Köszöntök Mindenkit!


Nyíri Eszter Stiga vagyok, diplomás óvónő, amatőr író.

Ezen a blogon találjátok írásaim egy részét - novellákat, gondolatokat, mini-regényeket -, megjelent műveimet és "írói" világom főbb eseményeit, történéseit.

(Használjátok a címkéket!)



Oldalt elérhetitek az alblogjaimat

(Full Moon - Twilight fanfiction, Renesmee és Jacob szerelmének varázslatos története;

Tündérmesém - Anne, egy cseppet sem hétköznapi, nyüzsgő fiatal nő meséje, aki a távoli, ködös Angliában kergeti álmait és a lehetetlennek tűnő szerelmet;

BackStage - a Sacckával közösen komponált sztori, mely egy musicaliskola mozgalmas, színes életébe enged betekintést).



Ha erre jártok és kis világom elnyeri tetszéseteket, hagyjatok nyomot magatok után!



Jó olvasást, keltsük életre a mesét!



Stigu _@/”




2013. november 10., vasárnap

"Bennem" - Haikuk



Szép őszt mindenkinek!



Most döbbentem rá, hogy elég régóta nem tettem fel semmi olvasnivalót (kicsit el vagyok havazva, pedig még nincs is itt a tél... :D ).
Szóval úgy gondoltam, hogy felteszek pár haikut, amit még nyáron írtam.


Ha tetszettek, hagyjatok pár szót magatok után!

És élvezzétek az őszi hideget, a falevelek ropogását és a meleg, fűtött szobában olvasgatást! :)









Bennem 






Múzsám, múzsám, jöjj!
Add nekem a csókot, mit
egykor ígértél.






Az élet velem:
kék-vörös naplemente
s nyári zivatar.






Elmúlt szerelmek
perzselnek sivatagot
lelkem mélyébe.






Friss papírillat
száll a nyitott könyvről fel –
ez a szerelem! 






Mindig ott az a
szivárvány a szívemben –
fogadj el most így!






















_@/"

2013. október 15., kedd

Aposztróf Kiadó pályázat - Eredményhirdetés és KÖTET RENDELÉS!



Sziasztok!


Úgy látszik, ez a mai ilyen mozgalmas, fontos nap! :)

Megvan az Aposztróf Kiadó és a Corvin Művelődési Ház közös novellapályázatának eredménye....  


Nos, bekerült az egyik novellám (az ÉVSZAKOK - még új, ismeretlen mű :) ), sőt!! Aposztróf-különdíjas lett! :))
Szóval nagy most az örömöm! :)
(Plusz Aby és Inka és Saccka 1-1 novellája is benne van, szóval "eufória"...)


Az ünnepélyes eredményhirdetésre és a kötet bemutatójára 2013. NOVEMBER 17-ÉN, VASÁRNAP 15.00 ÓRAKOR az ERZSÉBETLIGETI SZÍNHÁZban kerül sor. Én ott leszek, és szeretettel várok mindenkit, aki kíváncsi! :)



Illetve megint van lehetősége a bekerült szerzőknek olcsóbban hozzájutni a kötethez, szóval aki szeretne kedvezményesen (1500 ft/kötet) szerezni egyet, az OKTÓBER 23, SZERDÁIG jelezzen nekem valahol, és felírom, kérek neki, etc.



További szép hetet mindenkinek! :)


Stig
















_@/"

Manópörkölt hokedlival - Hangoskönyv



Sziasztok ezen a szép őszi estén! :)


No, elérkezett ez a nap is: MEGJELENT EGY ÚJABB NOVELLÁM, ezúttal HANGOSKÖNYV (novella) formájában! :)

A novella a VIHAR EGY KÁD VÍZBEN (itt olvasható), amely egy pályázatra született, és sosem hittem volna, hogy ilyen sikereket fog elérni.
Aztán pár hete megkeresett egy kedves úr, hogy szeretné a most készülő hangos antológiában megjelentetni, küldi az anyagot, hallgassam meg, és ha tetszik, engedélyezzem. Természetesen benne voltam! :)


És mostanra elkészült az egész antológia, mely a MANÓPÖRKÖLT HOKEDLIVAL címet viseli, és ITT érhető el. (Alcím: Magyar humor a sci-fi és fantasy világában)

"11 magyar szerző 13 válogatott scifi és fantasy írása, a humor jegyében. Az írások főként a Lidércfény-en és a Fantasy Portal-on találhatóak. Az összeállítással a műfaj vidámabb oldalát, egyben annak kiváló hazai képviselőit is szeretnénk bemutatni a hanganyagok kedvelőinek. (Nem csak) elmondja: Engler József."







Akinek van kedve, hallgassa meg, töltse le stb. :D (Esetleg egy kis véleményt is hagyhat...)


