Köszöntök Mindenkit!


Nyíri Eszter Stiga vagyok, diplomás óvónő, amatőr író.

Ezen a blogon találjátok írásaim egy részét - novellákat, gondolatokat, mini-regényeket -, megjelent műveimet és "írói" világom főbb eseményeit, történéseit.

(Használjátok a címkéket!)



Oldalt elérhetitek az alblogjaimat

(Full Moon - Twilight fanfiction, Renesmee és Jacob szerelmének varázslatos története;

Tündérmesém - Anne, egy cseppet sem hétköznapi, nyüzsgő fiatal nő meséje, aki a távoli, ködös Angliában kergeti álmait és a lehetetlennek tűnő szerelmet;

BackStage - a Sacckával közösen komponált sztori, mely egy musicaliskola mozgalmas, színes életébe enged betekintést).



Ha erre jártok és kis világom elnyeri tetszéseteket, hagyjatok nyomot magatok után!



Jó olvasást, keltsük életre a mesét!



Stigu _@/”




2010. július 12., hétfő

Novellák - A végső pillanat

Na, és itt a másik novella...

Ez egy kicsit 18-as korhatáros (na jó, a mai világban mondjuk 16-os), de nem erotikus, hanem horrorisztikus tartalom miatt :) Aki nem bírja a zombikat, bele se kezdjen :D

Várom a véleményeket, és ne felejtsétek, hogy az előző bejegyzés is egy novella, azt is tessék meglesni! :)

Jó borzongást! :)






A végső pillanat




Még az óra csörgése előtt felnyitottam a szemeimet. Már hozzászoktam a korai keléshez; volt rá elég időm. Lenyomtam a kis szürke gombot, hogy a készülék ne kezdjen el sípolni, míg én a fürdőben vagyok, ha már egyszer sikerült megelőznöm. Így legalább Bent sem ébresztem fel; aludhat még egy kicsit, mielőtt "munkába indul".

Az apró, kék csempés helyiségben gyorsan elvégeztem a szokásos reggeli teendőimet: fogat mostam, letusoltam és szolid sminket tettem fel az arcomra.
A hálóba visszalépve láttam, hogy életem értelme még mindig alszik.
Belebújtam az aznapra kikészített halványzöld, könnyű nyári ruhába. Ebben az iszonyatos melegben csak ilyen kis lenge holmikban lehetett megmaradni. Épp mikor felkaptam a fekete kistáskámat, és a kulcsomat kutattam benne, kezdett ébredezni Ben. Férfias keze átcsúszott az én oldalamra, majd mikor nem talált, résnyire felnyitotta a szemét, hogy az órára pillantson. Egy dörmögő sóhaj után visszacsukta pilláit.

- Itthon vagy még, Lilian? – kérdezte álomittas hangon.
Elmosolyodtam, miközben halkan közelebb osontam az ágyhoz. Aztán lehajoltam, és a fülébe suttogtam.
- Még egy csókot akartam lopni az én daliás lovagomtól, mielőtt elmegyek.

Az arcán megjelent az a féloldalas mosoly, amitől még ennyi év után is elgyengül a térdem.
Ajkaimat az ő forró, selymes szájára tapasztottam egy hosszú pillanatra, aztán már libbentem is az ajtó felé.
- Legyen szép napod! – kiáltottam még vissza Neki a küszöbről.

Miután kiléptem a kapun, mellbevágott a hőség, pedig még csak reggel hét volt. Mi lesz itt délutánra?
Gyorsan a sarki kávézó felé vettem az irányt, ahol kikértem a kedvenc tejeskávém, hozzá pedig egy csokis fánkot. Aztán levágtattam a metróhoz. Szerencsére a következő szerelvényre nem kellett sokat várni. Talán ma időben beérek – futott át az agyamon.

Ahogy fölszálltam, hely után kezdtem keresgélni a szememmel, de persze tömve volt a kocsi. Megálltam hát az egyik végébe, hátamat a festett burkolatnak vetve.
Amikor a vastag, nehéz ajtó döngve becsapódott, már nyúltam a táskámért, melyben a legújabb pénzügyi kimutatás lapult, de egy furcsa hang megállított a mozdulat közben.

