled függ – válaszolta nevetve.
A férfi lehajolt hozzá, és összeforrasztotta mosolygós ajkaikat. A csók nem tartott sokáig, ugyanis Milka megelégelte enyelgésüket, és a fejét közéjük dugva szétválasztotta őket.
– Megyünk már, öreglány – paskolta meg a türelmetlen ló oldalát. – Később találkozunk! – köszönt el élete emberi párjától.
Kivezette a paripát az istálló előtti területre, ahol kikötötte a direkt ezt a célt szolgáló farúdhoz. Komótosan látott hozzá az állat lecsutakolásához. Míg a vakaróval igyekezett eltávolítani a szőrére rakódott port, visszagondolt az együtt töltött tengernyi időre.
A megismerkedésük utáni hetekben megpróbálta elfelejteni őt, de rá kellett jönnie, hogy nem fog sikerülni. Szinte folyton arra gondolt, milyen szép, békés perceket köszönhet neki, és milyen jó lenne felülni a hátára. Kisebb korában lovagolt néhányszor a vidéki búcsúkban, de az emlék már fakó volt. Végül meggyőzte a szüleit, hogy vigyék el az osztálykirándulás helyszínére. Kiderült, hogy a lovardában oktatás is folyik, így hát nem volt más dolga, mint hogy kikönyörögje a nem éppen olcsó órákat. Milka hátán hamar megtanulta az alapokat, és rövidesen elválaszthatatlanok lettek. Aztán a következő évben megegyeztek a tulajdonossal, hogy ezentúl ő fogja átmozgatni, ha épp nincs „használatban”.

Miután az egész testéről levakarta a koszt, kezébe vette a szőrkefét, hogy eltávolítsa róla a fellazított homokot. Milka türelmesen, jókedvűen várta, hogy gazdája letisztogassa, fényes szőrén táncot jártak a napsugarak. Aztán Bogi a fésűért nyúlt, és aprólékos munkával nekiállt kibogozni összegubancolódott, barna sörényét.
Két évvel ezelőtt végképp megváltozott az élete, és ezt is a telivér kancának köszönheti. Azon a nyáron új lovászfiú érkezett a tanyára, aki az első pillanattól fogva megdobogtatta a szívét. Gergő mindig kedves volt, mindig mosolygott és segített a hozzá forduló lovasoknak. Ha több órás terepen járatás után hulla fáradtan tért vissza, lecsutakolta helyette Milkát, aki szintén imádta őt. De nem csak ezért szerette – a férfi megértette, elfogadta a lovak iránti vonzódását, tekintve, hogy ő is végtelenül tisztelte ezeket a pompás állatokat. Tökéletes lelki társa volt.

Lassan elkészültek az útra; még kitisztította a patáit, aztán a fekete angol nyeregért nyúlt, amit Gergő már kihozott neki. Szakszerűen feltette rá, majd levette a kötőféket, szájába adta a zablát, és becsatolta, megigazította a szíjakat. Megsimította a különös alakú virágot a homlokán, ami leginkább egy égre mutató, vastag kacsacsőrre emlékeztette. Hátradobta hosszú, barna hajfonatát, fejére nyomta és becsatolta a kobakot. Utána ruganyos mozdulattal felült a hozzá képest hatalmas állat hátára.
– Indulunk – figyelmeztette halkan Milkát, aztán csettintett a nyelvével, és sarkát finoman az oldalához nyomta. A ló engedelmesen mozdult vele.
Lassan lépkedtek a hátsó kapuhoz, ami napközben mindig nyitva állt az erdő felé. Amint kiértek a szabadba, könnyűügetésbe kezdtek. Bogi pár pillanat alatt megtalálta a megfelelő ritmust, ahogy mindkettejüknek a legkényelmesebb. Némán élvezték a tökéletes összeolvadást, mintha a nyereg nem is lenne köztük, hanem egyetlen, egybeforrt lény lennének. A nap átsütött a fák magas lombkoronáján, elszórt fényfoltokat hozva létre, amitől az erdő egy egészen mesebeli hellyé változott.
Nem sokkal később, mikor érezte, hogy már mindketten átmelegedtek, vágtába ugratott. A mellettük elsuhanó rengeteg ezernyi színe összemosódott a szeme előtt, miközben átadta magát a felszabadult szárnyalásnak. 










