Sziasztok!
Nem felejtettem ám el az ígéretet, úgyhogy jön egy új (igazából elég régi) novella, amit még nem sokan olvastak (csak a nagyon bennfentesek).
Kicsit lírai, kicsit önvallomás.... egy írónő mindennapjai. :)
Jó olvasást hozzá!
Nyíri
Eszter: Az utolsó kitett pont után
Az írónő elégedetten szemlélte azt az utolsó kitett pontot. A mű
elkészült és tökéletes, a csoda megszületett.
A telerótt lapokat suhogtatva megkereste az első oldalt. Nekiállt
újraolvasni – olybá tűnt – élete főművét.
A tizedik mondat környékén már érezte, hogy tévedett. Színtelennek,
sótlannak találta a történetet, a semmitmondó leírások nem mutatták azt a pazar
képet, amit ő látott belül.
Türelmetlenül előkapta a fekete tollat, és új szavakat, mondatokat rajzolt
a kék tintacsíkok, -pöttyök mellé. Átjavította a nem elég jó részeket, a
hatalmas, sárga-kék szótárt segítségül hívva cserélgetett, kihúzott, betoldott.
Az utolsó mondatot is kipofozgatta, majd rögtön nyúlt az elsőért.
Félve kezdte ismét olvasni a viszonylag jól sikerült novellát.
Ahogy a végére ért, könnyek szöktek a szemébe. Nem tetszett neki, már-már
utálta az egészet, az összes leírt betűt. A lelki szemei előtt oly’ intenzív
jelenetek papíron halovány, unalmas badarságoknak tűntek; a tomboló érzelmek
fekete-fehérré válva eltompultak.
Bizonytalanul húzta ki a piros tollat a bőrtokból, aztán nagyokat sóhajtva,
egyre elkeseredettebben kereste a jobb, szebb, festőibb kifejezéseket,
újraforrósította a lanyhult érzéseket. A meséjében egymásra talált
szerelmeseket szétválasztotta, majd a vörös sorokat vastagon áthúzva, eltörölte
keserű sorsukat. Legalább ők legyenek boldogok!
Kétségbeesetten igyekezett rátalálni az apró hibákra, melyek hatalmas
csalódássá tették a remeknek ígérkezett művet.
Hosszan elnyúló finomítgatás után végül letette íróeszközét, megszemlélte
a színes, keszekusza, nehezen kiböngészhető sorokat. Rettegve tért vissza az
elejéhez; csak titkon merte remélni, hogy most végre elnyeri tetszését az
iromány.
Kezdetben izgatottan bogozgatta a sorokat, aztán lelassult, mondatról
mondatra egyre csüggedtebbé vált. Mire elért az utolsó kitett ponthoz, a
szomorúság kiégette belőle az indulatokat.
Rezignáltan összegyűrte a megviselt lapokat, és ügyetlenül a teli papírkosár
mellé hajította a kupacot. Homlokát a tenyerébe hajtva, mélabúsan könyvelte el
magában, hogy van még mit tanulnia.
_@/"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése