Köszöntök Mindenkit!


Nyíri Eszter Stiga vagyok, diplomás óvónő, amatőr író.

Ezen a blogon találjátok írásaim egy részét - novellákat, gondolatokat, mini-regényeket -, megjelent műveimet és "írói" világom főbb eseményeit, történéseit.

(Használjátok a címkéket!)



Oldalt elérhetitek az alblogjaimat

(Full Moon - Twilight fanfiction, Renesmee és Jacob szerelmének varázslatos története;

Tündérmesém - Anne, egy cseppet sem hétköznapi, nyüzsgő fiatal nő meséje, aki a távoli, ködös Angliában kergeti álmait és a lehetetlennek tűnő szerelmet;

BackStage - a Sacckával közösen komponált sztori, mely egy musicaliskola mozgalmas, színes életébe enged betekintést).



Ha erre jártok és kis világom elnyeri tetszéseteket, hagyjatok nyomot magatok után!



Jó olvasást, keltsük életre a mesét!



Stigu _@/”




2011. október 20., csütörtök

Aposztróf eredmény! NOVELLA - A halál és a lányka



Sziasztok!


Nos, a mai nap folyamán felkerült az őszi novellapályázat eredménye az Aposztróf Kiadó honlapjára.

És igen, az egyik novellám, cím szerint a Vágta bekerült a kötetbe! :)) A könyvbemutató 2011. november 19-én lesz a Corvin Művelődési Házban, de a részletekről külön írok majd, ha kiírják.

(Aby is benne van, két novellával, különdíjjal! :) Gratu neki itt is!)


Ennek örömére most jöjjön egy nem bekerült novella, amit egy balett-előadás ihletett. :) A novella nagyon sok idő alatt született meg, elég sokáig halogattam, de azért még így is közel áll hozzám, főleg az egyik szereplő miatt. :)


Jó olvasást hozzá, és várom a véleményeteket! :)


Ui.: Az előző bejegyzésben olvashatjátok az első "Gondolatot" tőlem.

És még mindig várom az érdeklődőket az írásaimmal kapcsolatos facebookos profilon: Stiga's Tales 









Nyíri Eszter: A halál és a lányka




Myriam mosolyogva nézett bele Chistoph ragyogó zöld szemeibe, mielőtt a férfi hozzá hajolt és megcsókolta. Különös, ritkán tapasztalt érzés öntötte el: boldog volt. Nem maradéktalanul, nem mindent felemésztőn, de a régóta érzett közönyös semmihez képest mindenképpen haladásnak lehetett elkönyvelni ezt a gyomorremegtető kis kellemes meghittséget. Chris ajka puha és langyos volt, a csók mégis erőteljesnek, határozottnak tűnt neki. Felmelegítette belülről.
Mikor elváltak, gyengéd pillantással kémlelte újra a szép, enyhén mandulavágású szemeket.
– Köszönöm ezt a csodás estét, Myriam – súgta neki a férfi. – Megismételjük máskor is?
– Szeretném – lehelte meghatottan, s közben halvány pír futotta el az arcát.
A távolból felhangzott az érkező metró sivító hangja; eljött a búcsú ideje. Christoph rövid csókot adott neki, majd finoman megszorította vékony kezét.
– Biztos, ne kísérjelek el? – kérdezte mosollyal a szája szegletében.
– Biztos – bólintott a nő. – Ezalatt a két megálló alatt nem történhet velem semmi.
A szerelvény beérkezett a megállóba, és lassan lefékezett. Most Myriam hajolt oda hozzá, hogy összeérintse ajkaikat.
– Jó éjszakát! Majd hívlak – köszönt el a férfi.
– Neked is! – bólintott, aztán belépett a néptelen kocsiba.
Figyelték egymást, míg az ajtó becsukódott és a metró elindult.
Mikor már egyáltalán nem látta Chris magas alakjának körvonalait, levetette magát az egyik padra, és mosolyogva hátrahajtotta a fejét. Hihetetlennek tűnt számára, hogy egy egyszerű férfi ennyire megváltoztathatja az életét, ráadásul ilyen rövid idő alatt. Ez még csak a második találkozójuk volt, de hosszú ideje most először úgy érezte, hogy szeretné a folytatást. El tudná képzelni a jövőjét Christoph-fal.
A boldogság kiáradt teste és lelke egészébe, mintha a szíve pumpálná szét az ereibe az érzést, hogy minden porcikájába eljusson.
Viszont a mérhetetlen öröm mellé odafészkelte magát a félelem is: túlságosan sebezhetővé tette ez a kapcsolat. Mélyen megsérülhet, ha a boldogság szivárványszínű szappanbuboréka kipukkad. Nem volt benne biztos, hogy megéri kockáztatni. Érdemes-e az ideig-óráig tartó mámorért feláldozni a lelki békéjét? Heges, sokat sérült szíve jól ismerte már a szenvedés különböző árnyalatait, és sejtette, ha rosszul végződik ez az éppen virágot bontó románc, szíve nem fogja tovább bírni; elvérzik.
De a szikra már tüzet gyújtott benne, és a lángok szép lassan felégették félelme ébenfa hídját. Ha akarna, már akkor sem fordulhatna vissza. De nem is akart menekülni igazán; a férfi örömszínűvé varázsolt körülötte mindent. A csókja túl édes volt, az érintése túlságosan megbizsergette sejtjeit.
A metró zökkenve fékezett, és Myriam csodálkozva döbbent rá, hogy le kell szállnia. Úgy látszik, olyan mélyen elgondolkozott, hogy nem vette észre a köztes megállót. Sietősen kipattant a mocskos szerelvényből, és elindult a lépcső felé. Az ajtók döngve csapódtak össze.
Miután az összekapcsolt kocsik eldübörögtek a távolba, már csak Myriam lapos talpú cipőinek alig hallható koppanása törte meg a csendet.
Az emlékezetéből ismét felszökött Christoph telt ajkainak lágy íze, a villanó, zöld szemek felkavaró látványa, amitől szíve furcsa, szabálytalan ritmusba lendült. Ez lenne a mindent elsöprő szerelem, ami ellen tehetetlen az ember? Vagy csak egy erős fizikai-kémiai vágyakozás, amit kiismerhetetlen hormonjaik gerjesztenek? Egyik lehetőség sem tűnt kevésbé veszélyesnek a másiknál.
A sötét, késő nyári égbolton milliónyi csillag hunyorgott szikrázva – már amennyit látott belőlük a peron felett elterpeszkedő beton tetőtől –, a sápadtsárga hold még majdnem egészként mosolygott le rá.
Gondolatai kusza kavalkádja közepette későn vette észre az utolsó, óriási oszlop mögül kilépő magas férfit, így már nem tudta elkerülni az ütközést. A vállát ért ütés tompa kellemetlenségét szinte meg sem érezte a hasába maró éles fájdalom mellett. Az elmocskolódott ruhájú férfi a következő pillanatban kitépte belőle a vértől maszatos pengét, kicibálta kezéből a műbőr kistáskát és elrohant.
Myriam reszketve figyelte a rekeszizmából szüntelenül ömlő, sötétpiros vért. Miközben a koszos gránitoszlop tövébe hanyatlott, egy röpke másodperc erejéig végigfutott rajta az ironikus gondolat, hogy pár dollár és egy régi, alig használható mobiltelefon miatt kell meghalnia. Aztán a torkán feltóduló folyadék meleg, fémes íze rögtön elfeledtette vele az öngúnyt. Öklendezve próbált megszabadulni a nyelőcsövében, szájában felgyülemlett vértől, de próbálkozása hasztalannak tűnt; a vörös folyam feltartóztathatatlanul áradt belőle.
Küszködése közepette mégis észrevette a mellé guggoló sötét, szinte árnynak tetsző alakot. Felcsillant előtte a remény ócska szikrája, majd abban a pillanatban, ahogy belenézett az idegen éjfekete, hűvös szemébe, el is illant. Abban a tekintetben a múlhatatlan üresség lakozott csak.
– Miért pont most? – kérdezte remegő hangon. Látását sós könnyek homályosították, mégis kitartóan figyelte a túlvilágian fehér, vonások nélküli, mégis gyönyörű arcot.
– Most érkezett el az ideje – felelte a másik nyugodt, karcos hangon, mely megsebezte a nő szívét.
Myriamben felhorgadt a düh, pedig azt hitte, az elmúlás végső fájdalmán kívül mást már nem fog érezni.
– Annyiszor hívtalak, de nem jöttél! Most nem kelle… – Haragos szavait újabb vérző köhögés tépte szét.
– Nem ti választotok… Soha – súgta békés, magyarázó hangsúllyal.
Myriam beletörődve nézett fel a csillagokkal pettyes égre – mostanra már cseppet sem izgatta épp csak megtalált, máris elvesztett boldogsága –, aztán vissza a halálát vágyó idegenre. A tekintete sötétebb volt a jéggé dermedt éjszakánál, nem ragyogta be a távoli égitestek pislákoló fénye – vastag fellegekkel takart mennybolt, mely egyre csak hívogatta, hogy vesszen bele.
A hasába, tüdejébe nyilalló fájdalom csillapodott, majd teljesen megszűnt, szájában nem érezte már a kellemetlen, fémes ízt.
Békés és halk lett a világ.
A rejtélyes alak fölé hajolt, és ő elmerült a mindent elöntő végtelenben.









_@/"

4 megjegyzés:

  1. Szia Stigu!

    Itt is szeretnék még egyszer gratulálni, nagyon örülök, hogy bekerült a Vágta a novellás kötetbe, az volt a kedvencem. :) Rád is nagyon büszke vagyok és hiszek a tehetségedben! :D Már ürítem a polcot, Abynek is írtam, hogy természetesen kérek a kötetből.

    A halál és a lányka:

    Ezt már elküldtem Neked, de ide is leírom.
    Ez egy szomorú, komoly novella lett, találkozás a halállal, de nagyon jól sikerült. :)
    Tényleg így van, hogy nem mi választjuk meg az időt amikor menni kell, hanem sajnos ahogy elrendeltetett. :D Nagyon jó lett, sajnáltam Myriam-et, hogy pont akkor érte a végzetes támadás, amikor kezdett boldog lenni az élete. Remekül leírtad a metro koszos, üres peronját, olyan félelemkeltő. Szokásos remek fogalmazás, ügyes vagy. :D

    Puszi: Judit

    VálaszTörlés
  2. Szia Judit!

    Köszi, hogy itt is írtál, annak ellenére, hogy egyszer már megkapta a véleményed. :)

    Oksa, akkor természetesen kapsz a kötetből. Részleteket még nem küldtek, de biztos lesz megint kedvezményes lehetőség.

    Én hiszem, hogy az életünket irányító erők néha nagyon ironikusak bírnak lenni, és a halál kegyetlenül bír időzíteni. :)
    Ebben a novellában nagyon próbáltam figyelni a leírásokban (amúgy mindháromban nagy hangsúlyt helyeztem most a tájakra, ilyesmikre), igyekeztem pótolni ezen hiányosságomat, hogy végre megszokjam, hogy leírni is kell. :)

    Örülök, hogy tetszett. :)

    Pusz: Stigu _@/"

    VálaszTörlés
  3. Szia, Cica!

    Ide még nem írtam!? Úgy látszik, ez elmaradt. Sebaj, most pótolom. ;) Köszönöm, hogy megemlítettél, és én is gratulálok neked! :)
    Nekem ez a novellád is nagyon tetszett, de talán majd egy következő pályázatkor ez is megjelenik. :)
    A kedvenc részem: "– Most érkezett el az ideje – felelte a másik nyugodt, karcos hangon, mely megsebezte a nő szívét. " Meg is borzongtam tőle. A történet pedig igazán tanulságos. :)

    Pussz:
    Aby <(@ˇvˇ@)>

    VálaszTörlés
  4. Szia!

    Igen, ez eddig elmaradt. :D
    Én is szeretem ezt a novellát, de persze a végére megint nem teljesen az lett belőle, amit a legelején szerettem volna. :S

    Talán majd egy saját novelláskötetbe... :D

    Köszönöm, hogy írtál. Pusz: Stig _@/"

    VálaszTörlés