Sziasztok!
Fontos esemény történt tegnap: átléptük a tízezres látogatói álomhatárt. :D
Ennek örömére gondoltam, megosztom veletek az őszi novellapályázatra született egyik művemet, ami nem került bele a kötetbe. a novella egy íróról szól, akinek furcsa dolgok történnek az írásaival...
Jó olvasást hozzá, és várom a véleményeteket! :)
Ezen kívül szeretném megköszönni azt is, hogy a saját várakozásaimat túlszárnyalva írogattok a Beszélgetősarokba. Én eléggé pesszimistán álltam hozzá, és nem is mertem remélni, hogy ilyen érdeklődőek lesztek.
Továbbra is lelkesen várom a kérdéseiteket, főleg, hogy számomra is nagyon izgalmas elgondolkozni a válaszokon. Olyan dolgokra döbbenek rá, amik csak úgy, saját magamtól nem fogalmazódtak volna meg bennem. :)
Szóval írjatok bátran, kérdezzetek sokat! :D
Most pedig tessék menni olvasni! :)
A szavak ereje
Peter fáradtan sóhajtott, amikor meghallotta a hangos, sürgető kopogtatást a padláslakás ajtaján. Próbált nem reagálni rá, de aztán a dörömböléshez egy mérges női hang is társult.
- Peter, nyisd ki! Tudom, hogy itthon vagy! A portás szerint egy hete ki se dugtad az orrod.
A férfi végigsimított tenyerével a homlokán, mintha fejfájás gyötörné, majd hátradőlt a bézsszínű kanapén.
- Ha nem nyitod ki, vészhelyzetre hivatkozva kihívom a rendőrséget, hogy törjék be az ajtót.
Peter egy újabb bosszús sóhaj után felkelt, vontatottan a bejárathoz ment, és kinyitotta az ajtót. A késő harmincas, vörös hajú nő meglepetten hátrált egy lépést.
- Nagyszerű, szóval még életben vagy – kémlelte a férfi arcát figyelmesen. – Azt hittem, többet kell majd könyörögnöm, hogy végre szóba állj velem.
Petertől csak egy morgásra futotta válaszként, mire a nő megcsóválta a fejét.
- Beengednél végre?
- Fáradj csak beljebb, Martha! Habár senki nem hívott – tette hozzá gúnyosan. – Miért jöttél? – kérdezte frusztráltan, miután becsukta az ajtót.
- Hogyhogy miért jöttem? – nézett vissza a férfira csodálkozva. – Kapok egy homályos, érthetetlen üzenetet tőled, hogy felejtselek el, mert nem vagy hajlandó többet írni, aztán nem válaszolsz a leveleimre és a hívásaimra. Szerinted miért jöttem?
- Azt hittem, elég egyértelmű voltam, hogy nem fogok már írni.
- Peter, ez nem így működik! Van egy nagyszerű, félkész regényed a szerkesztőségben, ami folytatásra vár, a könyveid sikeresek, az eladási listák csúcsán vagy, a novelláid keresettek – sorolta a nő. – Akkor mi a baj?
- Bonyolult lenne ezt most elmagyaráznom – válaszolta a férfi csüggedten.
- Azért csak próbálkozz vele! Addig nem megyek el, amíg elfogadható indokkal nem szolgálsz erre az őrültségre.
Peter látta Marthán, hogy komolyan gondolja, amit mond, és ha kell, letáborozik a nappalijában. Visszaült a kanapéra, és bólintott a nőnek, hogy ő is foglaljon helyet.
Martha türelmesen várta, hogy a férfi összeszedje a gondolatait, és belekezdjen.
- Valóra válik, amit megírok – mondta egyszerűen.
- Hogy mit csinál?
- Megtörténnek a dolgok, amiket kitalálok. – A nő hitetlen, kétkedő pillantására bővebb magyarázatba kezdett. – Emlékszel a múltkori novellámra? Az agydaganatosra? – Martha aprót bólintott. – Kiderült, hogy az egyik ismerősöm édesanyjának tumora van.
Peter látta, hogy a másik már közbevágna, így leintette, és gyorsan folytatta.
- Aztán az utolsó könyvemben volt az a légikatasztrófa. Három hete pedig valóban lezuhant egy repülőgép az óceán felett.
A nő nem bírta tovább, félbeszakította az író mondandóját.
- Ugyan már, ez nevetséges! – csattant fel.
