Szervusztok!
Ha ma már ilyen szivárványos nap van, akkor itt egy mese az én tollamból, hogy hogyan is születik a szivárvány.
Jó olvasást! :)
A
szivárvány születése
Egy augusztusi,
verőfényes délutánon két kislány játszott takaros, vidéki házikójuk udvarán. Az
égető napsugár repedezetté szikkasztotta a homokos talajt, a levegő páradúsan
nehezedett rájuk. De őket nem zavarta a hőség; rendületlenül etették-itatták
maradék anyagokból készült, folt hátán folt babáikat.
– Lányok,
hamarosan ideér a vihar! Fejezzétek be a játékot! – kiáltott ki édesanyjuk a
nyári konyhából, ahol épp édes-savanyú szederszörpöt főzött télire.
A testvérpár
felnézett az égre, és döbbenten figyelte, ahogy a szürke, haragos felhő a nap
mellé tolakszik. Mire felkapkodták rongybabáikat, és a tornácra szaladtak,
eleredt a zápor. Kövér, hűvös esőcseppek fogócskáztak egymással, hangos égzengés
és fényes villámok kísérték kergetőzésüket. A száraz föld szomjasan itta magába
az életet adó csapadékot.
Mikor a
zivatar elcsendesedett, édesanyjuk lépett oda hozzájuk.
– Nézzétek
csak! Varázslat történt! – mutatott a messzeségbe.
A szántóföldön
és az erdőn túl, a zöld fűvel borított dombok fölött hétszínű szivárvány ívelt.
– Anyuka,
hogyan születik a szivárvány? – kérdezte az idősebbik leány.
– Tudjátok,
mikor az esőcseppek ráhullanak valamire, átveszik a színét. A rózsáktól lopnak egy
kis vöröset, a katicabogártól kölcsönkérik a pöttyei közti pirosat. Eltanulják
az őszibarack narancsszínű meg a vilmoskörte citromsárga mosolygását. Megízlelik
a menta zöldjét, a tóban tükröződő ég kékjét. Magukba szívják a levendula édes,
lila illatát. Aztán amikor a nap elhívja őket játszani, viszik magukkal a
színt. Útjuk során összetalálkoznak, és megszületik a szivárvány.
A kislányok
ámuldozva hallgatták édesanyjukat, majd hosszan nézték, nézegették a
rózsavörös, katicapiros, barack- és körtesárga, mentazöld, égkék, levendulalila
szivárványt.
Egészen addig,
míg a színes esőcseppek el nem illantak.
_@/"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése