Köszöntök Mindenkit!


Nyíri Eszter Stiga vagyok, diplomás óvónő, amatőr író.

Ezen a blogon találjátok írásaim egy részét - novellákat, gondolatokat, mini-regényeket -, megjelent műveimet és "írói" világom főbb eseményeit, történéseit.

(Használjátok a címkéket!)



Oldalt elérhetitek az alblogjaimat

(Full Moon - Twilight fanfiction, Renesmee és Jacob szerelmének varázslatos története;

Tündérmesém - Anne, egy cseppet sem hétköznapi, nyüzsgő fiatal nő meséje, aki a távoli, ködös Angliában kergeti álmait és a lehetetlennek tűnő szerelmet;

BackStage - a Sacckával közösen komponált sztori, mely egy musicaliskola mozgalmas, színes életébe enged betekintést).



Ha erre jártok és kis világom elnyeri tetszéseteket, hagyjatok nyomot magatok után!



Jó olvasást, keltsük életre a mesét!



Stigu _@/”




2010. július 12., hétfő

Novellák - A szeretet ereje

Sziasztok!

Meghoztam a beígért két novellát. Mind a kettő Twilight-tól független írás, a saját őrült agyam szüleménye :D

Ha van időtök, nagyon örülnék, ha komiznátok hozzá. Egyrészt azért, mert nem nagyon szoktam novellákat írogatni, de lehet, hogy rá fogok szokni, másrészt így talán visszajön egy kicsit az írói kedvem, ami most nagyon meg van csappanva... nem panaszkodás, vagy rémisztgetésképpen, de a hétvégén ott tartottam, hogy törlöm az összes blogom és történetem... aztán szerencsére kicsit helyre rázódtam, de még eléggé labilisnak érzem magam.

Ez az első novella a szeretetről, és az emberiségbe vetett hitről szól. Kissé vallásos jellegű, remélem, hogy senkit nem fogok megsérteni vele. úgy olvassátok, hogy ez is csak egy fikció... az igazságot senki sem tudhatja...és nem is kell tudni, a hit elég...






A szeretet ereje




„A kulcs, ami a mennyet nyitja,
a pokolba is jó fordítva,
a kulcs, ami a pokolba jó,
az igazából a mennyből való.”
/Kispál és a borz/




A két férfi elmerengve ült a park egyik régi, kopottas padján. Első ránézésre nem volt bennük semmi különleges. Mindketten életük derekán jártak, de még jól tartották magukat, hétköznapi, korukhoz illő ruhát viseltek. Csendesen kémlelték a parkon áthaladó embereket.
De ha jobban megnézné őket valaki, azonnal láthatná a szemükben lakozó évezredes, mély bölcsességet, ami átragyogta a reménytelen, szomorú csillogást.
Persze senki sem akarta jobban megnézni őket, erről gondoskodtak.

- Biztos, hogy ezt akarod tenni? Jól meggondoltad? – kérdezte a magasabb, vékonyabb férfi, miközben még mindig az elhaladókat kémlelte.
- Igen. Volt elég időm végiggondolni mindent. Nem látok más kiutat – felelte mély hangon a másik, majd egy fáradt sóhajjal még megtoldotta a válaszát. – Túl sokáig húztam így is.

A kérdező most ráemelte égszínű, ragyogó szemét a társára. Követelőző megvetés villant benne halványan.
- Miért teremtesz, ha utána elpusztítod őket?!
A másik is elszakította pillantását az emberek mit sem sejtő tömegéről.
- A kísérleteknek is véget vetnek, ha rosszul sülnek el. Talán már rég meg kellett volna tennem – magyarázta, aranybarna szemében szomorkás fénnyel.
- Szóval neked csak ennyit jelentenek?! – fújtatott az égkék szemű. – Egy rosszul sikerült kísérletet?! Kegyetlen vagy hozzájuk! Sose szóltál bele a dolgaikba, sose segítettél nekik, most pedig egyetlen villanással a semmibe küldenéd őket!? Ez így cseppet sem igazságos.