Hamarosan jövök még egy hírrel, addig is szép napot/estét mindenkinek! :)



Stiga



















_@/"

2013. szeptember 22., vasárnap

Szarvasokkal táncoló - 2013-as tábori novella



Kedves Mindenki!


Kicsit megkésve, de biztosan, elkészült az idei táboros novellám (az előző évi: Csillagom, csillagom), ahogy eddig minden évben a nyári tábor után. :)


Jó olvasást hozzá, és kíváncsian várom a véleményeket, ha tetszett, vagy ha nem! :)







Szarvasokkal táncoló



Hihetetlen, hogy megint eltelt egy év, megint jócskán benne jártunk a nyárban. Újabb 6 nap, 5 vészesen rövid éjszaka; immár negyedszerre. Valamiért idén egyáltalán nem töltött el izgalommal az egész, nem vártam, nem reménykedtem semmiben, maximum pár viszonylag nyugodt napban (amennyire ez lehetséges egy olyan helyen, ahol közel harminc gyerek próbálja érvényre juttatni önmagát).
Az első három nap bármiféle különös esemény nélkül telt el; annyira hétköznapi volt, hogy szinte már szürke. Aztán az éjszaka mindent megváltoztatott.
Azt a nagyon kései órát körüllengték a furcsaságok, kezdve azzal, hogy bármilyen dögletesen fáradt is voltam, az a kegyes, álmot hozó csók csak nem akart a pillámra hullani. Éberen, felpezsdült érzékekkel néztem a keskeny tetőablakon túli, izzó fénypontokkal teleszórt külön-világot, míg a hajnal első sugarai végül el nem altattak, és víziókkal teli, egyáltalán nem pihentető pár órát ajándékoztak nekem.
Álmomban a buján zöld erdőben jártam, a mohás törzsű fák között. Mélyen belélegeztem a növények élénk illatát, a csillogó vizű, vígan csobogó forrás hűs páráját. Figyelmesen hallgattam a természet ezernyi zaját: az ébredező madarak még bágyadt, álmos csacsogását, a nyüzsgő rovarok apró neszezését. Az égbe nyúló lombkoronák ezer árnyalatú levelei között felém intett a kora reggeli napfény.
Aztán egy pillanat múlva csend borult az erdőre, mintha az egész világot egyetlen gombnyomással elnémították volna. Hátborzongató, halotti csend volt ez.
Egy másodperc alatt gyorsult fel a pulzusom és ugrott az egekbe az adrenalin-szintem, miközben lopva próbáltam körbenézni, hogy mi okozhatta ezt a különös dermedtséget.
A szemem sarkában fényesen villant valami oda nem illő. Arra kaptam a fejem, és elállt a lélegzetem az alig hihető látványtól: jó pár méterre tőlem egy lány állt, kezében felajzott íj feszült. Barna, fonott hajával, sötétre cserzett bőrével, erdőszín ruhájával olyannyira beleolvadt a környezetébe, mintha legalábbis egy mitikus nimfa lenne.
A nyílvessző végén újfent megcsillant a fény, ahogy a vadász mély levegőt véve célra tartotta. A vastag törzsű fák között egy méltóságteljes szarvasbika lépdelt gyanútlanul, nem sejtve a körülötte örvénylő halál jeges jelenlétét. Könnyek szöktek a szemembe, ahogy elképzeltem a lövés után összeeső hatalmas, tehetetlen állatot.
Gondolkodás nélkül cselekedtem; csak egy apró mozdulat kellett, hogy a talpam alatt a csendet széttörve megreccsenjen egy gally, és a szarvas, fejét felkapva, elvágtasson.
A lány haragosan felém fordult, szürke szeme szinte lángolt. Íját nem engedte le: az ezüst hegyű nyílvessző egyenesen a mellkasom közepére mutatott.

Ijedten pattantam fel az ágyban, mielőtt a hegyes fém belém fúródott volna. Zavartan próbáltam beazonosítani a hang forrását, mely felébresztett, végül megtaláltam a telefonom, és elnémítottam.
Aztán vízszintesbe visszadőlve – csak még öt perc! – gondolkoztam el rajta, hogy mi a fenét keresett Katniss az erdőben… az én álmomban?!



