Köszöntök Mindenkit!


Nyíri Eszter Stiga vagyok, diplomás óvónő, amatőr író.

Ezen a blogon találjátok írásaim egy részét - novellákat, gondolatokat, mini-regényeket -, megjelent műveimet és "írói" világom főbb eseményeit, történéseit.

(Használjátok a címkéket!)



Oldalt elérhetitek az alblogjaimat

(Full Moon - Twilight fanfiction, Renesmee és Jacob szerelmének varázslatos története;

Tündérmesém - Anne, egy cseppet sem hétköznapi, nyüzsgő fiatal nő meséje, aki a távoli, ködös Angliában kergeti álmait és a lehetetlennek tűnő szerelmet;

BackStage - a Sacckával közösen komponált sztori, mely egy musicaliskola mozgalmas, színes életébe enged betekintést).



Ha erre jártok és kis világom elnyeri tetszéseteket, hagyjatok nyomot magatok után!



Jó olvasást, keltsük életre a mesét!



Stigu _@/”




2014. június 9., hétfő

Tündérles (mese) - eredeti, hosszú verzió



Kedves Mindenki!


Először is: KELLEMES PÜNKÖSDÖT! :)


Hazatértem a messzi tengeren túlról, úgyhogy most van egy kis időm, és arra gondoltam, elárasztalak titeket olvasnivalóval (úgyis mindjárt itt a könyvhét... ezen a hétvégén! :D ).

Legelsőnek egy már nem ismeretlen mesét hoztam, a Tündérlest, ami ősszel fog megjelenni az "Én mesém" mesekönyv-sorozat legújabb kötetében.
Ez most a hosszabb, eredeti verzió, amit a pályázatra 1 oldalasra kellett "vágnom" (az van fent a Kőrösi honlapján).


Jó olvasást hozzá! :)



Tündérles




Csenge és Dorka kíváncsian leste a házilag összetákolt homokozón túli, sűrű bokrokat. Egész délelőtt együtt játszottak, rohangáltak a kertben, majd ebéd után folytatták a közös hancúrozást, míg el nem fáradtak.
Mindketten boldogak és feldobottak voltak; hosszú ideje nem látták egymást, mióta Dorkáék vidékre költöztek. Pedig réges-rég, még az óvoda kiscsoportjában elválaszthatatlan barátnők lettek, aztán egy iskolába is mentek tovább. Épp kezdték volna a harmadik osztályt, mikor Dorka apukáját vidékre helyezték, és a kislány pár nap múlva már egy messzi kisvárosban, egy új iskolában lépkedett félősen a tanévnyitóra. Azért jó barátnők maradtak, minden héten többször is hosszú levelet írtak egymásnak, amiben még a legapróbb, legjelentéktelenebb történést is elmesélték. Így telt el a tanév, végre nyár lett, és Dorka szülei megengedték, hogy meglátogassa Csengét.
A két barátnő késő délutánra igencsak elbágyadt, úgyhogy most jó időtöltésnek tűnt tündérekre lesni, akik állítólag a sövényen túli erdőben éltek, bár Csenge még sosem látta őket. Csak árulkodó nyomaikat hagyták olykor a kertben: parányi, sosem látott színű virágok szirmait a fűben, különös, keszekusza mintákat a homokozó száraz, puha homokjában, csilingelő kacajuk visszhangját a levegőben.
Néma csöndben, szinte teljesen mozdulatlanul ültek az egyik nagy gesztenyefa törzsének dőlve, és figyelték, ahogy a lassan alászálló nap vöröses-narancsos fénye misztikus árnyékokat fest a barna ágak és zöld levelek közé.
Dorka felnézett az egyre sötétedő, tiszta kék égboltra, aztán valami oda nem illő villanást vett észre a szeme sarkából. Arra kapta a fejét, és mintha egy ezüstös pillangót látott volna ellibbenni a fák között. Szótlanul megszorította Csenge kezét, és tovább bámulta a helyet, ahol a pille eltűnt.
A barna fatörzsek árnyékában most aranyszín fényfolt cikázott, mintha egy meggyújtott kis lámpás repkedne a levegőben, de ahogy közelebb ért, látni lehetett a csillogó szárnyakat, a kecses, táncos mozdulatokat.
Csenge és Dorka egymásra nézett, majd a fűből felpattanva a ragyogó tündér után eredt. Gyorsan szedték a lábaikat, hogy követni tudják a furcsa lényt. Egyre sötétedett, és már mélyen bent jártak az erdőben, mikor kivilágított tisztás nyílt előttük. A fák körül és a fűben milliónyi szentjánosbogár adta a fényt, a felállított miniatűr asztaloknál pöttöm tündérek százai beszélgettek, nevetgéltek.
Az egyik ezüstszárnyú tündér, akinek hosszú, zöld ruháját mintha az erdő növényeiből, leveleiből szőtték volna, feléjük fordult, és mosolyogva magához intette őket. Dorka észrevette, hogy ezüstös hajában ékkövekkel kirakott korona tündököl. Mikor megálltak előtte, csilingelő hangján megszólalt.
– Köszöntelek titeket, kedves idegenek! Aurélia vagyok, az erdei tündérek királynője. Ha van kedvetek, csatlakozzatok hozzánk. Mulatságot tartunk ennek a szép estének a tiszteletére.
A két kislány bólintott, mire a tündérek körülrepkedték őket, megnézték, megérintették ruhájukat, hajukat, pirospozsgás arcukat. Felkacagtak, mikor Csenge csiklandósan elnevette magát.
Késő estig beszélgettek, játszottak, táncoltak, amíg a szentjánosbogarak fénye el nem halványult, és felettük egyre több csillag gyúlt ki. Addigra már mindannyian álmosan ücsörögtek a réten, néhány tündér a puha fűben szendergett. A királynő kecsesen nyújtózkodva felállt, majd odalépett vendégeihez.
– Későre jár, ideje hazaindulnotok.
A lányok félősen pillantottak a sötét erdő felé.
– Csak csukjátok be a szemeteket, és hamarabb hazaértek, mint ahogy a csillagfény a földre ér.
Lehunyták álmos pilláikat, és a következő pillanatban selymes, hűvös ujjak simítottak végig az arcukon, homlokukon.
– Lányok, úgy vélem, kényelmesebb lenne az ágyban aludni.
Ismét otthon voltak, az ismerős kertben, hátuk a gesztenyefának vetve.
– Képzeld, anya, találkoztunk a tündérekkel. Még a királynőjükkel is – mesélte Csenge halkan. – Tényleg az erdőben élnek.
Édesanyja elmosolyodott.
– Az egy nagyon szép álom lehetett.
– Nem csak álmodtam – jelentette ki a kislány határozottan.
– Rendben. De inkább bent meséljétek el, mi történt, mert a szúnyogok megesznek minket idekint.
Miközben a két lány elindult anya után a ház felé, Dorka komolyan Csenge fülébe súgta:
– Én is tündérekről álmodtam, szóval azt hiszem, nem csak álom volt. De ez legyen a mi titkunk. És holnap is lessük meg őket! 

















 
_@/"