Szavai vádlón koppantak a némaságban, ami körbevette őket.
- Ezért voltál Te itt. Nekem soha nem ez volt a célom velük kapcsolatban. Én csak figyelni akartam. Te terelgetted őket, mintha gyámoltalan kisgyerekek lennének.
- Mert azok is. Még ha ők azt is hiszik, hogy milyen bölcsek – nézett vissza ellágyult tekintettel a sétálókra.
- Bezzeg amikor kegyetlenkednek, akkor eltűnik a gyermek belőlük.
- Nem, rosszul látod. Akkor a leginkább azok. Nem látják, hogy a tetteikkel mekkora fájdalmat okoznak. Pont, mint a vásott kölykök. Csak mennek a saját fejük után. De hát te teremtetted őket ilyenre.
- Én csak elindítottam a folyamatot, ne vádolj! Azt nem is sejtettem, hogy a végtelen szeretetből ez lesz.

Ismét szomorúvá és merengővé vált mindkettejük tekintete.
- Ezt egyikünk sem tudhatta – a kékszemű pár perc hallgatás után folytatta a másik meggyőzését. – Azért a szeretet is bennük van még. Amíg képesek szeretni, szerintem kár lenne véget vetni ennek.
- Azt hiszem, ez már túl kevés, hogy bármit is megváltoztathasson – felelt az érvekre lemondóan.

A magas férfi felpattant a padról, és idegesen lépett egyet előre, amitől a világ visszazökkent nyüzsgő, zajos önmagába. Vidám kacajok hangzottak fel a füvön ülő fiatalok felől, édes gyermeki sikoly csattant, ahogy a szökőkút vize ismét felfröccsent.

- Ne próbáld elhitetni velem, hogy te nem látod! – vádló szavai alig hallatszottak a zsivajban, ami körbevette őket. – Te vagy az Istenük, neked látnod kell a szeretetüket.

A barna szemű férfi is felállt a padról, bár ő lassan, megfontoltan tette mindezt. Meleg tekintetét végighordozta a népes embertömegen.
Természetesen látta… a fényes, ezüst kacskaringók sose voltak rejtve előle.

Most is rengeteg helyről indultak ki, hogy tekergőzve, levelet bontva összekapcsolódjanak egymással, majd egy kis idő múlva eltűnjenek a mélybe, a Föld lüktető, forró magjába, ahonnan eredetileg származtak. Vissza az éltető forráshoz.
Látta a kis hajtásokat az idős pár mellett, akik még ennyi év után is ugyanolyan igaz szerelmet éreztek egymás iránt, mint mikor még fiatalok voltak; látta a tinédzser lányból kifutni, ahogy megböki a barátját, és az előttük elszaladó kisfiú felé int a fejével, amitől a fiatal fiúból is fényes sugár indult útjára, ami egyre erősödött, ahogy végigsimított a lány gömbölyödő hasán. Látta a gyermekét ölelő anya mellett tekeregni ragyogó fényesen, kristálytisztán.
Látta mindenhol.

Mégis szomorkásan rázta meg a fejét.
- Akkor sem hiszem már, hogy ez elég lenne – sóhajtotta.

Az égkék szemű férfi mérgesen fújtatott, aztán nagy levegőt vett, hogy megnyugtassa magát.
- Gyere velem! Még egy valamit szeretnék mutatni neked, mielőtt kimondod az utolsó szót.

Egyetlen szempillantás alatt megváltozott a táj. Egy hatalmas, buján zöld erdőség terült el alattuk, melyet néhol megszakított az emberek lakta települések sárgás-pirosas, ezerszínű foltja. A fák között kékes-szürke út kacskaringózott fel a hegyekbe.
Ezen az eldugott úton egy sárga busz haladt kényelmes tempóban. Emberi szemmel nézve ugyanolyan hétköznapi volt, mint a park tömege. De az ő szemük mást is látott.

A mozgó jármű egy vastag, ragyogóan fényes ezüstsodronyt húzott maga után. A kiáramló szeretet gyönyörű, tiszta mintákat teremtett. Szemet kápráztató volt.

