Köszöntök Mindenkit!


Nyíri Eszter Stiga vagyok, diplomás óvónő, amatőr író.

Ezen a blogon találjátok írásaim egy részét - novellákat, gondolatokat, mini-regényeket -, megjelent műveimet és "írói" világom főbb eseményeit, történéseit.

(Használjátok a címkéket!)



Oldalt elérhetitek az alblogjaimat

(Full Moon - Twilight fanfiction, Renesmee és Jacob szerelmének varázslatos története;

Tündérmesém - Anne, egy cseppet sem hétköznapi, nyüzsgő fiatal nő meséje, aki a távoli, ködös Angliában kergeti álmait és a lehetetlennek tűnő szerelmet;

BackStage - a Sacckával közösen komponált sztori, mely egy musicaliskola mozgalmas, színes életébe enged betekintést).



Ha erre jártok és kis világom elnyeri tetszéseteket, hagyjatok nyomot magatok után!



Jó olvasást, keltsük életre a mesét!



Stigu _@/”




2011. december 25., vasárnap

BOLDOG KARIT! - Új Dimenziók novella: VÁGTA



Sziasztok!


Kicsit megkésve, de legalább bejegyzés formájában: BOLDOG KARÁCSONYT MINDENKINEK! :)

Ajándék gyanánt hozom nektek az Aposztróf Kiadó Új Dimenziók című antológiájában szereplő novellámat, a Vágtát.

Ha valaki kíváncsi lenne rá nyomtatva is, a kötet megrendelhető a kiadó honlapján, ITT. :)


Még egyszer nagyon boldog Karácsonyt kívánok minden kedves olvasómnak! :)









Vágta



Boglárka csendes örömmel a szívében sietett a lovarda óriási kapuja felé, melynek egyik szárnya ütközésig tárva volt a látogatók és a dolgozók előtt. Már alig várta, hogy találkozzon boldogsága négylábú tárgyával.
A hatalmas birtokon nyüzsgött az élet: a karámokban fiatal oktatók vezették futószáron a pompás lovakat, melyek hátán jókedvű, izgatott gyerekek ültek, a távolban a gondnok gereblyézte össze a fákról lehullott sárga, vörös leveleket, a lovászok szorgosan végezték mindennapi dolgukat. Orrába bekúszott a szalma és a frissen vágott fű illata.
Miközben a fehérre meszelt, egyszintes épület felé tartott, visszaemlékezett arra a varázslatos napra, mikor először találkozott Milkával.
Kora nyár volt, a levegő gazdagon illatozott, a méhek vidáman döngicséltek körülötte. Ennek ellenére, vagy tán épp ezért, ő szomorúbb volt, mint valaha. Szíve vérzett, fájt a visszautasítástól, amit alig pár órája kellett átélnie; kiderült, hogy osztálytársa nem táplálja iránta azokat az érzelmeket, melyeket ő látni vélt. A fiú nem nevette ki, de nem is biztatta, hogy valaha is szerelmes lesz belé. Úgyhogy most millió darabkára tört labilis kis belső világa – ennek a tetején ücsörgött ő magányosan.
Hátát a fakerítésnek vetve figyelte a természetet, mikor az óriási állat mögé lépett és orrával finoman megbökte a vállát. Ijedten fordult hátra, és szembetalálta magát a ló hatalmas, barna tekintetével, amely feltűnően hasonlított a sajátjára. A paripa rezzenéstelenül figyelte őt, majd megszaglászta a simára csiszolt lécen nyugvó kezét. Bogi bátortalanul nyúlt a barna, selymes szőrrel borított homlok felé, és óvatosan átsimította a fehér foltot, ami megtörte egybefüggő színezetét. Ezzel elkezdődött máig tartó barátságuk.