A szerelvény másik végéből jött. Olyan volt, mint egy medve és egy vadmacska vonyításának keveréke.
Láttam, hogy a többi utas is csodálkozva kapja oda a fejét.
Rögtön észrevettem a görnyedt testtartású, szakadt alakot. Különös volt, hogy a divatos öltönye ellenére ziláltan nézett ki: a ruha lógott rajta, helyenként tépett volt és meglehetősen koszos. A szürke szöveten barnás-vöröses foltok éktelenkedtek.

Mindez egy pillanat alatt végigfutott rajtam. A következő másodperc pedig már a rémületé volt.
A férfi ismét morgott egyet, majd ráugrott a hozzá legközelebb álló emberre és a fogaival tépni kezdte a húsát.

A legnagyobb, és egyben legirreálisabb rémálmom öltött testet előttem, és csak egyetlen szó visszhangzott a fejemben: zombi.

Ahogy a férfi tovább szedte áldozatait, engem egyre jobban elöntött a jeges rettegés.
A többség megpróbált menekülni, de én csak kővé dermedve álltam a helyemen, miközben a tömeg a metró ezen részébe gyűlt.
Én már beletörődtem abba, amit ez a sok ember még nem akart elfogadni: mind meg fogunk halni.
Irracionális, félelmetes álmaimban gyakran átélhettem ezt a tehetetlen, reménytelen érzést, úgyhogy most régi ismerősként üdvözöltem.

Körülöttem nem lehetett mást hallani, csak sikolyokat, és a metró sivító hangját.
Az agyamban végigfutottak szeretteim arcvonásai, majd egy tisztább gondolat…
Viharos gyorsasággal előkutattam a telefonom a táskámból, melyet görcsösen szorongattam. Remegő kézzel kerestem ki a megfelelő számot, majd megnyomtam a hívásindítás gombot.
A telefon párat kicsöngött, aztán meghallottam édesanyám vidám hangját.

- Szia, kincsem, mondd!
- Anya! – ziháltam. Nem tudtam, hogy is kezdjek a mondanivalómhoz. – Ez most őrültségnek fog hangzani, de muszáj megtenned, amit kérek! Zárkózzatok alaposan be, húzzátok le a redőnyt, meg mindent, amit csak tudtok, és nézzétek a híreket! Ne mozduljatok ki! Valami nagy baj van – soroltam neki, ami csak eszembe jutott. – Nagyon szeretlek titeket. Apát és Jamie-t is.

További magyarázkodás helyett kinyomtam a telefont, és keresni kezdtem a következő számot.
A sikolyok halkultak körülöttem – fogytak az emberek.
Ismét kicsöngött a készülék.

- Drágám, mit hagytál megint itthon? – szólt bele az olyannyira szeretett hang. Más esetben leszidom ezért a célzatos kérdésért, bármennyi igazságot is tartalmaz, de most az élete volt a tét.
- Ben, figyelj rám! Nagyon fontos, hogy higgy nekem! Tudod, hogy ilyennel sose viccelnék – vettem egy mély levegőt, hogy csillapodjon a hangom remegése. – Egy zombi van a metrón és halomra öldösi az embereket.

A vonal túlsó végén pár másodpercig csak némaság hallatszott; valószínűleg a mondataimat emésztgette.
- Most komolyan beszélsz? – kérdezte döbbenten. Tudta, hogy ilyeneket nem találnék ki szórakozásból.
- A legkomolyabban. Úgyhogy kérlek, zárkózz be alaposan, és ne akarj hősködni! Vigyázz magadra!
- Lilian, ugye nem fogsz…? – elcsuklott a hangja; nem bírta kimondani, amire gondolt.
- De – szipogtam –, nemsokára engem is megöl. Ahogy mindenkit a metrón.