--*-*--



A nap már magasan felettünk járt, mikor megérkeztünk a kis kilátóhoz, ahol teljes csendben kellett várnunk a „meglepetés vendégeket”.
Pár percnyi tétlenkedés és szemmeresztgetés után érezhetően megváltozott körülöttünk a hangulat: honos idegenvezetőnk halkan pisszegett és rövid-gyors pillantásokkal a messzeséget fürkészte; izgatottsága mindenkire átragadt.
– Látjátok már? – kérdezte suttogva.
Rögtön észrevettem a fák között elő-előtűnő szarvast. Hatalmas, szerteágazó agancsa fenséges-félelmetes látványt kölcsönzött neki; ahogy magasra tartott fejével felénk sétált, az első gondolatom az volt, hogy ő az erdő királya. Akkor még nem tudtam, hogy nem tévedtem sokat.
Kilépett a napfényes tisztásra, rövid, barna szőrén táncoltak a sugarak. Lassan körbejárta az elkerített területet, értelemtől csillogó, gyanakvó tekintettel végigpásztázott minket. Aztán mozdulatlanul várta, hogy a többi szarvas és a foltos fenekű gidák megérkezzenek köré.
A gyerekek izgatottan és egyre hangosabban nyilvánították ki tetszésüket vagy unalmukat, de bennem elhallgatott a világ, ahogy a szarvasbika egyenesen a szemembe tekintett, mintha köszönetet akarna mondani.


Aznap bágyadtan hullott ránk a kellemesen meleg, elzsongító délután. Egyedül szobroztam az erdőben az utolsó csapatot várva, hogy teljesítsék feladatukat az állomásomon. A falevelek zizegve búcsúztak fáiktól, a megszámlálhatatlan bogár-sereg és a többi kis élőlény gondtalanul duruzsolva végezte dolgát.
Egy kidőlt fából hasított rönkön ücsörögtem, mikor meghallottam az áhított lábdobogást, az avar hangosabb ropogását. Fel sem néztem a sportcipőm tanulmányozásából, amíg fel nem tűnt a gyerekek elmaradhatatlan csacsogásának hiánya.
Az elém táruló látványtól elakadt a lélegzetem, egyszerre hűlt meg és forrósodott fel a vérem: közvetlenül előttem, csupán pár lépésnyire az agancsos bika állt délcegen, magasra szegett fejjel. Egy elnyújtott, fennkölt pillanat után rám nézett, majd leereszkedett a murvával, levéllel borított földre.
Csodálkozva, értetlenül bámultam az egészen hihetetlen jelenést.
A szarvas hamar megunta bamba szájtátásomat, és horkantva biccentett fenséges fejével.
Óvatosan, minden mozdulatomat duplán meggondolva felemelkedtem a rönkről, közelebb léptem hozzá, és felé nyújtottam reszkető kezemet. Ő bizalmasan, rezzenetlenül megszagolta ujjaimat, fejét alájuk hajtva cirógattatta puha, selymes szőrű orrát. Felbátorodva végigsimítottam homlokán, csontos-izmos pofáján.
Újra intett fejével, hátracsapta hatalmas agancsát, én pedig félve mertem csak elgondolni, mit akarhat annyira a tudtomra hozni. Tenyeremet végighúztam hosszú nyakán, erőteljes hátán; kezem alatt megrezzent kissé nyirkos, meleg bőre. Mintha csak helyeselné kósza ötletemet, nagyot sóhajtott.
– Hát jó – mondtam ki hangosan, miközben kieresztettem az észrevétlenül bent tartott levegőt.
Félve attól, hogy talán félreértettem szándékát, vigyázva átlendítettem egyik lábamat a háta fölött, vádlim, combom az oldalához simult. Addigra valószínűleg megelégelte tétovázásomat, mert gondolkodás, óvatoskodás nélkül felállt, és elindult velem az erdő sűrűjébe.
Lassú léptei emlékeztettek a lovak járásának békés ringására, amit már olyan rég nem élvezhettem.
Nem mentünk sokat: ahogy a tanösvény eltűnt mögöttünk és körülöttünk elvadult a táj, seregnyi őzsuta és gida gyűlt körénk.
Ámuldozva lecsúsztam a vezérszarvasról. A többiek – még a kicsinyek is – félelem nélkül sétáltak, ugráltak el mellettem, egyik-másik hozzám lépett, megszaglászott, megsimogattatta magát. Szúrós, eleven illatuk az orromba kúszott, ujjam, tenyerem bőre bizsergett érintésüktől.
Pár békés, játékos perc után olyasmi történt, amitől félredobbant a szívem: az erdő ismét elnémult, a madarak félbeszakították vidám locsogásukat, még a fatörzsön tornászó hangyák is dolguk végezetlenül, dermedten vártak valamire.
Az erdő királya fejét felcsapva elbődült, megtörve ezzel a furcsán fagyott világot. A csapat szétrebbent, de ő ott maradt tehetetlen szoborként megmerevedve, védtelenül, mozdulatlanul.
A fák között felvillant a halált hordozó fémes ragyogás, megpendült a szabadon eresztett húr.
Épp csak annyi időm maradt, hogy a bika felé forduljak, mielőtt az ezüst nyílhegy a szívembe fúródott, és megölte álmom.





