Hamarosan elért az istálló tágas ajtajához, és belépett a szellős, napfényes épületbe. Odabent izgatottan horkantott egy ló; Bogi egyenesen hozzá sietett. A szépséges, sárga telivér a bokszból kikukkantva várta lovasát, türelmetlenségében a földhöz csapta egyik patáját. Mikor végre elért hozzá, igyekezett kiengesztelni: meglapogatta testmeleg, puha nyakát, közben másik kezével már a táskájában kutatott, és nyomban meg is találta az elrejtett meglepetést.
– Nézd csak, mit hoztam neked, Milka! A kedvenced – susogta a fülébe. Elővette a csillogó zöldalmát, és a ló elé tartotta, aki gyorsan, gondolkodás nélkül nyelte el az ízletes csemegét. A ragadós lé habozva folyt ki a száján.
A nő már készült elreteszelni az állás fa-fém ajtaját, mikor valaki az orra alá dugott egy világos, szőttes kötőféket.
– Nehéz lesz e nélkül – szólt rá a mellé lépő férfi.
– Kösz, Gergő! Nélküled elvesznék – vette el nevetve a szerszámot, majd besétált a lóhoz.
– Előkészítsem neked? – kérdezte a fiatal lovász kedvesen, miközben zöld szemei éhesen tapadtak a nőre. Végigfuttatta pillantását fényesen ragyogó csizmáján, izmos combjára feszülő lovaglónadrágján, sötétzöld, pántos felsőjén, és ismét felborult a lélegzete, mint mindig, mikor meglátta.
– Nem, szeretném én magam felnyergelni a lovam – rázta tagadón a fejét, majd sokatmondóan a férfire nézett.
– A lovad? – kérdezett rá Gergő felhúzott szemöldökkel.
– Igen. – A nő mosolya kiszélesedett. – Megvettem.
Régóta dédelgetett álma volt, hogy Milka az övé legyen, ne csak a ló, akit szinte minden szabadidejében meglátogat és megfuttat. Hosszú ideje gyűjtögetett, hogy egy nap megalkudhasson a kezesbárány angol telivérre. Ma elérkezett az a nap.
– Gratulálok, lótulajdonos lettél – nyújtotta felé jobb kezét a férfi. Boglárka hagyta, hogy tenyerük finoman összeérjen, majd némán élvezte a kézfejét csókoló ajkak meleg, puha érintését. A gyomrában apró pillangók születtek, amik izgágán ünnepelték saját létezésüket.
– Végre hivatalosan is összetartozunk – sóhajtotta boldogságtól elhalkuló hangon, miközben visszakérte kezét, és elkezdte kivezetni a kancát a bokszból.
– Mi mikor fogunk hivatalosan összetartozni? – A kérdés megtorpanásra késztette a nőt. Belenézett a csintalanul villanó szemekbe, majd váratlanul Gergő erős karjaiba vetette magát.
– Ez csakis tőled függ – válaszolta nevetve.
A férfi lehajolt hozzá, és összeforrasztotta mosolygós ajkaikat. A csók nem tartott sokáig, ugyanis Milka megelégelte enyelgésüket, és a fejét közéjük dugva szétválasztotta őket.
– Megyünk már, öreglány – paskolta meg a türelmetlen ló oldalát. – Később találkozunk! – köszönt el élete emberi párjától.
Kivezette a paripát az istálló előtti területre, ahol kikötötte a direkt ezt a célt szolgáló farúdhoz. Komótosan látott hozzá az állat lecsutakolásához. Míg a vakaróval igyekezett eltávolítani a szőrére rakódott port, visszagondolt az együtt töltött tengernyi időre.
A megismerkedésük utáni hetekben megpróbálta elfelejteni őt, de rá kellett jönnie, hogy nem fog sikerülni. Szinte folyton arra gondolt, milyen szép, békés perceket köszönhet neki, és milyen jó lenne felülni a hátára. Kisebb korában lovagolt néhányszor a vidéki búcsúkban, de az emlék már fakó volt. Végül meggyőzte a szüleit, hogy vigyék el az osztálykirándulás helyszínére. Kiderült, hogy a lovardában oktatás is folyik, így hát nem volt más dolga, mint hogy kikönyörögje a nem éppen olcsó órákat. Milka hátán hamar megtanulta az alapokat, és rövidesen elválaszthatatlanok lettek. Aztán a következő évben megegyeztek a tulajdonossal, hogy ezentúl ő fogja átmozgatni, ha épp nincs „használatban”.

Miután az egész testéről levakarta a koszt, kezébe vette a szőrkefét, hogy eltávolítsa róla a fellazított homokot. Milka türelmesen, jókedvűen várta, hogy gazdája letisztogassa, fényes szőrén táncot jártak a napsugarak. Aztán Bogi a fésűért nyúlt, és aprólékos munkával nekiállt kibogozni összegubancolódott, barna sörényét.
Két évvel ezelőtt végképp megváltozott az élete, és ezt is a telivér kancának köszönheti. Azon a nyáron új lovászfiú érkezett a tanyára, aki az első pillanattól fogva megdobogtatta a szívét. Gergő mindig kedves volt, mindig mosolygott és segített a hozzá forduló lovasoknak. Ha több órás terepen járatás után hulla fáradtan tért vissza, lecsutakolta helyette Milkát, aki szintén imádta őt. De nem csak ezért szerette – a férfi megértette, elfogadta a lovak iránti vonzódását, tekintve, hogy ő is végtelenül tisztelte ezeket a pompás állatokat. Tökéletes lelki társa volt.

Lassan elkészültek az útra; még kitisztította a patáit, aztán a fekete angol nyeregért nyúlt, amit Gergő már kihozott neki. Szakszerűen feltette rá, majd levette a kötőféket, szájába adta a zablát, és becsatolta, megigazította a szíjakat. Megsimította a különös alakú virágot a homlokán, ami leginkább egy égre mutató, vastag kacsacsőrre emlékeztette. Hátradobta hosszú, barna hajfonatát, fejére nyomta és becsatolta a kobakot. Utána ruganyos mozdulattal felült a hozzá képest hatalmas állat hátára.
– Indulunk – figyelmeztette halkan Milkát, aztán csettintett a nyelvével, és sarkát finoman az oldalához nyomta. A ló engedelmesen mozdult vele.
Lassan lépkedtek a hátsó kapuhoz, ami napközben mindig nyitva állt az erdő felé. Amint kiértek a szabadba, könnyűügetésbe kezdtek. Bogi pár pillanat alatt megtalálta a megfelelő ritmust, ahogy mindkettejüknek a legkényelmesebb. Némán élvezték a tökéletes összeolvadást, mintha a nyereg nem is lenne köztük, hanem egyetlen, egybeforrt lény lennének. A nap átsütött a fák magas lombkoronáján, elszórt fényfoltokat hozva létre, amitől az erdő egy egészen mesebeli hellyé változott.
Nem sokkal később, mikor érezte, hogy már mindketten átmelegedtek, vágtába ugratott. A mellettük elsuhanó rengeteg ezernyi színe összemosódott a szeme előtt, miközben átadta magát a felszabadult szárnyalásnak. 










_@/"

6 megjegyzés:

  1. Mindenből egy kevés, s együtt mégis jóllaksz tőle, köszönöm!

    VálaszTörlés
  2. Szia Stigum!

    Ez lett az egyik kedvenc novellám, nagyon – nagyon tetszik. :) Üde, vidám hangulata van, jókedvem lett tőle. Nagyon gyönyörűek a tájleírások. Látszik, hogy rengeteg munkád lehet benne, teljesen hiteles amit a lovakról és lovaglásról leírtál. Kedvenc részem: „A csók nem tartott sokáig, ugyanis Milka megelégelte enyelgésüket, és a fejét közéjük dugva szétválasztotta őket.” Ez nagyon aranyos lett. :D Nagyon szeretem a fogalmazásodat, büszke vagyok Rád, méltó helye van a kötetben!
    Puszi: Judit

    VálaszTörlés
  3. Sziasztok!

    Köszönöm, hogy írtatok. :) Igen, kivételesen ez egy pozitív, életvidám novella lett. Anyukám meg is jegyezte, hogy ez a kedvence, mert ebben senkit nem ölök meg. :)
    Igyekeztem mindent egyensúlyban tartani, azt hiszem, ebben sikerült a legjobban.
    És ezzel egy kis emléket is állítottam lovaglós múltam előtt. :)

    Puszi nektek: Stigu _@/"

    VálaszTörlés
  4. Köszi a meglepetést, jó volt olvasni, főleg mert én is nagyon szeretem a lovakat :)

    VálaszTörlés
  5. nekem is tetszik, szépnek szép, csak olyan érzésem van, hogy véget ér a történet, mielött történne valami

    vagy csak bízzuk az olvasóra?

    VálaszTörlés
  6. Sziasztok!

    Először is: köszönöm, hogy véleményeztetek. :)

    A lovak nekem is egy régi imádat, sajnos ma már se időm, se (főleg) pénzem egy ilyen drága sportra, de attól az imádat megmaradt. :)

    Pingwin! Itt nem is nagyon az volt a lényeg, hogy történejen valami. Egy hangultot, egy kis(ebb) eseményt akartam csak megfogni.
    Én nem szeretek kész, szájbarágott ételeket kínálni az olvasóknak, szeretem, ha gondolkozni kell (ha (el)gondolkodtatok, ha a sztori megmozgatja a fantáziát, esetleg továbbgondolja, hogy mi is lehetne). Ehhez szokj hozzá, mert elég sok olyan novellám van, ami "befejezetlen", ahol az olvasónak kell a végső következtetést levonnia (pl. Tévelygő vesszők - az végképp ilyen).

    Köszönöm, hogy írtatok!
    Boldog Új Évet!

    Stigu _@/"

    VálaszTörlés