- Nem, nem az! – folytatta a férfi. – Más esetek is történtek. Egy fiatal nőt megtámadtak és majdnem megöltek, pont úgy, mint az első krimimben a főszereplőt. Aztán volt az a gyilkosság a napokban…
- Melyik? – vágott újra közbe Martha. – Az országban csak az elmúlt két napban vagy ötven gyilkosság történt. Ez nem olyan különleges.
- De az, mert a mód, ahogy megölték, pontosan ugyanolyan volt, mint amit leírtam. És az a nagy raktártűz…
- Jó, jó, rendben. Megértettem. Egy csomó, valóban megtörtént eset hasonlít azokhoz, amiket a te fantáziád kreál. A véletlenek csodálatos összecsengése.
- Ezen kívül is rengeteg apróság van. Ennyi „összecsengés”, ahogy te mondtad, nem lehet véletlen – tiltakozott a férfi hevesen.
- Jó, akkor nem az – hagyta rá a nő beletörődve. – Lehet, hogy csak nagyon intuitív vagy, és előre megérzed azt a sok szörnyűséget, ami a világban zajlik.
- Vagy lehet, hogy én okozom. Azzal, hogy megírom, megteremtem őket.
A nő két ujja közé csippentette az orrnyergét, és idegesen megdörzsölte.
- Ugye ezt te sem gondolod komolyan? Ugye ez csak valami beteges tréfa? – nézett fel rá, most már dühtől szikrázó szemekkel. – Szerinted a főszerkesztőnek hogy fogom beadni, hogy az egyik legkeresettebb írója paranoiás lett, és ilyen őrültségeket képzel be? Talán ha orvosi papírt szereznél róla, hogy…
- Martha, ezt ne vicceld el, kérlek! – szólt rá hangosan Peter. – Teljesen komolyan gondolom az egészet. Nem szeretnék még több kárt okozni a világban. – Az utolsó szavakat csüggedten suttogta bele a szobába.
- Írj akkor jó dolgokról – nézett rá bíztatóan a nő –, amik boldogságot hoznak.
- Nem tudok. A világ nem ilyen. Nem könnyű, problémamentes és vidám.
- Tedd ilyenné! – felelte Martha egyszerűen.
- Tudod nagyon jól, hogy képtelen vagyok erre. Nem, azok után, ami történt… – A férfi hangja elhalt. Nem kellett kimondania, amire gondolt, Martha nagyon jól ismerte az életét. Hogy mi minden múltbéli fájdalom árnyékolja be.
- Talán ideje lenne megpróbálnod túllépni rajta.
Peter csak tagadóan megrázta a fejét. Egy ilyen nagy horderejű tettre nem volt még felkészülve.
Hosszú percekig hallgatásba burkolóztak mindketten, emésztgetve az elhangzott súlyos szavakat, mondatokat. Aztán Martha törte meg a nyomasztó csendet.
- Van egy javaslatom. – Megvárta, míg a férfi ránéz, neki szentelve osztatlan figyelmét. – Írj valami nagyon durvát, nagyon lehetetlent. Utána várunk pár hetet, hogy valóra válik-e. Ha nem, akkor tényleg csak a véletlenek munkálkodnak a háttérben, és nyugodtan alkothatsz tovább.
- Milyen nagyon durvára gondolsz?
- Nem tudom, te vagy a kreatív kettőnk közül. Valami tényleg elképzelhetetlent. Világvégét, zombikat, vámpírokat, ilyesmit – mosolyodott el a nő.
- És ha tényleg ellepik a Földet az élőhalottak?
- Akkor legalább bebizonyosodik az igazad. Ha így lesz – folytatta Martha –, eljöhetsz hozzám, hogy te megmondtad – kuncogott fel.
- Érzem, hogy most jön a „de” – nézett rá gyanakodva Peter.
- Látod, intuitív vagy te. Ha nem jön el a végső, globális pusztulás, írnod kell nekem egy pozitív, életigenlő, reményteli kis történetet.
A férfi egy egész percen át gondolkodott, hogy elfogadja-e a kihívást.
- Na, jó – sóhajtotta –, benne vagyok. Nagyon remélem, hogy nem irtom ki az egész emberiséget ezzel – mondta, aztán egy újabb bökkenő jutott az eszébe. – Mit fog szólni ehhez a főszerkesztő?
- Ne aggódj, elintézem! – legyintett Martha. – Majd megmondom, hogy kicsit túlhajszoltad magad, és szeretnél egy lélegzetvételnyi szünetet. Utána viszont duplán behozod a lemaradást. Jó lesz így?