_@/"

2013. szeptember 1., vasárnap

Facebookos Nyereményjáték - "Új dimenziók" kötet



Kedves Olvasók!


Talán (remélem) többen is tudjátok, hogy eléggé aktív facebookos életet élek, és az írással kapcsolatban is sok-sok gondolatot, érdekességet, eseményt megosztok a facebookos írói oldalamon (Stiga's Tales).

A hétvégén az oldalt LIKE-olók száma elérte, majd meghaladta a 100-as álomhatárt (Éljen!! :) ), ennek kapcsán már előre hirdettem egy kis játékot, aminek keretein belül egy dedikált "Új dimenziók" (Aposztróf Kiadó) novelláskötetet és 2 gyönyörűséges (Atyus készítette) könyvjelzőt lehet nyerni.





A teendő ehhez csupán annyi, hogy LIKE-olni kell a Stiga's Tales facebookos oldalát (ha még eddig nem tettétek meg), és tetszikelni a kötet és a könyvjelzők fotóját.



Sorsolni SZEPTEMBER 13-ÁN, PÉNTEKEN este fogok, addig várom a jelentkezéseket. :)




További szép szeptembert Mindenkinek! :)




















_@/"

2013. augusztus 31., szombat

"Nyár" - Haiku



Sziasztok!


Még (remélem) pár napig kitart a nyár, szóval még most gyorsan, amíg ilyen szép, napos idő van, hozok nektek pár nyári haikut. :)


Olvasgassátok őket ebben a kellemes melegben, a hűs szobában vagy a kertben, a hintaágyban jeges limonádét kortyolgatva! :) És ha tetszett (vagy ha nem), hagyjatok pár szót magatok után! :)

Élvezzétek ki ezt a szép hétvégét, mert hétfőn ISKOLAKEZDÉS!











Nyár






Vihar illatú
nyáresti levegőben
méz ízű kacaj. 






Hűs, esti szélben
kilobbanó gyertyaláng –
a fény halála.






Holdfényes éjjel –
az ablakból nézek egy
messzi világot






Lábujjaim közt
cirógató fűszálak,
édes anyaföld 






Hideg ágyamban
ébren talált a hajnal,
a vöröslő Nap.






Dalos kismadár,
visszhangozd bús énekem:
csak mi maradtunk… 

















_@/" 

2013. augusztus 25., vasárnap

"Szerelem" - Újabb haikuk



Helló Mindenki!


Telik-telik a nyár rohamléptekkel... Mindjárt itt az ősz. Én meg jól elfelejtettem, hogy van még egy pár haiku, amit szeretnék megosztani veletek. :)

Úgyhogy most pótlom mulasztásomat.


Ez az adag a júniusi "eresztés", és főleg szerelmetes gondolatokat tartalmaz. 


Sok szeretettel, tőlem, mindenkinek! :)









Szerelem 





Égi szerelmünk
soha el nem tépheti
sem idő, sem tér. 







Az vagy teljesen,
kit szeretek magamban;
s benned ott az Én. 






Ismerni véllek –
csended többet elárul,
mint szép szavaid.



I think I know you –
your silence tells me more that
your beautiful words. 







Együtt tévedjünk,
ha már erre visz az út,
el, el messzire! 






Szeretlek, és ez
mindent, mindent feledtet,
mi egykor voltam.
 















_@/" 

2013. július 27., szombat

Bosszú - novellácska



Sziasztok!


A nyári tábor előtt egy nappal gondoltam, hozok valami éppen ide illőt! :D 

Ez a kis novellácskát (igen, kicsinyítő képző, hisze az egész nem több 1 oldalnál) Craz ihlette anno, miután megkért, hogy írjak valamit a Nyakonöntött Próbagoblinra.
Akkor nem igazán volt semmi olyan ötletem, ami illet volna oda, de pár feldobott labda után ez a szösszenet született. :)


Kéretik nem komolyan venni! Ez az írás teljesen fikció, s mint olyan, csak egy egészen parányi igazságot tartalmaz! :) (Bár ki tudja, mit hoz a jövő... :D )


Jó olvasást! :)