Éreztem, ahogy a forró, sós könnyeim végigfolynak jéghideg arcomon.
- Szeretlek – mondtam neki. A szavaimból hallani lehetett, hogy már búcsúzkodom.
- Én is szeretlek – a hangjából éreztem, hogy sír. – Nem akarom, hogy meghalj. Hogy ne legyél nekem.
- Én sem – válaszoltam neki. – De már késő bármit is tenni.

Most jutott el a tudatomig, hogy már nem hallok sikolyokat, csak a hús és a csontok recsegő zaját, ahogy a szörny széttépi áldozatait.
Felnéztem, és láttam, hogy már csak pár ember van körülöttem. Őket megnémította a sokk, vagy a belenyugvás.

- Vigyázz magadra! Szeretlek – súgtam neki még egyszer, utoljára.
Leengedtem a telefont a combom mellé, és a véres, őrjöngő zombira néztem.
Ő rám kapta élettelen, fakó tekintetét.

Elmém megmaradt, józan foszlánya azt suttogta, valamit elfelejtettem. Lenéztem a kezemben tartott készülékre, és láttam, hogy a másik fél még mindig vonalban van. Reszkető ujjammal megnyomtam a kis piros gombot – semmi szükség rá, hogy hallja az utolsó sikolyaimat –, aztán újra feltekintettem a fenevadra…

Egyenesen bele a Halál szemébe.








_@/"

9 megjegyzés:

  1. Szia Drágaságom!

    Újra itt!!
    Egyetlen mondat: "Egyenesen bele a Halál szemébe."-mindent elmond.
    Olyan jól eltalálod mindig a témákat most a szerelem, és a halál kettősét. Brutális, mégis szívet melengető, mert a lány még a halál torkában is másokat akar megvédeni. Nagyon tetszik, hogy újabb ellentét van a tömeg páni sikoltozása, és Lilian néma beletörődése között.

    Gratulálok, puszi Terra

    VálaszTörlés
  2. Szia Drágaságom!

    Újra itt!
    Egyetlen mondat:"Egyenesen bele a Halál szemébe."
    Olyan jól eltalálod mindig a témákat, most a szerelem és a halál kettősét. Brutális, mégis szívet melengető, mert a lány még a halál torkában is másokat akar megvédeni. Nagyon tetszett még a tömeg páni sikoltozása, és Lilian néma beletörődésének ellentéte is.

    Gratulálok, puszi Terra

    VálaszTörlés
  3. Szia Stigu!

    Most másodszorra olvasom el a novellát, de másodszorra is, elsírtam magam rajta. Délután, mikor olvastam, annyira megrázott, hogy nem is tudtam írni. Most elolvastam újból, és próbálkozom.
    Ez a szeretet és szerelem, nagyon gyönyörű, hogy még az utolsó pillantban is a szerettei jutnak eszébe, és el tud búcsúzni tőlük, nagyon meghatott.
    Egy személyes élmény miatt, nagyon nagy hatással volt rám.
    Nagyon jól sikerült novella, tetszik , ahogy írsz. Ne haragudj, ha kicsit zavaros, de még a hatása alatt állok.

    Puszi: Judit

    VálaszTörlés
  4. Sziasztok!

    Először is, köszönöm, hogy elolvastátok, és hogy még írtatok is :D

    Örülök, hogy tetszett a novella. Megmondom őszintén, hogy Lilian-ben is eléggé ott vagyok én is, mert nekem is van egy ilyen furcsa, megmagyarázhatatlan félelmem a zombiktól. Úgyhogy nagyon jó volt kiírni magamból a sok agyamentséget, ami bennem lakik :) Már csak ezért is megérte :)
    Mondjuk ennek mintájára azért pókos novellát nem fogok írni :D

    Azért mondjuk kipróbálnám (na jó, nem), hogy egy ilyen, vagy hasonló helyzetben milyen reakciót váltana ki belőlem a dolog. Érdekes lenne... :))

    Még egyszer köszönöm, hogy írtatok, és amint jön új ihlet, hozok majd még novellákat :)
    Most az első Tündérmesém fejezeten dolgozok, és igyekszem az utolsó előtti FM-mel is hamar végezni :)

    Pusz: Stigu _@/"

    VálaszTörlés
  5. Szia csaj!