- Ez micsoda? – kérdezte döbbenten az Isten.
- Inkább kicsoda. Csak egy egyszerű fiatal nő. Szeretnéd látni?
- Igen.

A két férfi felbukkanása a buszon senkiben nem keltett félelmet. Nem látták őket.
A fiatal lány a jármű elejében foglalt helyet. Az ölében egy nyitott, négyzetrácsos füzet hevert, a kezében világoskék tollat forgatott. Miután leírt egy újabb mondatot, felnézett, és kibámult a mellette futó sűrű erdőre. Majd elmosolyodott, és visszafordult a papírhoz. A keze sebesen járt rajta, szépen ívelt betűi gyorsan betöltötték az oldalt. Ahogy az aljára ért, sietősen lapozott, és folytatta a kapkodó írást. Látszott rajta, nem akarja, hogy elvesszen a gondolat.
Mindeközben az ezüst ragyogás még fényesebb, még bájosabb lett.

A barna szemű férfi csodálkozva figyelte a lányt, majd a kacskaringós, vastag szálakat.
- Miért ilyen különleges? – kérdezte döbbenten.
A másik elmosolyodott.
- Gyönyörű érzelmekről ír: csodás szerelemről, mély hűségről, szülői szeretetről. Hitről és csodákról. És akik elolvassák, ők is átélik, ami a valóságban nem is történik meg. De bennük létezik – egy pillanatra elhallgatott, hagyta, hogy a szavai leülepedjenek. – Látnod kellene azokat is, akik elolvassák. Az ő szeretet-fényük majdnem ilyen erős lesz.

- Ez szinte hihetetlen – sóhajtotta az Isten. – Ilyen élénk szeretetet nagyon ritkán látni. Pedig egyedül van.
- Nincs egyedül. Régóta figyelem már. A szereplői benne élnek, a társai, a barátai. Persze vannak rendes, emberi barátai is, de ezek a nem létező társak mindig vele vannak. Sosincs egyedül.

A barna tekintetben mosoly villant.
- Hogy találtál rá erre a csodára?
- Először az egyik ismerőse tűnt fel, aki épp tőle olvasott. Már az ő fénye is nagyon szép volt. Mikor rájöttem, hogy mitől ragyog így, kutatni kezdtem utána, és hamar meg is találtam – nem titkolt büszkeség hallatszott a hangjában.
- Természetes, hogy megtaláltad. Az Ördög, aki sose alszik, ne lelne meg egy ilyen gyönyörű lelket.

A férfi a fejét csóválva nézett az Istenre.
- Tudod, hogy jobban szeretem, ha Fényt Hozónak hívsz. Az sokkal kevésbé félelmet keltő.
- A név nem változtat azon, ami vagy.
- Na persze – morogta a férfi, miközben a tekintete egy alig észrevehető árnyalatnyit sötétebbé vált. – Kár, hogy mindenki félreértelmez. De most nem ez a lényeg – folytatta türelmetlenül. – Mi a véleményed róla? – intett fejével a lány felé, aki továbbra is rendületlenül írta tele az oldalakat.
- Csodálatos, és tényleg gyönyörű lélek. Telve szeretettel – a barna pillantás még mindig fájdalmasan csillogott. – De nem hiszem, hogy ez változtatna bármin.

A Sátán fáradtan sóhajtott, és megdörzsölte az orrnyergét.
- Te adsz hitet nekik. Nem gondolod, hogy neked is hinned kellene bennük egy kicsit?
Az Isten lehajtotta a fejét egy pillanatra, majd újra ránézett a fiatal nőre, aki most letette a tollat és mosolyogva bámult ki az ablakon. Az ezüst fénysugár nem halványodott mögötte, a fejében a szereplők tovább élték kitalált életüket.

Aztán egy halk, rezzenő hang kiszakította a gondolataiból. Apró kezével kibányászta a telefonját a zsebéből, és a hívó fél láttán még jobban kiszélesedett a mosolya.
- Szia! – szólt bele a készülékbe. – Képzeld, Robert és Anne végre találkoztak! Nemsokára kész vagyok az első résszel!
A vonal túloldalán lévő barát válaszára a lány ajkai közül halk kacaj szaladt ki.
Annak ellenére, hogy az agyában már nem az éppen írt történet szerelmes pillanatai forogtak, az ezüstösen ragyogó, tekergőző fonál nem lett kisebb, vagy kevésbé fényes.