Bosszú




A vörös hajú nő elégedetten mosolyogva figyelte a szürke fal előtt heverő csöppségeket: most épp elcsendesedtek, nem hüppögtek olyan vigasztalhatatlanul, mint ébrenlétük során. Érezte, hogy már nem bírják sokáig; az éhezés, az egész napos kényelmetlen, kényszerű ücsörgés, a szeretet teljes hiánya egyre gyengébbé tette őket.
Hamarosan bevégzi kegyetlen bosszúját! Bárhogy kutatott, egy hangyányi lelkiismeret-furdalást sem talált magában a kicsik szenvedése miatt. Megérdemlik a sorsukat! Évekig kínozták őt, törölték belé taknyukat, nyálukat, leköhögték, letüsszögték, vad táncot jártak fáradt idegein. Most visszakapják, méghozzá kamatostul. Ennyi jár neki!
Egy percig még elgyönyörködött édes álmukban, aztán felkapta a hosszú fapálcát. Erős zajt csapva ütögette a botot a hideg beton alaphoz, a falba vert szögekről lelógó, fülsértően csörgő láncokhoz. A hatás nem maradt el: az alvók felriadtak, és ijedt, éles sírásukkal felverték azokat is, akik megpróbáltak soha többé nem felkelni.
A nő félrehajtott fejjel hallgatta a méltatlankodó kórust; ez a zaj, ami régen felőrölte minden türelmét, most csilingelő égi szimfóniának tűnt. Sok kis angyal végső hangja.
– Sírjatok csak, sírjatok – motyogta, miközben szemét végigfuttatta a csemeték megviselt testén, összetört lelkén. – Most megtudjátok, milyen az, mikor egy perc nyugtotok sincs.
Újra megzörgette a pityergő lurkók felett függő vasakat. A nehéz fémek kérlelhetetlenül tartották markukban az apró csuklókat, ha az túl vékonynak bizonyult, a hófehér nyakakra simultak rá.
A mocskos padlón kacskaringós nyomokat hagyva csorgott a csípős szagú vizelet. A nő átlépte a kis csermelyeket, leguggolt foglyai elé, egészen közelről tanulmányozta fénytelen, kiüresedett pillantásukat. Vajon az ő tekintete is ilyen feneketlen ürességet tükrözött nemrég, mielőtt elkapta a kis lelenceket? Mielőtt a bosszú új fényt lehelt belé?
Az orvosok látszólag megpróbáltak segíteni rajta, úgy tettek, mintha érdekelné őket egy frusztrált, kimerült pedagógus sorsa, de valójában kiröhögték a háta mögött. Egyszer kihallgatta beszélgetésüket: magának választotta ezt a pályát; tudhatta volna, mibe vágja a fejszéjét, mi vár rá; bolond óvónő. Aki nem gúnyolta, az szánta őt. Végül elhatározta, hogy nem szedi tovább a semmit sem érő gyógyszereket, majd távozott a napsárga falú intézetből. Miután a nyugtatók, bódítók kiürültek a szervezetéből, elméje kitisztult, és rögtön tudta, mi a megoldás: hogy megnyugodhasson, elégtételt kell vennie. Jól kell lakatnia a benne élő vérszomjas szörnyeteget. Most megtorolja az őt ért sérelmeket, az éveken át tartó szófogadatlanságot, pimaszságot, semmibevételt!
A lurkók kezdtek ismét elcsendesedni; fáradtak, fogyott belőlük az élet. Lassacskán kihuny a lángjuk!
Tekintete vadul cikázott egyik kis elgyötört arcról a másikra – látni akarja a végét! A belőlük kiszökő ragyogás az ő lelkét melengeti majd tovább.
Izgatottságában nem vette észre az ajkáról alácsöppenő nyálat; az első békébe szenderülő áldozatot figyelte minden érzékével: az üveges pillantást, az élettelenné váló vonásokat a parányi arcon, a megdermedt, halotti csöndet. A folyamat beindult, a többi hamarosan követni fogja őt a nemlétbe.
A kikötözött, gombszemű plüssmackó eldőlve hevert a padlón, és rezignáltan várta, hogy társai – a nyuszik, a kutyák, a másik medve és a fekete ló – is megadják magukat a gravitáció leküzdhetetlen erejének. A súlyos vaslánc csörrenve hullott le a puha, bársonyos csuklóról.


















_@/"

2013. július 21., vasárnap

Korai zsengék - Vers-próbálkozások



Kedves Mindenki!


Néhány régi (nem, nem tinédzser-régi, azok el vannak ásva) versemet szeretném megosztani veletek, amik különböző feladatok kapcsán íródtak.

A versek sosem voltak az erősségeim, már ami a megírásukat illeti, szóval a véleményekkel csak gyengéden, ha kérhetem. :) (Viszont nagyon jól esne a visszajelzés, mert így talán végre felhagyhatnék azzal, hogy versekkel próbálkozok... :D )


Jó olvasást! :)








Másvilág


Nézem a tájat, hol lelke jár;
Hamvadó szívemből kitépném a szögeket.
Nincs semmi okom félni már:
Az élet-halál e másvilághoz szögezett.





Napfény


Szikrázó csodalény az égen,
Varázsos mesékről énekelsz
Ugyanúgy, ahogyan régen
Csakis te létezel és a szesz.

A függönyön túlról belebben –
Határtalan és édes a fény;
Lábnyomát hordozza minden tettem.
Már világos vagyok, én szegény.