_@/"

2011. december 22., csütörtök

Gondolatok - Karácsony








Boldog, Békés, Rohanó Karácsony



A Karácsony a béke és a szeretet ünnepe… lenne. Ha a mai sebesen rohanó világunk nem tette volna ezt a szép, hagyományokkal teli ünnepet a Vágtázó Ajándékvásárlás/készítés négy (?) hetévé.

Sokan nem értik, miért is ennyire nem-szeretem nekem ez a Karácsony előtti időszak. Pedig szerintem egyértelmű.
A televízióból, az internetes hirdetésekből már november elején ordítanak a fákkal, ajándékdobozokkal, színes díszekkel teli reklámok, a boltokat idejekorán felcicomázzák már, más sem folyik a csapból, mint hogy „Lepd meg szeretteidet!”, „Te hogy készülsz az ünnepekre?!” stb.
Alapvetően nem az ajándékozással van a bajom, hisz ez egy mélyen gyökerező, hosszú múltra visszatekintő szokás (alapja az, hogy a három király is megajándékozta az újszülött Jézust). De úgy veszem észre, hogy az emberek legkésőbb Advent beköszöntével egy kicsit megőrülnek (azok is, akik a november elejétől harsogott „Karácsony!!!” hatására addig nem tették meg) – mindenki igyekszik nagyon ünnepinek, fényesnek, boldognak tűnni. Kívülről.
Még a gazdasági válság kellős közepén is dugig tömöttek az áruházak, bevásárlóközpontok, az utcai vásárokon hemzsegnek az emberek, hogy hiper-szuper ajándékokat vásároljanak szeretteiknek és a kevésbé fontosaknak, még akár az egész évben visszafizethető hitelek árán is. Aztán Szenteste reggelén már jó korán felkelnek, hogy egész nap csak gályázzanak a tűzhely, a fa mellett, fényesre pucolják a lakást, majd délben vagy este szertartásosan, hűvösen elfogyasszák a karácsonyi menüt.

Hát… ezzel van a bajom. Valahogy a dolgok belső értéke tűnt el.
Az Adventi időszakban nem csak a környezetünket, a külsőnket kell(ene) ünnepivé varázsolnunk, hanem a lelkünket is. De a nagy rohanás közepette nincs időnk, hogy egy mély levegőt vegyünk, beszippantsuk a hűvös, fűszeres, hó-illatú telet, pompával, csillogással ajándékozzuk meg saját bensőnket.
(Ennek kapcsán van egy gyönyörű dal, amit mindenkinek ajánlok; nem kifejezetten vidám, inkább nagyon elgondolkodtató: Bojtorján –Gyertyaláng)

Idén én is igyekeztem karácsonyra hangolni magam – nem vásárlással, költekezéssel, látható „díszekkel”, hanem belül… És ez meglepően nehéz volt (főleg úgy, hogy én a sima hétköznapokon is rohanó vagyok).
Úgy tűnik, saját lelkünk felünnepiesítése a legnehezebb feladatok egyike…

És Ti hogyan készültök a Karácsonyra? Mivel díszítitek önmagatokat? 











_@/"

BOLDOG SZÜLINAPOT! - 2 éves a blog

Sziasztok!


Egyelőre csak egy kishír érkezik (bár nem is olyan kis dolog ez szerintem). A főblog ma ünnepi MÁSODIK SZÜLINAPJÁT! 