A barna pillantású férfi mélyet sóhajtott, majd belenézett az égkék szemekbe.
- Rendben, meggyőztél. Kapnak még egy esélyt…






_@/"

9 megjegyzés:

  1. Szia Drágám!

    Nem találok szavakat. Isten és a Sátán, szerepet cserélnek?
    Isten a pusztító, Sátánkánk pedig az életvédő!
    Komolyan, fenomenális felállás. Megint kipattant az agyacskádból valami érdekes, és különleges.
    Hogy a leányzót kiről mintáztad, arra lenne tippem!!! XXDD

    Gratula, sok-sok pussz Terra

    VálaszTörlés
  2. Szia Stigu!

    Elolvastam ezt a novelládat, és ez is nagyon tetszett. Jó olvasni, hogy a tehetséges írók, képesek még az emberiséget is megmenteni.Tippem nekem is van, hogy ki az írónő, és ki a barátja.
    Szeretnék minnél többet olvasni Tőled, nagyon várom az új történetet is.

    Puszi: Judit

    VálaszTörlés
  3. Sziasztok!

    Örülök, hogy ez is tetszett... bár nekem kicsit ingoványos az alapötlet. Mármint vallási dolgokról mindig félek írni, az emberek személyes véleményének tiszteletben tartása miatt. Mondjuk sztem csak az elvakultak akadnak fent ilyen dolgokon.

    Az alapötlet nem egyenesen tőlem származik, kicsit Anne Rice (Interjú a vámpírral, Kárhozottak királynője) keze is benne van a dologban, az egyik vámpírregénye kapcsán, amiben Lestat a pokolban tesz egy kis kiruccanást. A csak figyelő, és nem beavatkozó Isten képe tőle jött (na, meg persze valamennyi kis filozófia óra is van benne). És mondjuk én a Sátánt sem képzeltem úgy soha, hogy nagy szarvakkal, vasvillával kergeti a bűnös lelkeket.
    A szeretet csodás, szép gondolatát pedig Nelly Furtado - In God's hand című száma ihlette, nagyon szeretem azt a számot.
    És maga a buszos élmény valós... Sacckához tartva, a fent említett számot hallgatva jutott az egész novella az eszembe, úgyhogy az alapinspirációt muszáj volt valamilyen formában szerepeltetnem :)

    Puszi: Stigu _@/"

    VálaszTörlés
  4. Szia csaj!

    Először is igyekszem bepótolni, amit elmulasztottam.

    Amikor mondtad miről írsz, meg amikor elolvastam a fenti bevezetőt kicsit furán néztem, mivel nem vagyok egy nagyon vallásos ember. Valamiben én is hiszek, de... mindegy.

    Szóval...
    Elkezdtem olvasni, de persze bennem volt ez az érzés.
    Azt nagyjából az elejétől kezdve sejtettem, hogy az egyik az Isten -itt jegyzem meg, hogy elfelejtettem, hogy mit is mondtál, hogy Istenről és a Sátánról írsz, csak arra emlékeztem valami vallásos-, de tényleg nem jöttem rá, hogy a másik ki is.

    Az eleje nekem nagyon rejtélyes volt, vagy hogy mondjam, aztán jöttek azok a dolgok, amik kezdtek a történetben megfogni.
    A parkban a nevetések és a boldog csóvák...
    Aztán a busz...

    Mikor leírtad, hogy egy nő ül, kezében füzet és toll, azonnal tudtam, hogy te vagy. :)
    És amiket utána írtál, azok fogtak igazán meg. Hiszen minden igaz!
    Nem részletezem, hiszen amit leírtál az úgy is van, szóval te is tudod, akkor meg minek mondjam el még egyszer. :)

    Szóval, bár nem vagyok vallásos, és fura volt nekem egy ilyet olvasnom, de a mondanivalója miatt tetszett.