Tündérmese – valóságom


Szavakat mormolok a szélbe;
Ezt teszem a hosszú napokon.
Az idő rozsdás vasekéje
Tovább kopik a patakon.

Próbálom szívemből kicibálni
A fájdalom kínzó vasszögeit –
Szeretném tiszta fehérben várni
Azt, ki talán már felém közelít.

Bámulom az ég kék-fehérét,
A tündérek röptét tanulom.
Keresem magamban az érzést –
Miért osztanám fukaron?

Elsodor messze a szerelem árja,
Nyögök szelíd-mázsás súlya alatt.
Bezárkózunk magam-szobámba,
S ott imádunk, amíg álom marad.






Szerelmem


Naptalan nap fehéren száll
Szívem hintázik, rúgkapál
Piros-meztelen szoknyámhoz ülsz
Három kézzel-lábbal elrepülsz

Pendelyem a hintában kiabál
Hajam penderül, szívem föl-le száll
Kézben kéz - neved a szerelem
A lány bennem szerelem-meztelen





















_@/"

2013. július 6., szombat

A szivárvány születése - mese



Szervusztok!


Ha ma már ilyen szivárványos nap van, akkor itt egy mese az én tollamból, hogy hogyan is születik a szivárvány.


Jó olvasást! :)










A szivárvány születése



Egy augusztusi, verőfényes délutánon két kislány játszott takaros, vidéki házikójuk udvarán. Az égető napsugár repedezetté szikkasztotta a homokos talajt, a levegő páradúsan nehezedett rájuk. De őket nem zavarta a hőség; rendületlenül etették-itatták maradék anyagokból készült, folt hátán folt babáikat.
– Lányok, hamarosan ideér a vihar! Fejezzétek be a játékot! – kiáltott ki édesanyjuk a nyári konyhából, ahol épp édes-savanyú szederszörpöt főzött télire.
A testvérpár felnézett az égre, és döbbenten figyelte, ahogy a szürke, haragos felhő a nap mellé tolakszik. Mire felkapkodták rongybabáikat, és a tornácra szaladtak, eleredt a zápor. Kövér, hűvös esőcseppek fogócskáztak egymással, hangos égzengés és fényes villámok kísérték kergetőzésüket. A száraz föld szomjasan itta magába az életet adó csapadékot.
Mikor a zivatar elcsendesedett, édesanyjuk lépett oda hozzájuk.
– Nézzétek csak! Varázslat történt! – mutatott a messzeségbe.
A szántóföldön és az erdőn túl, a zöld fűvel borított dombok fölött hétszínű szivárvány ívelt.
– Anyuka, hogyan születik a szivárvány? – kérdezte az idősebbik leány.
– Tudjátok, mikor az esőcseppek ráhullanak valamire, átveszik a színét. A rózsáktól lopnak egy kis vöröset, a katicabogártól kölcsönkérik a pöttyei közti pirosat. Eltanulják az őszibarack narancsszínű meg a vilmoskörte citromsárga mosolygását. Megízlelik a menta zöldjét, a tóban tükröződő ég kékjét. Magukba szívják a levendula édes, lila illatát. Aztán amikor a nap elhívja őket játszani, viszik magukkal a színt. Útjuk során összetalálkoznak, és megszületik a szivárvány.
A kislányok ámuldozva hallgatták édesanyjukat, majd hosszan nézték, nézegették a rózsavörös, katicapiros, barack- és körtesárga, mentazöld, égkék, levendulalila szivárványt.
Egészen addig, míg a színes esőcseppek el nem illantak. 


















_@/" 

2013. július 4., csütörtök

Gyermekkorom egy napja - Novella



Sziasztok ezen a szép nyári napon! :)


Egy újabb novellácskát hoztam nektek, amit még tavaly nyáron írtam, és (mint a címe is mutatja) egy kisgyerek egy napjáról szól.

Kíváncsian várom a véleményeteket! :)

Jó olvasást!