    Nos... Hát ez... *dörzsöli a tarkóját*
    Előbb ez az vallásos, most meg ez a zombis.
    Mondjuk a zombikkal sose volt bajom, ha nem akartam megnézni egy ilyen filmet nem néztem, de amúgy nem volt sose velük bajom, ahogy most sem.

    Nem tudom, de picit ebben is téged éreztelek. Lehet tévedek...
    Az a "mit hagytál megint itthon" olyan Anne-es volt. :)

    Az egész lényegének amúgy én azt vettem ki, hogy a saját magunk félelmeitől való rettegés, mely bármelyik percben ránk köszönhet, és akkor már tényleg nincs menekvés előle.
    Vagy valami ilyesmi...

    Ennek is van mondanivalója, és ez is más mint amit eddig megszokhattunk.
    Szerintem nem kell félned a novella írástól, legalábbis míg ilyen ihletek jönnek, és így tudod őket megírni.

    Pusza, Krisz

    u.i.: Gratula az újabb olvasóhoz, na meg a két novihoz. Remélem az elkövetkezőkben is megszáll az ihlet. ;)

    VálaszTörlés
  6. Szia!

    Igen, úgy veszem észre, hogy valamilyen szinten mindegyikben benne vagyok... de talán ez normális, mert ezek a karakterek nem annyira kiforrottak és nem is érzem szükségét, hogy túlságosan kidolgozzam őket, egy novella erejéig, így főleg saját magamból merítek hozzájuk.

    Azért ez a novellaírás még kicsit furcsa... hogy röviden kell írni valamiről, de mégis elég hosszan ahhoz, hogy 2-3 oldal kijöjjön. Sebaj, majd belejövök.

    Csak kérdem én, hol a többi olvasó és kommentelő??? :))

    Sietek most már valamelyik hosszabb történetemmel is. Remélem, hogy a hét eleje-közepe felé vagy az FM-ből, vagy a TM-ből tudok hozni frisst.

    Puszi: Stigu _@/"

    VálaszTörlés
  7. Szia Cica!

    "Most jutott el a tudatomig, hogy már nem hallok sikolyokat, csak a hús és a csontok recsegő zaját, ahogy a szörny széttépi áldozatait."
    "Elmém megmaradt, józan foszlánya azt suttogta, valamit elfelejtettem. Lenéztem a kezemben tartott készülékre, és láttam, hogy a másik fél még mindig vonalban van. Reszkető ujjammal megnyomtam a kis piros gombot – semmi szükség rá, hogy hallja az utolsó sikolyaimat –, aztán újra feltekintettem a fenevadra…

    Egyenesen bele a Halál szemébe."

    Imádtam! Annyira jó volt! Ha másnap én is utaztam volna metróval, akkor tuti, hogy egyfolytában paráztam volna. :S
    Mindkét novella csodálatos a maga módján. Ez ijesztő és hátborzongató... azt hiszem, ezentúl én is zombifóbiás leszek... :P

    Pussz.
    Abyd

    VálaszTörlés
  8. Uhhhhhh, durva!!! Nagyon brutális!
    Köpni, nyelni nem tudtam utána. Elképesztő!
    A szerelmi szálat imádtam. Sokkal-sokkal jobb volt így, mint ha csak szimplán zombis lett volna.
    Imádtam! Tessék írni még sok hasonlót! xD
    Puszi,
    Atyus

    U.I.: A félelmeid leküzdéséhez kitartás és hajrá!

    VálaszTörlés
  9. Sziasztok!

    Nos, én azóta minden nap, amikor metrón utazok, felszállás után jól körülnézek, hogy mikor jön a zombi :D
    Remélem, hogy most már érthetőbb a zombi-fóbiám... :)

    A szerelmi szál jobban ki fog még jönni a másik szemszögből, ami hamarosan elkészül :)

    Puszi nektek: Stig _@/"

    VálaszTörlés