 



Két éve éppen ezen a napon szilárdult meg bennem az elhatározás, hogy akkor most aztán komolyan írni fogok és blogolni, majd hirtelen felindulásból létre is hoztam ezt az internetes felületet. :))

Azóta sok minden történt, sok víz lefolyt a Dunán, párszor (szerintem többször, mint ami még egészséges :D) meginogtam, de mindig visszataláltam ide. :) Megszületett és felcseperedett a Full Moon története, szerelmes lettem az írásba, rengeteg új ötlet látott napvilágot, és pár már a létezés útjára is lépett (pl. a Tündérmesém és a BackStage), és pár még várja, hogy eljöjjön az ideje. :)

Nagyon örülök, hogy sok-sok rendszeres olvasó jár vissza ide is, meg a többi alblogra is, sok látogató talál rám. Ezalatt a két év alatt 5 különböző helyen jelent meg írásom nyomtatásban (remélem, jól számoltam), amit nagyon nagy dolognak érzek.

Köszönöm a támogatóknak, hogy támogatnak, a láthatatlanoknak, hogy észrevétlenül is mögöttem állnak, a kritikusoknak, hogy néha kapok tőlük egy-két pofont és mindenkinek, hogy itt van velem. :)


A nagy nap örömére este hozok nektek valamit! :) (De most el kell rohannom moziba. :D)




Kellemes Ünnepet előre is mindenkinek!


Stigu









_@/"

2011. december 20., kedd

Visszatérés - Lidércfény Pályázat nyertes novellája (A jövő ára)



Sziasztok!


Lassan-lassan sikerül magamba erőltetni egy kis kedvet, lelkesedést, stb-t, és talán még idén hozok 1-2 meglepetést nektek (meglátjuk, hogy az időmbe és a karácsonyba mennyire fog beleférni).

Most máris szolgálhatok eggyel: MEGJELENT A LIDÉRCFÉNY AMATŐR KULTURÁLIS FOLYÓIRAT DECEMBERI SZÁMA, benne A jövő ára című novellámmal, amely komoly kategóriában 1. helyezett lett. :)

A novellát egyelőre nem töltöm fel ide, a Folyóirat decemberi számát digitálisan (pdf-formátumban) ITT olvashatjátok (a fent említett novella a 4. oldalon terpeszkedik). :)

Nagyon köszönöm a Lidércfény szerkesztőségének és a pályázatot elbírálóknak a lehetőséget és a nagyszerű helyezést! :)


Nektek jó olvasást a novellához, ha hagytok véleményt, annak még mindig nagyon örülök. :)



Emellett hamarosan véget ér a "Gondolatok" kapcsán kiírt közvélemény-kutatásom, és eddig úgy tűnik, hogy pár embert azért érdekelnek a kis elmélkedéseim, szóval lehet, hogy egy újabb Gondolattal is jelentkezem hamarosan....



Kellemes további decembert mindenkinek!


Stigu










_@/"

2011. december 17., szombat

A VI. Lidércfény Pályázat eredményhirdetése



Sziasztok!



Nagy hírt hoztam ma, megtörve a némaságot. :)

Ma végre meglett a VI. Lidércfény Pályázat eredménye. Erre a pályázatra egy hónapja küldtem el egy novellámat, komoly kategóriába. a novella megkötése az volt, hogy legalább egy ősember szerepeljen benne, mutassa be az ősemberek életét, problémáit, harcait, stb.
Nagy munka árán egy -szerintem - elég jó novellát hoztam össze, bár gondolni sem mertem volna, hogy ilyen jó eredményt ér el.

És akkor az eredmény:


"A VI. Lidércfény Pályázat, avagy "Barlangi medvék, sámánok és hideg sör" komoly kategóriájának győztesei:

I. helyezett: Stiga – A jövő ára
II. helyezett: Nibela – A tudás bűn
III. helyezett: Ebenezer Holt – A köd átka

A VI. Lidércfény Pályázat, avagy "Barlangi medvék, sámánok és hideg sör" humoros kategóriájának győztesei:

I. helyezett: Alyr – Fordított Űrodüsszeia
II. helyezett: Craz – Fogadó és csempésztanya a Sánta barlangi medvéhez
III. helyezett: Zeik Zamek – Zonk meséje"


A novella olvasható lesz a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat decemberi számában (még utánajárok, hogy a laphoz hogy lehet hozzájutni), illetve a Lidércfény Online Kulturális Magazin oldalán, amint sikerül feltöltenem.

Gratulálok a többi helyezettnek is! :)








_@/"