    Amúgy ez egy sokkal másabb oldalad mutatja meg, főleg írásilag, de szerintem jól áll.

    Pusza, Krisz

    VálaszTörlés
  5. Szia Krisz!

    Válaszolok itt is. :)

    Igen, igyekeztem úgy megírni, hogy ne legyen teljesen egyértelmű a dolog. Mondjuk sztem sejthető volt, mert azért ki az, aki világokat tud teremteni, és pusztítani.

    Az egész parkos dolog nekem is nagyon tetszett, sorozatosan tűntek fel a szereplőcskék, akikből kijöhet ez az izé.

    Igen, gondoltam azért nem árt beleírni magamat (ebbe is). :) Amúgy remélem, hogy az olvasóim tényleg átélhetik egy kicsit azt, amiket én az írás közben érzek, mert szinte érzem a szereplőim által átélt dolgokat. És némelyik nagyon, nagyon szép érzés.

    Mire gondolsz azzal, hogy másabb oldalamat az írásban? Mennyivel volt ez másabb, mint mondjuk egy FM?

    Pusz: Stigu _@/"

    VálaszTörlés
  6. Szia, Cica!

    Nem is tudom, mit mondjak/írjak. Még a gyönyörűbbnél is gyönyörűbb volt! :)
    Isten és a Sátán. Az egész elképzelés annyira felsőbb.
    Nem vagyok vallásos a hivatalos értelemben, és úgy, ahogy a legtöbben értelmezik a vallást. De a felsőbb jóban hiszek, és még sok mindenben, és ez a novella teljesen megfogott.
    Na, látod? Ezért kell írnod, hogy a "vastag, ragyogóan fényes ezüstsodrony"-od fényt és szeretetet hozzon a világba. Kincs vagy, ahogy Atyus is írta! Örülök, hogy megemlítettél benne. Meghatódtam. Örülök, hogy széles mosoly jelent meg az arcodon, mikor hívtalak. :)
    A leges-legjobb barátnőm vagy! Ezt Robnak köszönhetem, ezért nem hibáztatom. Kivételesen! ;)

    Csók Ikrem!

    Abyd

    VálaszTörlés
  7. Szia Ab! (sorry, rád ragadt)

    Örülök, hogy végre elolvastad, és írtál nekem, legalább ide, ha már a másikhoz nem megy (remélem, érezted a szavaimban a gúnyt) :)

    Ez a novella nagyon közel áll hozzám, úgy érzem, meg a téma is elég érdekes. A Poklos történet is nagyjából ilyen vallási alapokra épül majd, bár még nincs teljesen kidolgozva...

    Mindig mosolygok, ha hívsz :D
    Igen, Robnak ezt csak köszönni tudjuk... és remélem, hogy most is csuklik :D

    Pusz másik felem :)

    Stig _@/"

    VálaszTörlés
  8. Szia, drága Stigu!

    Bizonyos személy hatására végre ezt is volt elolvastam tőled. xD Vagyis először hallottam, most pedig újraolvastam.
    Gyönyörű, alig találok szavakat!
    Abyhez hasonlóan én sem vagyok a hagyományos értelemben vallásos, de ebben a novellában mégis megtaláltam a saját hitem. A szeretet a legfontosabb, a legfőbb jó, és hiszek benne, hogy a tiszta szeretet képes megváltoztatni az embereket. Ahogy te és Aby is képesek vagytok erre, hiszen mikor Titeket olvasunk, mindannyian jobbak leszünk kicsit. Segítetek látni a csodát a szürke hétköznapok mögött.
    Köszönöm, hogy megírtad és olvashattam! Örök hála érte!

    Sok puszi és ölelés:
    Atyus

    VálaszTörlés
  9. Szia Atyus!

    Örülök, hogy tetszett a novella.
    Egyetértek, szerintem is nagyon-nagyon fontos, hogy a szeretet mindig jelen legyen a világban. Ez a legfontosabb erő, ami az Univerzumot mozgatja.

    Köszönöm, hogy írtál.

    Pusz: Stig _@/"

    VálaszTörlés