- Rendben – bólintott rá Peter. – Lehet, hogy úgyse lesz alkalmam túlórázni.
- Ne légy ennyire derűlátó – mondta a nő gúnyosan, miközben megveregette a vállát –, nekem lesz igazam.
Martha egy határozott, gyors mozdulattal felpattant a kanapéról, fogta a táskáját, és az ajtó felé indult.
- Jó írást! Várom a történetet – intett vissza, aztán kilépett a lakásból.
Az ajtó halkan koppanva csukódott be mögötte.
Peter fáradtan megdörzsölte az arcát, majd egy ideig még nem kelt fel a kényelmes helyéről. A fejében egy rémisztő, horrorisztikus történet volt születőben, a fantáziája megállíthatatlanul szőtte az eseményeket.
Aztán lassan, ráérősen felállt, átsétált a konyhába, és készített magának egy erős, élénkítő teát. Mire felforrt a víz, érezte, hogy a szereplők egyre inkább szeretnének kitörni képzelete szűkös keretei közül, és papírra vetve élni tovább.
De ő legbelül még mindig rettegett, hogy valósággá válik, amitől annyira fél. Miközben elkortyolgatta a forró italt, a rémmese egyre részletesebbé, egyre színesebbé, egyre élénkebbé vált a fejében.
Ugyanolyan tétova, nyugodt mozdulatokkal, mint eddig, bekapcsolta a számítógépét, majd megnyitotta a szövegszerkesztő programot. De az ujjai még mindig nem koppantak a billentyűzeten.
Hosszú percekig hagyta, hogy átjárja a bizonytalan jövőtől való félelem, aztán a betűk megtörték a csendet.
_@/"
Szió!
VálaszTörlésJaj, nagyon szép kis novella volt, és maga az ötlet is nagyon tetszett. Szerintem ez a téma megérne egy hosszabb történetet is, hasonló felállásban.
Pussz, Saccka
Szia Stigu!
VálaszTörlésNagyon jó kis novella lett, beleláttam legalább egy picit egy író fejébe,tetszett. Habár szerencsémre van több ÍRÓ lánykám,akiknek a fejébe sikerül időnként betekintést nyernem. Én mint egyszerű olvasó, azért kíváncsi lennék, vajon csak írói fantázia, vagy tényleg megtörtént amit leírt?
Puszi: Judit
Sziasztok!
VálaszTörlésKöszönöm a véleményeteket. :)
Az ötlet az életből lett merítve, ugyanis szeptemberben nagyon ez volt nálam a helyzet. Nagyon sok hasonló dolog történt, mint amikről írtam. És erősen el kellett gondolkoznom, hogy ez csak véletlen egybeesés, vagy a leírt (kimondott) szónak tényleg teremtő ereje van-e.
Ez egy elég érdekes kérdés, mert nem lehet tudni, hogy mi a valóság, mi az igaz. Vajon azok az események akkor is megtörténtek volna, ha nem írom meg, tényleg csak véletlen összecsendülések, vagy az univerzumba küldött üzenet megvalósította önmagát?
A mai napig nem tudom, hogy melyik áll a történtek mögött... :)
Köszönöm, hogy írtatok.
Puszi: Stig _@/"
Szia! :)
VálaszTörlésNemrég kezdtem olvasni az írásaidat, és nagyon tetszenek. :D A Tündérmesémet egyenesen imádom.. *-* A FM-nak is a végére értem, azt is ugyanúgy imádtam. :D (Annyi jó Jake-Nessie-s írás van.. A végén még Team Jacob leszek. :"D) És a novellák is.. Jaj, hát nagyon jók. Nem is tudnék választani közülük. :) Na, lényeg a lényeg, nagyon jól írsz. :D A továbbiakban meg majd igyekszem hozzászólogatni, hogy Ihletmanó is örüljön. :D
Üdv.: ewoO
Szia ewoO!
VálaszTörlésElőször is, örülök, hogy írtál nekem, és hogy tetszenek az írásaim. Én minél többet "tanulok" az írásról, annál inkább látom, hogy van még hová fejlődnöm.
A Tündérmesém most nálam is a TOP kedvenc, nagyon szeretném már folytatni, csak most épp egy másik, már régebben eltervezett projekten dolgozok, és be szeretném fejezni végre. :))
Várom nagyon a véleményeidet, azok mindig jól jönnek! :))
Üdv: Stigu _@/"