Gyermekkorom egy napja



Reggel simogató hang és lágy érintés ébresztett – a lüktetés, a szavak dallama régről ismerős volt: mióta csak érzem, hogy létezem, hallom ezt a puhaságot. Az érintés melengetett, még akkor is, ha bőröm hidegnek érzékelte. Ahogy a karok a mellkashoz öleltek, felém lendült téveszthetetlen illata; körülhullámzott, betakart, elöntött. Selymes csókot lehelt a hajamba, homlokomra, álom-langyos arcomra. Álmomban is így tartott magához, és én megnyugodtam benne.
Még szinte aludtam, mikor megtisztított, lecserélte ruhám. Csendessé ringatott jelenléte. Utána ebben a féléber állapotban megkaptam a reggelimet, ami halványan emlékeztetett a volt-időkre, mikor még rátapadva ettem – ami már nincs…
Együtt kiscipőt húztunk, és csak sejtettem, hová igyekszünk. De reméltem, hogy nem, hogy ma Vele maradok. A napfényes kint sétáltunk, kezünk szorosan összekapaszkodott. Én hallottam, értettem a dallamot, de nem tudtam, mit is jelent.
Ugyanazt jelentette. Pedig már annyiszor sírtam: Ne! Ne kelljen Nélküle lennem!
A legvégső percig reméltem, hogy most nem az lesz, mint múltkor: reméltem, mikor megérkeztünk, reméltem öltözés közben, reméltem, mialatt pakolászott, reméltem, ahogy szorosan ölelt. De aztán megint eltolt magától – csak egy parányit, mégis rögtön kértem: Ne! Most sem hallotta meg. Hátat fordított – a béke illata elsuhant utána –, és kikopogott a kapun. Elhagyott újra. Pedig kértem: Ne!
Az a másik… suttogott nekem, hogy visszajön, hamarosan, csak egy kis idő, hiszen megmondta. De ő nem úgy suttogott, nem azon a dallamon, nem úgy szorított magához.
Megígérte! Mindig megígérte, hogy siet, de az idő hatalmas volt, míg visszatért.
A másik bevitt a rengeteg játék közé. Az enyémek jobbak! Azok mind csodaillatúak, és nem kell odaadni senkinek. Ezek hűvösek, kopottak, folyton elveszi tőlem valaki – vagy a kicsi, vagy a nagy. Most is, mire megtetszett egy, le kellett rakni.
Asztalhoz ültettek, megetettek, pedig cseppet sem voltam éhes. Nem is ízlett, csak piszmogtam vele. Utána nem kaptam vissza a játékot, kivittek a napra. Ott aztán csuda sok dolgot nem lehetett – mire az egyiket megértettem, jött egy másik. De a fény szép volt, csillogott a homokon, a kavicsokon, a kifolyt vizeken. Nézegettem, nézegettem, miközben vártam, hívtam vissza a békémet. Mellettem dalolt a másik; a hangja megpuhult, de még így sem annyira, mint az Övé.
Mikor újra bementünk, már nagyon akartam, hogy visszatérjen. Előtte még szárazra cserélték a nedves pelust, megmosták koszos kezeimet, elém tették az íztelen ebédet. Nem szerettem! Amit Ő ad, sokkal jobb.
Aztán végre megjött. Átölelt, lágyan susogott, hogy visszahozza boldogságunk. De én csak haragudtam…
Megint sétáltunk, pedig már alig bírtam lépni magammal. Hívott a finom, pihentető sötétség.

Mire felébredtem, már megbocsátottam Neki. Az illata, a karja megölelt, a dala beterített. Jó sokat ettünk, majd a kertbe mentünk, és csak játszottunk, játszottunk, míg a fény el nem tűnt. Gondtalannak éreztem magam, mint mindig, ha együtt vagyunk.
A meleg fürdővíz elbágyasztott; ahogy letörölgetett, már nehezen maradtam ébren. Bevitt a szobámba, szorosan megölelt, rajtam hagyta illatát, majd letett a macim mellé.
Szelíd hangja elringatott, betakart… és álmomban is velem maradt.















_@/" 

2013. június 23., vasárnap

Álom-szerelem - Novella



Sziasztok!


Elérkezett Szentiván éjjele, és úgy gondoltam, hogy e jeles nap/éj alkalmából egy (számomra) különleges novellát hozok nektek.

Ez a kis iromány egy elképzelt, "álombeli" szerelemről szól, amilyet, azt hiszem, sokan érzünk. 


Fogadjátok olyan szeretettel, amilyen szeretettel én írtam! :) És ha tetszett, hagyjatok jelet magatok után













Álom-szerelem



Némán figyelte a nőt a zajos, zsibongó helyiségben. Két asztalnyira ült tőle, előtte keményre hűlt a sültkrumpli, olvadozott a túlédes vaníliás fagylalt, a széke alatt koszos kis tócsába gyűlt a csizmájáról lefolyt hólé. Még sosem látta, mégis hátborzongatóan ismerősnek tűnt. Aztán rájött: jó ideje kísértette álmaiban a törékeny alkatú, finom vonású fiatal nő. Ismerte vékony, kecses nyakát, puha vonalú állát, keskeny ajkait, formás, apró orrát, félig lehunyt pilláit, halovány szemöldökét, ragyogó vörös haját. Éjszakánként gyakran meglátogatták egymást, lelkük összecsókolózott. Végre megtalálta a testét is!

Csakhogy a nő felé sem nézett; elmerült a kezében tartott vaskos könyvben. Szemei lázasan rótták a sorokat, arca kipirult, lélegzete el-elakadt. Olykor – talán a legizgalmasabb részeknél – beharapta alsó ajkát. Láthatóan rabul ejtette olvasnivalója, olyannyira, hogy a körülötte nyüzsgő világ teljesen megszűnt létezni.

A férfi nem tudta, hogyan hívhatná fel magára a figyelmet – a nőét, azt az egyetlen egyet, amely nem csüngött rajta. Mindenki más a gyorsétteremben felismerte mostanra, az emberek izgatottan pusmogtak körülötte.

Tovább csodálta a megelevenedett álmot, ám ő pár pillanat múlva az órájára nézett, kapkodva a táskájába süllyesztette könyvét, és ebédjét hátrahagyva a kijárat felé iramodott. A férfi egy szívdobbanásnyi késéssel pattant fel az asztaltól, hogy utána lépjen, de a rajongóhad útját állta. Kiosztott pár villámgyors, erősen macskakaparásra hasonlító aláírást, elutasított egy közös fotót. Mire kiért az ajtón, a nő kámforrá vált. Hiába kutatta a környező havas utcákban, nem találta meg. Visszaszökött az álomvilágba.



*



Az elkövetkező éjszakákat ismét együtt töltötték; az eddig arctalan szerelem kiszínesült, megelevenedett, a férfi mégsem elégedhetett meg a puszta tudattal, hogy álmai, vágyai kacér hősnője létezik. Hús-vér valójában akarta, jobban, mint eddig bármikor. Az utcákon járva minden vörös hajtömeg láttán megugrott a szíve, megbámult minden nőt, aki könyvet tartott a kezében. De egyik sem ő volt.

Megszállottként kutatta, sikertelenül, egyre elkeseredettebben. Esténként csalódottan pihentette le testét a túl nagy, túl hideg ágyban, hogy a másik lélek, mely éjjelente mellé feküdt, reggelre belécsókolja a remény lángját. Ábrándként szerették egymást, mélyen, megérinthetetlenül. Ám az érzés így is nőtt, terebélyesedett benne napról napra, álomról álomra.

Közben észrevétlenül kitavaszodott, rügyet bontott a világ, a levegőben dúsan illatozott az ébredező élet. Már nem gondolt annyit a nőre – csupán este, mikor a párnára hajtotta fejét, reggel, ahogy az édes éjtől kábultan felnyitotta szemét, és napközben, ha könyv került a kezébe, vagy ha a szellő megsimogatta az arcát, vagy ha a lány jól ismert színeit látta, vagy ha… Rabul ejtette ez a szívére bűvölt, titkos igézet, amitől nem szabadulhatott.

Végül egy verőfényes keddi napon újra rátalált, sosem gondolt egyszerűséggel.

Hazafelé sétált egy interjúval egybekötött fotózásról, és az egyik utcasarkon befordulva valami kemény ütközött a mellkasának, hasfalának. Keze önkéntelenül mozdult, miközben lenézett támadójára.

– Bocsánat – habogták mindketten.

A nő felnézett áldozatára, akit majdnem feldöntött figyelmetlenségében, hisz olvasás és nyitott szemmel álmodás közben szinte lehetetlen figyelni a szembeforgalomra.

Csak bámulták egymást egy végtelennek tetsző percig. A férfi az agyába, szívébe véste a napsütötte vörös haj, a békés nyári ég színű szemek, a barackvirágszín ajkak látványát.

A nő az első döbbenet elmúltával felfigyelt a kettejük közt vibráló, vérpezsdítő feszültségre, a felé irányuló, csodálattal telt pillantásra, a hátára, vállára simuló kezek ruhán keresztül is érezhető, meghitten ismerős melegségére. Lassacskán a hangját is meglelte.

– Jól megvárattál! – mondta játékos sértődöttséggel.

– Mindenhol kerestelek – magyarázkodott a férfi.

– Most megvagyok.

A nagyon is igaz kijelentés után egyszerre ragyogott fel arcukon a bizonyosság mosolya. 





















_@/"

2013. június 22., szombat

"Zivatar" - Haikuk



Kedves Mindenki!


Az utolsó adag haikut hozom (egy darabig), ezúttal "Zivatar" témakörben (bár itt az eső és a lehűlés csak nem akar megérkezni...)


Ha valamelyik elnyerte a tetszéseteket (vagy ha nagyon nem), hagyjatok pár sort magatok után! :)

Jó olvasást!







Zivatar 





Lágy esőcseppek
koppannak áldott Szépen;
lemosni bűnét






Ki villámot néz,
ha máshová is tekint,
fényességet lát.






Zengő égi dal:
bősz hangja egy istennek
messzi magasból






Fűszálak közt bújt
észrevétlen életek –
benne Mindenség






Vöröslő pipacs,
mint vérző tanúja a
májusi napnak
















_@/"